Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elhunyt a nagy magyar mesemondó


___________________________________________________________________

Életének 84. évében hosszan tartó betegség után 2014. április 4-én, pénteken elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.

____________________________________________________________

Buga Jakab szerepében vált egy csapásra az ország kedvencévé. Hangját a színházba csak alkalmanként járó közönség is minden bizonnyal felismeri. Doktor Bubó , Frakk , Columbo - mind az ő hangján vált maradandóvá, de nemzedékek egész sora nőtt fel a Magyar népmesék című sorozaton. Szabó Gyulát természetesen nem ismertebb szinkronszerepei miatt választották maguk közé a nemzet halhatatlanjai: több mint ötvenévnyi színházi pályafutása során közel hatvan darabban láthattuk főbb szerepben.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész ma 81 éve, 1930. július 15-én született Kunszentmártonban, a család kilencedik gyermekeként. Már fiatalon ministrált és igét tanult, ugyanis pap szeretett volna lenni - aztán mégis inkább Thália papja lett, de csak jelentős kerülővel.

A második világháború után került Budapestre, ahol édesapja nyomására előbb szakmát tanult a Csonka János Gépgyárban, közben felvették a Zeneakadémiára, de mivel a gyárban három műszakban kellett dolgoznia, felhagyott a zenei tanulmányokkal. Az inasévek alatt, az iskola önképzőkörében diáktársaival megtanulták Az ember tragédiája két színének dialógusait, ezért jutalmul jegyet kaptak a Nemzeti Színház előadására. Ez az élmény döntő lökést adott neki ahhoz, hogy színész legyen.

Mint fiatal munkás is nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Voltaképpen nem is gondolta egészen komolyan, mégis megtörtént a hihetetlen: első nekifutásra felvették, méghozzá olyan időszakban, amikor a 12 ezer jelentkezőből 48 főt vettek fel.

1954-ben, friss diplomával a kezében a Petőfi Színházhoz szerződött. Első szerepe Boka figurája volt a Pál utcai fiúkban. majd a Jókai Színház tagja lett. Évtizedekig vezető színésze volt a Thália Színháznak, ahol emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja volt a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, ezután a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötötte szerződés.

Az Ifjú szívvel (1953.) című film után főszerepet játszott Zsigmond Vilmos vizsgafilmjében, a A földben (1955.)

0 Tovább

Meghalt Jancsó Miklós

93 évesen meghalt Jancsó Miklós, cannes-i díjas és kétszeres Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. A Hvg.hu értesülését Jancsó Nyika, a rendező fia erősítette meg.


A 90. születésnapjára készült poszttal emlékezem rá. Nyugodjon békében!


Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját a világhírű kétszeres Kossuth-díjas filmrendező Jancsó Miklós.

1921. szeptember 27-én Vácott született. Rövidesen Székesfehérvárra költöztek. Egy évet román kétnyelvű elemibe járta, mivel családja Erdélyből származott. 1931-től a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult, s az itt uralkodó szabad szellem későbbi pályájának egyik meghatározó élménye lett. Itt ismerkedett meg a népi irodalom képviselőinek munkáival. Érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben.

1944 augusztusában szüleivel visszatért Magyarországra. Bejelentkezett az ügyvédi kamarába, de jogi munkát már nem végzett. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, s Leningrádba, majd Raivolába vitték. A fogságban a tüdeje súlyosan megbetegedett, így rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt.

1950-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. Ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, az ezt követő nyolc évben híradó- és dokumentumfilmeket rendezett.

1949. december 21-én házasságot kötött Wowesznyi Katalin táncsosnővel. A házasságból két gyermek született: 1952-ben Jancsó Nyika (ifj. Jancsó Miklós) és 1955-ben Jancsó Babus (Jancsó Katalin). Wowesznyi Katalintól elvált, majd 1958-ban feleségül vette Mészáros Márta filmrendezőnőt. Jancsó adoptálta Mészáros Márta előző házasságából született fiát, Zoltánt. Együtt nevelték három gyermeküket, de közös gyerekük nem született.

1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamás fényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt. 1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig.

Második játékfilmjében, az Oldás és kötésben (1963.) egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. A film már jelezte, hogy Jancsóval új és eredeti tehetség jelent meg a magyar filmkultúrában

0 Tovább

Száz éve született Básti Lajos

Kétségkívül a XX. századi magyar színjátszás egyik legszebben beszélő, fejedelmi megjelenésű alakja Básti Lajos volt. Neve meghatározott szí­nészi stí­lust jelentett, tökéletes beszédtechnika, visszafogott szí­npadi mozgás, elmélyült karakterformálás, átgondolt játék, s nem utolsó sorban, a megjelenés utánozhatatlan eleganciája jellemezte.

Száz évvel ezelőtt 1911. november 16-án született Keszthelyen. Eredeti neve Berger Lajos volt, első szerepeit még e néven játszotta. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, 1930-ban érettségizett a Premontrei Gimnáziumban. Berger Rezső keszthelyi rövidáru-kereskedő fia valójában nem színész akart lenni, hegedülni tanult a helyi cigányprímástól, írónak vagy orvosnak készült (hallgatott is egy szemesztert az egyetemen), de egy véletlen találkozás megváltoztatta elhatározását. Megismerkedett a Keszthelyen nyaraló Mányai Lajos színiakadémiai növendékkel, aki olyan hatással volt rá, hogy ősszel jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után felvette. 1935-ben szerzett diplomát. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályafutását.

