A család és a Nemzeti Színház mély fájdalommal tudatja, hogy Garas Dezső, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt.

Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később történik intézkedés.


A tavalyi születésnapjára készült posztommal emlékezek meg róla.


Garas Dezső (Budapest, 1934. december 9.) a sokoldalú színművész, rendező ma 76. éves

Családjában senki sem volt színész, így tehetségének első szikrái is csak az iskolatársak szórakoztatásáig pattantak el. Ő volt az osztály bohóca. Tizenhét éves korában azonban már ennél többre vágyott. 1957-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, mi életének legboldogabb időszaka volt. (A felvételire brahiból ment el.) A főiskola után a Nemzeti Színházhoz került, majd a Madách Színház társulati tagja lett. Dolgozott a 25. színház, majd a Mafilm munkatársává vált. 1990-től 1992-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993-ban a Művész Színház alapító tagjai közé tartozott. 1993-2003 között szabadfoglalkozású, 2004 óta a Nemzeti Színház tagja.

1989-ben filmrendezőként is bemutatkozott a sajátos hangvételű Legényanyával. Sokoldalú, fanyar egyéniség: gyakran alakít ironikus, groteszk, végtelenül emberi, kiszolgáltatott figurákat.

1980 - Ripacsok