Avar István 1931. március 20-án született a Heves megyei bányászfaluban, Egercsehiben. Tizennégy éves korában bányamunkásként már családfenntartó volt, hadifogságba esett apja helyébe lépve.

"Apám és nagyapám is bányász volt – mondja Avar István. Apám 14 éves korában kezdte a bányamunkát. 1942. július 31-én nagy robbanás volt Tokod-Erzsébet aknában, apám akkor Dorogon dolgozott. Én is ott laktam 11 éves gyerekként. 53-an haltak meg a sújtólégrobbanásban. A tragédiát egy belobbant benzinlámpa okozta. 53 koporsó volt kirakva a bánya udvaron. Felismerhetetlenségig szénné égett emberekből tettek darabokat a koporsókba. Rettenetes volt. 53 család gyászolt"

Nem készült színi pályára, a papi hivatás vonzotta, bár a helyi amatőr színjátszókörben szívesen szavalgatott. "Hároméves voltam és még nem ismertem a pénzt. Az utcán megállítottak – apámat hívták Nagy Bimbónak engem, pedig ő utána Kis Bimbónak – azzal: Na, Kis Bimbó, mondj egy verset! – Ha pénzt kapok – mondtam. Mindig egy fillért adtak, amit én fekete pénznek hívtam, mert azok olyan fekete színűek voltak. Így kezdtem el a verselést."


Amikor apja 1948-ban hazatért a fogságból, színjátszóköri társainak biztatására Pestre utazott, hogy felvételizzen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.  Előbb azonban le kellett tennie a szakérettségit, aztán 1950-ben első próbálkozásra felvették. 1954-ben végzett, első szerződése a pécsi társulathoz kötötte. Nyilatkozataiban többször hangoztatta, hogy a dél-dunántúli városban töltött hat év élete legszebb, sikerekben és élményekben leggazdagabb időszaka volt. Mindent játszott: operett-, és zenés vígjátéki szerepeket, vígjátéki és drámai hősöket, tragédiát. A rengeteg színházi munka mellett rendszeresen feljárt Budapestre is, első filmjeinek forgatására.

Vasvirág (1958.) Gyalog a mennyországba  (1959.) Szerelem csütörtök  (1959.) Álmatlan évek  Két emelet boldogság (1960.)

Már 1958-ban hívták a fővárosba, és mindjárt az ország első társulatához, a Nemzeti Színházhoz. Akkor még nem állt kötélnek, de két évvel később, a Madách Színház meghívását már elfogadta. 1966-1985-ig a Nemzeti Színház, 1985-től nyugdíjazásáig ismét a Madách Színház vezető művésze volt.

Számos magyar filmben szerepelt. Többek között: Hattyúdal (1963.),

 

Tilos a szerelem (1965.)

 

Szegénylegények  (1965.)

Az elvarázsolt dollár  (1985,)

 

Hamis a baba (1991,)

 

Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2001.) valamint a Zsaruvér és csigavér III: A szerencse fia  (2008.)

   

A Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadi beszéd tanára, 1987 és 1988 között egyetemi tanára, 1988-tól 1991-ig tanszékvezető volt. 1973–1990-ig - pártonkívüliként - országgyűlési képviselő volt, valamint a Kulturális Bizottság tagjaként tevékenykedett.

Pályafutásának több, mint ötven éve alatt a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, igazi színészóriások társaságában hatalmas sikerű előadások résztvevője lehetett.

    

Ma már megteheti, hogy nem vállal el mindent, és erre egészségügyi oka is van. Gyors egymásutánban több figyelmeztetést is kapott: gyomorműtét, szívpanaszok, gyomorvérzés, szívműtét. Leszokott a dohányzásról is. Felgyógyulása óta figyel az egészségére, gyakran pihen biatorbágyi kertjében. Feleségével, Gyapay Yvette-tel negyvenöt éve élnek harmonikus házasságban, egy fiuk (Avar István), és két fiúunokájuk van (Dani és Ádám).

Nyugdíjazása után a Pesti Színház előadásain lép fel vendégként. Jelenleg Molnár Ferenc  Egy, kettő, három című vígjátékában.

Erőteljes, szép orgánuma, eszköztelen játékstílusa igazi szakmai-és közönségsikert hozott Avar Istvánnak.

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj (1963., 1969.) Érdemes művész (1972.) Kossuth-díj (1975.) SZOT-díj (1978.) Kiváló művész (1980.)  Greguss-díj (1990.) A Nemzet Színésze (2001.)  Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003.) a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal /polgári tagozat/ – színházi és filmszerepek maradandó értékű megformálásáért, több mint fél évszázados sokoldalú művészi életpályája elismeréseként (2007.)

 

Avar István a közeljövőben a tévében:

A fekete város - M1, 2011-03-19 18:20, 2011-03-20 18:20, 2011-03-26 18:30, 2011-03-27 18:25

Elcserélt szerelem - M1, 2011-03-20 15:25, - M2, 2011-03-20 21:25
Hideg napok - DUNA TV, 2011-03-24 23:30