Ma 29 éve  született Britney Spears (Kentwood, Louisiana, 1981. december 2.) amerikai énekesnő.

Már kislány korában  zenei karriert szeretett volna befutni. Tehetségét a helyi templomban mutatta be, ahol elénekelte a "What Child Is This"-t, sőt a tv-ben is, ahol fellépett egy tehetségkutató műsorban.

8 évesen  részt vett egy meghallgatáson a népszerű gyermekrevüben, a Mickey Mouse Clubban, de fiatal korára hivatkozva elutasították. Szerencséjére azonban a show egyik producere felfigyelt Britney tehetségére és segített neki ügynököt találni New York Cityben, így a következő három nyarat New Yorkban töltötte, ahol a híres Off-Broadway Dance Centerben és a Professional Performing Arts School-ban tanult.

Három évvel első Mickey Mouse Club-beli visszautasítása után, a 11 éves Britney-nek végül sikerült szerepet kapnia mint "Mouseketeer". Más tehetséges fiatalokhoz csatlakozva megmutathatta színészi képességeit, ének- és tánctudását a show-ban, amely olyan  társak karrierjét is elindította, mint Keri Russell és Christina Aguilera. Spears 2 évig élt családjával Orlandoban, majd a showműsor megszűnte után visszaköltözött Kentwoodba és középiskolában folytatta tanulmányait.

Énekesnői álmaitól vezérelve szűknek érezte kis vidéki szülővárosát és újból New York Citybe költözött, ahol elhatározta, hogy szerződést köt egy nagy lemezkiadóval.
Britney végül is a Jive Records-al kötött szerződést, miután egyik vezetőjét lenyűgözte a demokazettája.  Eric Foster White-tal dolgozott, azzal a producerrel, aki korábban a Boyzone-nal és Whitney Houstonnal is dolgozott, s Britney debütáló albuma 1999. január 12-re készült el.
A ...Baby, A One More Time c. felvételt olyan dalok követték, mint a "Crazy" vagy a "Sometimes". Az album hetekig vezette a Billboard toplistáját, tizenkétszeres platinalemez lett. (Csak az USA-ban több, mint 9 millió példányt adtak el belőle), és Britney megkapta az 1999-es MTV Europe Awards Legjobb női énekes, Legjobb popénekes és Legújabb tehetség díját.

A második albumának felvételei alatt, Britney édesanyjával együtt könyvet írt Heart to Heart címmel, illetve nagy világkörüli turnéra indult.

2000-ben Az  énekesnő visszatért a porondra újabb albumával, melynek címe Oops!...I Did It Again. A címadó dalt kísérő videoklip is óriási siker lett. Az albumot kísérő második világkörüli turnéval és rajongók millióival Britney megvalósította azt, ami csak kevés művésznek sikerült 19 évesen. 2001-ben filmszerepet vállalt a Crossroads (Álmok útján) című filmben.

2004-ben első, Jason Allen Alexander nevű férjétől 55 óra házasság után vált el.  Együtt járt Justin Timberlake-kel, igazi sztár szerelem volt az övék. Később szakítottak, és Britney hozzáment Kevin Federline-hoz. Két közös gyermekük született. Házassága azonban nem sikerült, 2006. novemberében beadta válókeresetét kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Válása után hónapokig különböző botrányokkal szerepelt a címlapokon, megviselte az élet, így 2007 februárjában szanatóriumba vonult, hogy alkoholfüggőségét és depresszióját kezeltesse. A terápia szerinte sikeresnek bizonyult.
2007-es MTV Video Music Awardson tűnt fel újra: új slágerével  a Gimme More-ral lépett színpadra.
Spears 2009-ben világkörüli turnéra indult, mely a The Circus Starring: Britney Spears címet kapta. Tíz éves munkásságának elismeréseként a Teen Choice Awards átadási ünnepségén életműdíjat kapott.
 
 
Budapesten 2004.  május 23-án a Sportarénában koncertezett telt ház előtt. Fellépéséről megoszlottak a vélemények.