„Ha egy kiváló idősödő tudós valamiről azt állítja, hogy az megvalósítható, valószínűleg igaza van. De ha azt mondja, hogy a dolog lehetetlen – szinte biztos, hogy téved.”  

 A.C. Clarke

 Ha valakit megkérünk arra, hogy mondjon egy általa ismert sci fi írót, valószínűleg Isaac Asimovot fogja említeni. Ha viszont arra kérjük, hogy mondjon még egyet, ez a másik egész biztosan Arthur C. Clarke  lesz. A saját műfajukban - Asimov a társadalmi, Clarke pedig a technikai SF-ben - mindketten lehengerlő fölénnyel rendelkeznek írótársaikkal szemben. 

Sir A. C. Clarke 93 évvel ezelőtt született 1917. december 16-án Angliában, Minehead városában, s már gyermekkorában rajongott a fantasztikus történetekért. Az iskolaújságokban kezdte publikálni írásait, a legkülönbözőbb környezetekben játszódó kalandos történeteket. Aztán fölfedezte az SF- (science fiction) magazinok világát. Mindössze 13 éves volt, amikor csatlakozott a Brit Bolygóközi Társasághoz (British Interplanetary Society), amelynek később két cikluson át is az elnöke volt.

1936-ban általános és középiskoláit elvégezve Londonba költözött, ahol közhivatalnokként helyezkedett el. Első valódi novellái  házilag sokszorosított kiadványokban, úgynevezett fanzinokban jelentek meg. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton!  (A cselekmény egy „rádió-transzporter” nevű eszköz kifejlesztésének rövid története, amit az egyik fejlesztő visszaemlékezéseként ismerünk meg.  A teleportáció - tárgyak és emberek rádióhullámok formájában való utaztatása távoli helyekre - lehetségességét boncolgatta szatirikus hangvételben. )

 

A második világháború alatt, a RAF tisztjeként részt vett a radar kifejlesztésében. Az egyetlen nem science-fiction témájú regénye a Glide Path (Siklópálya) ennek szellemében íródott. 1945-ben publikálta Exra-terrestial Relays (Földön kívüli relék) című cikkét, amelyben lefektette a geostacionárius pályán keringő távközlési műholdak elméleti alapjait. Az ötlete az volt, hogy ha jó magasan a Föld felett (kb. 36 000-42 000 km) a Föld körüli pályára állítunk egy műholdat, az mindig egy földi pont felett marad, mivel a keringési sebessége meg fog egyezni a Föld forgási sebességével. Olyan spekuláció volt ez, amely csak huszonöt évvel később valósulhatott meg. Az elmélet rendkívüli elismeréseket hozott a számára: díjakat, professzori címeket, kitüntetéseket. A 42 000 kilométer magas pályát az nemzetközi Asztronómiai Unió Clarke-orbitnak nevezte el. 

Leszerelését követően egyetemi tanulmányokba kezdett, tudományos fokozatokat szerezve fizikából és matematikából, amely témából 1945-ben doktorált.

1946-ban az Astounding Science Fiction nevű amerikai lap közlésre megvette a Kibúvó című novelláját. Ez az emberi faj fejlődését aggódó szemekkel figyelő idegenek üzenetváltásából áll, a végén egy meglepő csavarral. A humoros csattanó írói eszközét a későbbiekben is előszeretettel alkalmazta „egyperceseiben”.

1953-ban feleségül vette Marilyn Mayfield-et, egy amerikai nőt, akitől fél évvel később el is vált. 

1954-ben Clarke  levelet írt Dr. Harry Wexlernek, az Amerikai Tudományos Szolgálat Időjárási Főosztálya vezetőjének, melyben az időjárás-előrejelző műholdak ötletét vetette fel. Az ötletből ismét gyakorlati alkalmazás született, amivel Clarke megint nagy sikert aratott. 

Ebben az évben kezdett el figyelme az űrről a tengerre terelődni. Sri Lanka-i utazása nagy hatással volt rá. "Most már tudom, hogy az asztronautika iránti érdeklődésem vezetett a tengerhez. Mindkettő esetében sok még a felfedeznivaló, de nem ez volt az egyetlen ok. A 40-es évek végén, amikor a búvárruhák megjelentek, rájöttem, hogy itt van az orrom előtt egy olcsó és egyszerű megoldás az űrrepülés egyik legcsodálatosabb aspektusa, a súlytalanság kipróbálására."  