A különösen szép orgánumú Básti fiatal korában énekes-bonviván szerepekben is bemutatkozott. Társalgási darabokban, operettekben szerepelt, mint fiatal amorózó, bonviván. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket játszott: 120-as tempó (1937.),

0 Tovább

Virág elvtárs


Öntörvényű volt. Titokzatos. Befelé forduló. Csak a szerepeiben tárulkozott föl. Ha nem játszott, nem viselkedett színészként. Rejtély, mikor tanult szerepet, mikor szerezte meglepően sokoldalú műveltségét, naprakész tájékozottságát. Senki nem tudta, honnan meríti lenyűgözően életteli megfigyeléseit az emberekről, szerep-énjei kimeríthetetlen nyersanyagáról. Nem adta ki magát senkinek. Úgy ment el, ahogyan jött: némán, jelentőségteljesen, ismeretlenül.

Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Ma 27 éve, 1984. október 21-én 49 éves korában távozott az élők sorából.

Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. Még halála előtt egy évvel is fölemlegette régi sérelmeit: "Gyermekkorom óta emberkeülő vagyok, mert azt hiszem, az emberek tehetnek róla, hogy kerülöm őket. Nem voltak sokan segítségemre abban a nagyon érzékeny korban, amikor gyerek voltam."

A növénytermesztő szakmunkásképzőben (1949-1952.) szerencséjére akadt egy nagyszerű tanárnő (Dr. Sári Ilona), aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki, aki irodalmi színpadot szervezett a kollégistáknak, színdarabrészleteket tanított be nekik, szavalni tanította őket. Őze a gyógyulást a nótázásnak is köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Hamarosan kitűnt osztálytársai közül egyéni értelmezésű versmondásával. Nem skandált, nem is hadart, mint a tanulók többsége, hanem szabad utat engedett a benne halmozódó feszültségnek.

Érettségi után bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön. 1956-ban megszerezte diplomáját. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt.


0 Tovább

A Színészkirály születésnapja

Ma lenne 80 éves a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége Latinovits Zoltán. 1931. szeptember 9-én Budapesten született. Édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos, fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a szülők hamarosan el is váltak.Édesanyja később újra férjhez ment Frenreisz Károly belgyógyászhoz, ebből a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltán Budapesten érettségizett 1949-ben a Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel. Ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. Szeretett sportolni, 1952-tõl NB I-es tartalék-játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, és kiválóan vitorlázott.

Színi pályafutását a gimnáziumi évek alatt kezdte, később Lehotay Árpádnál és Galamb Sándornál tanult színjátszást. Sárközi György Dózsa című drámájának gimnáziumi önképzőköri előadásán Latinovits is fellépett, s noha csak egy epizódszerepet játszott, mégis felfigyelt rá a nézőtéren helyet foglaló Bajor Gizi. Ma már legenda, hogy az előadás után azt mondta a tizennyolc éves fiúnak: magának feltétlenül színésznek kell lennie. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, diplomáját 1956-ban kapta meg. Diplomás építészmérnökként szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz. 1956 és 1959 között játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1959-től 1961-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben játszott. 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott. 1966 és 1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig ismét a Vígszínházban játszott.

Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, 1971 őszétõl a Veszprémi Petõfi Színháznál dolgozott. 1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel.

0 Tovább

30 éve halt meg a Dollárpapa

Rajz János a kitűnő jellemszínész póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével és a jellemzés árnyaltságával tűnik ki. Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, egyszerű színész-eszköztár, remek jellemábrázoló képesség. Rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét.

1907. február 13-án, Budapesten született. Színészcsaládból származik, szülei és testvérei is mind-mind színészek voltak. Élete és gyermekkora a Monarchia különböző városaiban telt, szülei vándorlásait követve. Főiskolát nem végzett, eleinte nem is készült színésznek. Artista szeretett volna lenni igazából. 1924-ben, Debrecenben lép fel először színházban, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, A diadalmas asszonyban.

Később játszott Szegeden, az 1927-28-as évadban ismét Debrecenben, majd más vidéki városban is szerepelt.

1929-30-ban a Király Színházhoz szerződött. A sokat áhított Pestre ment, de csalódott, mert a nagyszerű kiugrás elmaradt, ráadásul a következő szezon sem ígért neki való feladatot. Így, gyermekkori álmát beteljesítve, vidéket járó artistának szegődött. Ott vált vérévé igazán a tehetség és a tudás mellett, a tréning tisztelete. Három évig működött mint artista.

1945-öt követően, és szép, termékeny, lelkes szegedi színészévek után első jelentősebb szerepe 1951-52-ben a fővárosi Vígszínház színpadán A peleskei nótárius című színdarab táncoskomikus főszerepe. Utána jött a nagy, és már talán nem nagyon várt fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után - egyetlen szaltóval - a színművészet csúcsaira került, s ettől kezdve 1976-ig, nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó Dollárpapa.

