Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Virág elvtárs


Öntörvényű volt. Titokzatos. Befelé forduló. Csak a szerepeiben tárulkozott föl. Ha nem játszott, nem viselkedett színészként. Rejtély, mikor tanult szerepet, mikor szerezte meglepően sokoldalú műveltségét, naprakész tájékozottságát. Senki nem tudta, honnan meríti lenyűgözően életteli megfigyeléseit az emberekről, szerep-énjei kimeríthetetlen nyersanyagáról. Nem adta ki magát senkinek. Úgy ment el, ahogyan jött: némán, jelentőségteljesen, ismeretlenül.

Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Ma 27 éve, 1984. október 21-én 49 éves korában távozott az élők sorából.

Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. Még halála előtt egy évvel is fölemlegette régi sérelmeit: "Gyermekkorom óta emberkeülő vagyok, mert azt hiszem, az emberek tehetnek róla, hogy kerülöm őket. Nem voltak sokan segítségemre abban a nagyon érzékeny korban, amikor gyerek voltam."

A növénytermesztő szakmunkásképzőben (1949-1952.) szerencséjére akadt egy nagyszerű tanárnő (Dr. Sári Ilona), aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki, aki irodalmi színpadot szervezett a kollégistáknak, színdarabrészleteket tanított be nekik, szavalni tanította őket. Őze a gyógyulást a nótázásnak is köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Hamarosan kitűnt osztálytársai közül egyéni értelmezésű versmondásával. Nem skandált, nem is hadart, mint a tanulók többsége, hanem szabad utat engedett a benne halmozódó feszültségnek.

Érettségi után bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön. 1956-ban megszerezte diplomáját. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt.


0 Tovább

Mácsai Pál ma ötven éves

Ma ünnepli 50. születésnapját Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31.) Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes Művész színész, rendező.

A magyar művészeti élet egyik legsokoldalúbb előadó- és alkotó művésze, akiről az utóbbi években kiderült, hogy csapatot is tud irányítani. A volt Madách Kamarából ő hozta létre igazgatóként az egyik legszínvonalasabb fővárosi teátrumot, az Örkény István Színházat.

Művészcsalád gyermekeként született, édesapja Mácsai István festőművész volt. János testvére zenetörténész. Első nyilvános fellépése kilencéves korában a rádió Harsona és kürtszó című műsorában volt. Bár iskolás évei alatt ő volt az osztály bohóca, aki a többieket szórakoztatta, sokáig nem készült színésznek. Gimnazista korában aztán felvették az országos hírű Pince Színház tagjai közé, és ettől kezdve semmi más nem érdekelte, csak a színház. .

1980-ban vették fel a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az ELTE BTK-ra is a jelentkezési lapját), ahol 1984-ben szerzett színész diplomát. Már főiskolás korában megismerték nevét: kétosztálytársával, Funtek Frigyessel és Hirtling Istvánnal olyan hármast alkottak, akikre odafigyelt nem csak a szakma, hanem a közönség is.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek