A 192 cm magas, körülbelül  150 kilós Bud Spencer  közel 110 filmet készített. Generációk nőttek fel rekeszizmot nem kímélő filmjein. Mégis,  saját elmondása szerint nem tartja magát színésznek. A sportban elért eredményeire sokkal büszkébb, mint a filmjeire.

Nápolyban született 1929. október 31-én, eredetileg Carlo Pedersoli néven. A Bud-ot, az egyik kedvenc sörmárkája - Budweiser - neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére „bud” (rügy) néven hívják.

Nyolcévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Másfél év múlva hazaköltözött, jogi karon folytatta az egyetemet és a sportolást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Részt vett két olimpián (Helsinki - az olasz úszóválogatottal, Melbourne - olasz vizilabdacsapat). Utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.

Első (szöveg nélküli) filmszerepe a Quo Vadis című filmben  1951-ben volt mint  Nero császár (Peter Ustinov) testőre.

Első tengeren túli szerződése (Isten megbocsát, én nem! - 1968.) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Ez a verhetetlen Bud SpencerTerence Hill páros első közös filmje. Inkább spagettiwestern, a szúrós tekintetű Bud Spencerrel és a búsan cigarettázó Terence Hill-lel. És megtörténik a lehetetlen is: a páros csúnyán összeveri egymást egy vízparti jelenetben. A trilógia másik két darabja: A Pirinyó, a Behemót és a Jófiú (1968.), Akik csizmában halnak meg (1969.).

 

    

1967-től 1985-ig nem kevesebb, mint tizenhét filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat.

"Mi voltunk az elsők a világon, akik westernkomédiát gyártottak, az amerikaiak csupán minket utánoztak. Az ötlet onnan jött, hogy Charlie Chaplin és Buster Keaton úgy nevettették halálra a közönséget, hogy egy szót sem beszéltek. Ezért mi is úgy próbáltunk filmet csinálni, hogy a lehető legkevesebb legyen benne a beszéd, így mindenki értette. Ezért lettünk ilyen népszerűek."  - nyilatkozta Bud Spencer.

Az ördög jobb és bal keze (1970.)

 

 Az ördög jobb és bal keze 2. (1971.)

E két darabból álló westernvígjáték azért is nevezetes, mert először ebben eszik  babot, ami ettől kezdve a Spencer–Hill-filmek kötelező kajája lesz.

Az 1972-es Mindent bele, fiúk!    után következett a magyarországi mozikban legelsőnek bemutatott  Spencer-Hill páros közös filmje, a Különben dühbe jövünk (1973.), melynek  a maga idejében hatalmas sikere volt, heteken keresztül telt házakkal vetítették a mozikban. Folytatása, az ...és megint dühbe jövünk 1978-ban készült.  

 

A Bűnvadászok (1977.) az egyik legjobb félreértésen alapuló bunyós vígjáték: hőseink véletlenül egy rendőrőrsre törnek be, így kénytelenek egyenruhát húzni. Minden kocsi gyors, minden nő gyönyörű, a Spencer–Hill duó pedig kiüt minden rosszfiút. Tipikusan olyan film, aminek néhány kultikus mondatát (pl. „Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!”) mindig benyögi valaki egy házibuliban.

 

Piedone Bud Spencer egyik leghíresebb szerepe. (A  szó elsődleges jelentései: „nagy lábú, lapos talpú”, másodlagos, szleng jelentése: „rendőr, zsaru”.) A Piedone-sorozat négy filmből áll:

 Piedone, a zsaru (1974.), Piedone Hongkongban  (1975.)

   

 Piedone Afrikában (1978.) Piedone Egyiptomban (1979.)

    

Piedone-sorozat forgatásai közben, 1979-ben készült egy újabb Spencer-Hill vígjáték:  Én a vízilovakkal vagyok.  Hőseink ezúttal Afrikában osztják a pofonokat, persze vérmentesen, mókásan, tele humorral.

Igazi Bud Spencer–Terence Hill-klasszikus a Kincs, ami nincs (1981.).   Bud Spencer reklámszövege, a „Csak a Puffin ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!” örök klasszikus lett. A film másik híres mondata: „aki barátot talál, kincset talál”. Az alapszituáció most is a szokásos: a két főhős legszívesebben megfojtaná egymást, de a nagy kincs reményében különbékét kötnek.

 

Vérbeli James Bond-paródia a Nyomás utána! (1983.). Bombanőkkel, fura kütyükkel és egy 60-as évekbe illő főgonosszal, aki rakétával akarja elpusztítani az emberiséget. A legendás páros ismét tévedésből lett zsaru. A film tele van jobbnál jobb benyögésekkel („Lebukott egy emberünk Alaszkában. Kár érte, kiváló ügynök volt.”), és természetesen megint a szokásos rosszarcú gengsztercsapat kapja a pofonokat.

 

Nem szuperkémeket helyettesítenek, hanem egy karót nyelt milliomos testvérpárt a Nincs kettő négy nélkül (1984.) című vígjátékban. A Szuperhekusok (1985.) című krimi-vígjátékban a korábbiahoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak az akció és krimi elemek, valamint a fő cselekményszálra koncentráló történet. Nagyobb szerepet kap a logika, a nyomozás, s kevesebbet a verekedés.

    

1985-ben aztán mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven.

Közel tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására (Terence Hill saját rendezése). A két színész marakodó testvérpár, akik a nagy verekedések között nagy hagymásbab-zabálásokat tartanak. Ez volt az utolsó, amiben együtt osztotta a pofonokat a két sztár.  Ezután filmes útjaik végleg különváltak.

 

Felesége, Maria Amato Peppiono Amato filmproducer lánya. 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961.), Christine (1962.) és Diamante (1972.).

Versenyző korában többször megfordult Budapesten, 10-15 alkalommal a Margitszigeten is. 1995-ben pedig a Friderikusz-showban láthattuk.

  

2010-ben egész életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat.

 

Bud Spencer önéletrajzi könyve, a 2010 decemberében magyarul megjelent Különben dühbe jövök pillanatok alatt a magyarországi bestsellerlista élére került.

Az energikus színész még ma is forgat, dalszövegeket ír, sőt most énekli fel a nagylemezét. Hetente pedig együtt spagettizik római lakásában filmes kollégájával és jó barátjával, Terence Hillel.

Boldog szülinapot, Piedone!

 

 

Bud Spencer a közeljövőben a tévében:


Seriff az égből  - RtlKlub, 2011-10-31 16:35
Az ördög jobb és bal keze - Film+, 2011-11-01 14:25, 2011-11-05 10:10, 2011-11-06 03:05
Extralarge: Fekete és fehér  - Film+ 2, 2011-11-05 17:20
Banános Joe  - Cool TV, 2011-11-01 15:00, 2011-11-02 00:05
A seriff és az idegenek  - RtlKlub, 2011-11-01 16:35
Az ördög jobb és bal keze 2. - Film+, 2011-11-01 16:40,  2011-11-06 10:15,  2011-11-07 03:10
Fél lábbal a Paradicsomban  - Film+, 2011-11-02 19:00
Extralarge: Ágyúgolyó  - Film+ 2, 2011-11-06 16:55