Burt Reynolds amerikai filmszínész, a 70-es évek férfiideálja ma ünnepli 75. születésnapját. Bukásokkal is tarkított pályafutása alatt majdnem száz filmet forgatott, s bár túl sok szakmai sikert nem aratott, filmjei bevételét tekintve kollegáinak legtöbbjét messze lekörözte.

A sármos és jóképű színész a hetvenes és nyolcvanas években igazi megasztárrá nőtte ki magát, ezután pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott karakterszínészek egyike lett.

Reynolds 1936. február 11-én született Waycrossban (USA). Édesapja Burton Reynolds, édesanyja Fern Miller. Burt cseroki és ír származású.

Kezdetben sportkarrierről álmodott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év után egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt áttért a színészetre. Ebben sem bizonyult tehetségtelennek. Az egyetemet már nem is fejezte be, New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, s minden kis szerepet elvállalt színpadon, tévében.

1957-ben mosolygott rá a szerencse: egy tévésorozat főszerepét bízták rá és a filmesek is megkeresték. Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt (100 puska 1968Sam Whiskey 1969. stb.) vállalt el. Külseje miatt   (ereiben indián vér is csörgedezik) általában félvér indiánokat alakított.

A közönség azonban csak a hetvenes évek elején figyelt fel rá, amikor beszélgetős tévéműsorok vendégeként csillantotta meg szarkasztikus humorát.

1972-ben a Gyilkos túra című thrillerben már színészként is remekelt, s még abban az évben végleg befutott, méghozzá egy fotóval: első férfiként pózolt meztelenül a Cosmopolitan magazin belső oldalán.
Reynolds szexszimbólum lett, a közönség (főként a gyengébbik nem) tódult a mozikba, hogy olyan filmsikerekben láthassa, mint a White Lightning Smokey és a Bandita , A vég , Egy elvált férfi ballépése , A nőimádó , s 5 egymást követő évben választották meg a közönség kedvencének.

1979-ben megalakította a Burt Reynolds Dinner Theater nevű színtársulatot. Az 1982-es The Best Little Whorehouse in Texasban együtt énekelt Dolly Partonnal.

A nyolcvanas évek végén hanyatlásnak indult filmes karrierje.  A közönség elfordult tőle és pénzügyi gondjai is támadtak, csak egy éttermi láncon 15 millió dollárt veszített

A süllyesztőből a kilencvenes években bukkant fel. Megkapta az Evening Shade főszerepét, amiért 1991-ben elnyerte az Emmy-díjat ("Legjobb férfi főszereplő vígjáték sorozatban"). Loni Andersontól való válása, a pazarló életmód és a rossz befektetések azonban csődbe juttatták.

A nagy visszatérés az 1996-os Striptease-zel történt meg, melyben egy részeges politikust alakított Demi Moore oldalán. Bár a film szakmai és üzleti tekintetben is bukásnak számított, Reynolds alakítása felejthetetlen volt.

1997-ben Paul Thomas Anderson szerződtette le a Boogie Nights című filmjéhez: Jack Horner pornófilmrendező szerepét játszotta a filmben. Alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot és ugyanebben a kategóriában Oscar-díjra is jelölték. (Végül veszített Robin Williamsszel szemben.) Színészi karrierje újra feléledt, és ha nem is a legszínvonalasabb filmekben, de új, fiatalabb rajongókra tett szert.

2005-ben Adam Sandlerrel és Chris Rockkal szerepelt együtt a Csontdarálóban .  Majd ugyanebben az évben a Hazárd megye lordjaiban  , 2007-ben A király nevében c. filmben láthattuk 2010-ben a Not Another Not Another Movie és a Room and Boardban volt látható. Legújabb szerepe 2011-ben lesz a Ruby McCollumban.

Reynolds, akinek védjegye dús bajusza (még díjat is kapott érte) viharos és mozgalmas szerelmi életével is a lapok címoldalán szerepelt. Ronantikus kapcsolat fűzte többek között az Oscar-díjas Sally Fieldhez, Tammy Wynette, Dinah Shore énekesnőkhöz és Chris Evert teniszcsillaghoz. 1963-tól 1965-ig felesége volt Judy Carne színésznő. 1988-tól 1993-ig Loni Andersonnal élt házasságban. Válásuk volt a legszélesebb körben publikált esemény Hollywood történetében. 2003-tól 2005-ig Kate Edelman Johnson volt a felesége.

Többször kezelték gyógyszerfüggőséggel (hátoperációja után rászokott a gyógyszerekre), tavaly súlyos szívműtéten esett át, életkedve azonban töretlen.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Burt Reynolds filmek a közeljövőben a tévében

Gator - MGM, 2011-02-11 20:30; 2011-02-12 16:00
Hőség - MGM, 2011-02-11 22:35;MGM, 2011-02-12 04:10
Hajtóvadászat az elveszett arany után - MGM, 2011-02-12 00:25
Sam Whiskey - MGM, 2011-02-12 02:15; MGM, 2011-02-12 14:20
A férfi, aki szerette a táncoló macskát - Cartoon Network/TCM, 2011-02-12 02:40
Süthetjük - Prizma TV, 2011-02-17 22:15