Hogyhogy nem szerette Józsefet a nép, amelyet boldoggá akart tenni? S amikor műve, eszméi, élete veszélyben forogtak, hogyhogy nem akadt egyetlen védelmezője sem? Hiszen soha senki sem ült a trónon, aki nála buzgóbban, őszintébben, lelkesebben fáradozott volna alattvalói erkölcsi és anyagi jólétének előmozdításán. Mindent egyszerre akart csinálni, s ezért mindent elrontott. Jót akart tenni, de rosszkedvűen tette. Soha nem mosolyodott el nyilvánosan. Csak az értelemhez szólt, a szívhez soha.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. József 1780. november 29-én-, anyja halála után lépett trónra. Feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira. Egységes birodalmat képzelt el, s hogy esküje ne korlátozza, nem koronáztatta meg magát Magyarországon, így lett "kalapos király". Az állam és egyház viszonyát szabályozva kiemelte a pápai hatalmat hangsúlyozó bullákat a rituáléból, s csak jóváhagyásával lehetett pápai dokumentumokat kihirdetni. Elvette az egyháztól a cenzúrát, türelmi rendelete a nem katolikusoknak szabad vallásgyakorlást és hivatalviselési lehetőséget adott, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket. Amikor ezek miatt VI. Pius pápa 1782-ben Bécsbe ment, tisztelettel fogadta ugyan a katolikus egyházfőt, de a vitás kérdésekben nem engedett (fordított Canossa).

>

Reformjait a hatóságok lassan vagy passzív ellenállással hajtották végre, ezért 1783-ban a tisztviselőitől feltétlen engedelmességet követelő rendeletet adott ki a közigazgatásról. Mivel főként hazánkban ütközött akadályokba, ahol a végrehajtó hatalom a megyék kezében volt, József úgy látta, a reformok akadálya a magyar alkotmány. 1784-ben Bécsbe vitte a koronát, a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé, s elrendelte a népesség, nemesek és nem-nemesek összeírását, fegyverrel fenyegetve az ellenálló megyéket. A király s a magyar nemesség viszálya nyomán kitört a Horea-Closca-féle román parasztlázadás, amelyet ugyan nem József szított, de politikájának szerepe volt benne. A felkelés leverése után felszabadította a jobbágyokat, megszüntette a földesurak bírói jogát, megengedte a szabad költözést.

 

                          ÁNYOS PÁL:                                 

KALAPOS KIRÁLY

 

Mégsem szünsz, kegyetlen, szivünket gázolni?
Nem elég még a könyv? még többnek kell folyni?
Há képtelen fajzás! véred gyalázattya,
Gyilkossa népednek, nem pediglen attya.
Ez a hálaadás oly szent hivségünkért,
Házadért kiöntött számtalan vérünkért?
Megőszült atyáink miként csalatkoztak,
Hogy rajtad s anyádon egykor szánokoztak.
Tudod, a pozsonyi vár palotájában
Miként nyöszörögtél anyádnak karjában?
Véltük, hogy szerelmet sirtál nemzetünkre
S most láttyuk, hogy gyilkos tőrt toltál szivünkre.
A megilletődött őszek kardot vontak,
Védelmedre vitéz esküvést mondottak,
Felajánlottak volt végső csepp véreket,
A buzgóság birta ezekre sziveket.
Ó szegény atyáink! be nem gondoltátok,
Hogy ezzel veszik el virágzó hazátok.
Egész Európa csudált benneteket,
S csak ti nem láttátok veszedelmeteket.
Im akit számunkra királyt neveltetek,
Kiben arany időt virradni véltetek,
Most háromszáz ezer fegyveres rabjával,
Egy pórázra füzi nemest jobbágyával.
Még jól meg sem hültek annya tetemei,
Hogy már ránk morogni kezdtek mennykövei.
Biztatott ugyan még első levelében,
Hol szentül igérte királyi nevében,
Hogy szabadságinkat egy pontig megtartya,
S ő lesz annya helyett nemzetünknek attya.
Felélledett szivünk illy igéretekre,
Hálákat küldöttünk a kegyes egekre.
Ó miként örültünk, hogy kis magyarságunk
Nyer még ollyan királyt, ki lesz boldogságunk!
Már akartunk érte halni! - Már törődtünk,
Miként feredhetne Józsefért fegyverünk.
Illyen a magyar sziv! Ekképp tud érzeni,
Jó fejedelméért mindgyárt kész vérzeni.
Igy örülsz te hajós, ha olly szél lengedez,
Melly előtt a setét felhő fut s bucsut vesz,
Reménleni kezded akkor szigetedet,
Hol nyereségekkel töltöd erszényedet;
Igy te szántó-vető, ki rémülve álltál,
Midőn jönni hadi lovasokat láttál,
Ha e harácsló nép nem esik pajtádnak,
Megkegyelmez szálba menő gabonádnak:
Igy örültünk mi is! - de meddig? - Istenek!

tovább>>>

 

II. József császár és király halála előtt minden Magyarországot érintő rendeletét visszavonta 3 kivételével: a türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapságot támogató rendelet érvényben maradt továbbra is. 1790. február 20-án elhunyt a jó szándékú, tehetséges uralkodó, aki azonban nem volt reálpolitikus. Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. A valláspoltikája a katolikus klérust, a nyelvrendelet szélesebb rétegeket, a közigazgatási reformok pedig az egész politikai elitet szembeállították vele. A konszolidáció mind kül-, mind belpolitikai téren öccsére, a trónt öröklő II. Lipótra hárult, aki sikerre vitte a feladatot rövidre szabott uralkodása alatt.

Lehetetlen őszinte részvéttel nem nézni II. József törekvéseit. Nemcsak hatalmáért, birodalma elsőségeért küzdött emberfölötti erővel és elszántsággal, hanem népei jóléteért és szabadságáért is. De azoknak anyagi és szellemi javára törve, kik e jótéteményt kellően méltányolni nem birták, maga ellen keserítette azon rendeket, melyek addig kiváltságul birták a szabadságot és elnyomást láttak minden változásban. Ezért a humánus császár csak kényszerítéssel valósíthatta meg reformjait. Tekintélye megszünt, mihelyt nem féltek tőle. Azon osztályok, melyek emelkedését ő munkába vette, még nem voltak képesek fentartani az államot, azok pedig, melyek ellen fordult, nem voltak tervei részére megnyerhetők, mert nemcsak elnyomta, hanem meg is alázta őket.

II. József szobra (A Josefsplatz a Bécsi Nemzeti (egykor császári) Könyvtár előtt található)