Egészségi állapota  romlani kezdett. Egy ifjúkori fertőzés szövődményeként fokozatos izomsorvadással járó súlyos idegrendszeri betegség alakult ki nála, amely idővel tolószékbe kényszerítette, és jelentősen rontotta munkabírását is. 1956-tól kezdve egyre több idejét töltötte a második otthonának tekintett Ceylon szigetén (ma Sri Lanka), majd végleg Sri Lankára költözött, és tenger alatti kísérletekkel kezdett foglalkozni.

A 60-as években elsősorban tudományos ismeretterjesztő műveket írt.

1962-ben írja meg Profiles of the Future  című könyvét, melyben a jövő technikájának lehetséges fejlődési irányait mutatja be. A dokumentumkönyv magyarul is olvasható A jövő körvonalai címmel. 

1964-ben Stanley Kubrikkal együtt egy forgatókönyvet kezdtek írni. Négy évvel később elkészült a nagyszerű alkotás, minden bizonnyal .Clarke leghíresebb műve, a 2001: Űrodisszeia. Az  általános írói gyakorlattól eltérő módon először forgatókönyv formájában készült el, és csak utána írta át regénnyé.

A tudományos megalapozottsággal készült alkotás talán leghíresebb karaktere HAL, a Jupiter-küldetés űrhajójának mesterséges intelligenciával felszerelt számítógépe, melyből a mesterséges intelligenciával foglalkozó tudósok is merítettek ötleteket. A  mű erőssége az aprólékosan és tudományos alapossággal kidolgozott jövő-világban rejlik, valamint a költői befejezésben. 1985-ben kiadta a 2001 folytatását, a 2010: Második űrodisszeiát, melynek Peter Hyams-szel együtt megírta a filmforgatókönyvét is. A forgatókönyvből látványos és izgalmas film született. Majd idővel két további kötet is napvilágot látott, cselekményét 2061-be, illetve 3001-be helyezve.

Szintén nagysikerű regénye a Randevú a Rámával (1973.) is. A könyvből a közelmúltban számítógépes játék is készült, melyet CD-ROM-on adtak ki. Érdekesség, hogy a játék narrátora maga Clarke, aki kérésünkre egy mutatópálcával végigmutogatja a képernyőn megjelenő furcsa helyeket és teremtményeket. Két fanatikus Clarke rajongó pedig trailert készített a Randevú a Rámával című könyv sosemvolt filmváltozatához.

A Birodalmi Föld (1975.) újabb forradalmi újításokat hozott Clarke prózájában, ezúttal társadalmi kommentárok formájában. Teljes egyenjogúságot hirdet faji hovatartozástól és nemi orientációtól függetlenül, de figyelmeztet a klónozás etikai veszélyeire is.

Clarke nem csak íróként jegyez több filmet, de ő maga többször fordult elő tévéműsorok és filmek tájékán. 1969-ben Walter Cronkite-tal és Wally Schirrával együtt ő is az egyik közvetítője volt az Apollo 11 missziónak, az első holdraszállásnak. De részt vett  az Apollo 12 és 15 missziók közvetítésében is.

Két dolkumentumfilm-sorozatát - az 1981-es "Arthur C. Clarke csodálatos világát", és az 1984-es "Arthur C. Clarke világának titokzatos erői"-t - több országban, köztük Magyarországon is bemutatták.

2000-ben az angol királynő lovaggá ütötte.

 

Clarke az "Igazi Hard SF-vonalat" képviselte. Tudósból, kutatóból lett író. Műveinek alapja nem a fantázia volt, hanem a tudomány ismerete és szeretete. Ezekre az alapokra építette műveit, amelyekben továbbgondolta a tudomány, a technika és az emberiség fejlődését. 

Clarke könyvei egytől-egyig lebilincselő technikai eszmefuttatások, amelyek szinte már naiv optimizmussal bíznak a technika hozta jövőbeni jólétben. Az író soha - vagy nagyon ritkán - ugrik előre az időben több mint száz évet, vagy megy a Naprendszer határain túlra. Munkái azokat a problémákat vizsgálják, amelyekkel az ember a következő században szembe kerülhet.