0 Tovább

Kutya úr ma lenne 86 éves

Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, illetve a Kutyu. A Nemzet Színésze, a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakító Raksányi Gellért 1925. július 19-én Raksányi Árpád és Durkó Margit fiaként született Szigetváron. Dunántúli családból származik, melynek nemessége a XIII. századból datálódik. Felmenői értelmiségiek, a közélet jeles szereplői, ő viszont színész lett, minden akadály ellenére.

1947-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, végül a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül itt játszott, 1989-től a társulat örökös tagjaként.

Átélte a 20. századi magyar színjátszás keserveit és örömeit. Mellőzték és ünnepelték. "1944-ben léptem először színpadra... Rumlis világ volt, bomba robbant az előadás alatt. Aztán egy kis sérüléssel, egy kis fogolytáborral megúsztam, elindult az élet, színészóriásokkal hozott össze a sors a Nemzeti Színházban".

Jó pályakezdés után zord idők jártak rá, tehetségéhez méltatlan szerepeket kapott. De mint "előadásmentő", kitűnő memóriájú színész, hozzájutott egy-egy neki való figurához is.

Több mint ötven filmben és televíziós produkcióban szerepelt. Felejthetetlen alakítása a türelmes és a munkájára büszke gondnoka, Kutya úr (tisztességes nevén Hegyi Bernát) a Szomszédok című tévéfilmsorozatban. Raksányi, aki ekkor már igazi színészlegendának számított, saját becenevén szerepelhetett a sorozatban

0 Tovább

A nagy mesemondó

Buga Jakab szerepében vált egy csapásra az ország kedvencévé. Hangját a színházba csak alkalmanként járó közönség is minden bizonnyal felismeri. Doktor Bubó , Frakk , Columbo - mind az ő hangján vált maradandóvá, de nemzedékek egész sora nőtt fel a Magyar népmesék című sorozaton. Szabó Gyulát természetesen nem ismertebb szinkronszerepei miatt választották maguk közé a nemzet halhatatlanjai: több mint ötvenévnyi színházi pályafutása során közel hatvan darabban láthattuk főbb szerepben.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész ma 81 éve, 1930. július 15-én született Kunszentmártonban, a család kilencedik gyermekeként. Már fiatalon ministrált és igét tanult, ugyanis pap szeretett volna lenni - aztán mégis inkább Thália papja lett, de csak jelentős kerülővel.

A második világháború után került Budapestre, ahol édesapja nyomására előbb szakmát tanult a Csonka János Gépgyárban, közben felvették a Zeneakadémiára, de mivel a gyárban három műszakban kellett dolgoznia, felhagyott a zenei tanulmányokkal. Az inasévek alatt, az iskola önképzőkörében diáktársaival megtanulták Az ember tragédiája két színének dialógusait, ezért jutalmul jegyet kaptak a Nemzeti Színház előadására. Ez az élmény döntő lökést adott neki ahhoz, hogy színész legyen.

Mint fiatal munkás is nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Voltaképpen nem is gondolta egészen komolyan, mégis megtörtént a hihetetlen: első nekifutásra felvették, méghozzá olyan időszakban, amikor a 12 ezer jelentkezőből 48 főt vettek fel.

1954-ben, friss diplomával a kezében a Petőfi Színházhoz szerződött. Első szerepe Boka figurája volt a Pál utcai fiúkban. majd a Jókai Színház tagja lett. Évtizedekig vezető színésze volt a Thália Színháznak, ahol emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja volt a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, ezután a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötötte szerződés.

Az Ifjú szívvel (1953.) című film után főszerepet játszott Zsigmond Vilmos vizsgafilmjében, a A földben (1955.)

0 Tovább

Ki volt Gobbi Hilda?

"...A legijesztőbb, hogy lassan-lassan eltávoznak a tanúk. Elmennek, s magukkal viszik életünk egy-egy korszakát - homály fed bizonyos eseményeket, amiket már soha senkitől nem kérdezhetünk meg. Távozásukkal a mi életünk is elvékonyul, üresebb lesz, de fakóbb, valószí­nűtlenebb lesz a kor is - a múltunk -, amiben éltünk és játszottunk; ki-ki a maga szerepét."

Gobbi Hilda: Közben

Egy lány, aki gyűlölte a fasizmust, ezért kommunista lett. Egy színésznő, aki miután az illegalitásban együtt bujkált Kádár Jánossal, egyszerűen rátörte az ajtót, ha a főtitkár nem ért rá fogadni. Vagy egy olyan pasi, aki cseppet sem titkolta, hogy mikor ki a barátnője, hiába is húzták szájukat prűd elvtársai. Vagy egy öntörvényű színész, aki szinte mindent meg- és elért, amire vágyott. A politikai rendszert, a sikert, a hírnevet, a szerepeket, a szerelmet, a jólétet.
A 98 évvel ezelőtt született Gobbi Hilda (1913. június 6. - Budapest) Luigi a népszerű mantovai muzsikus dédunokájaként évekig kínozták a kis Hildát zeneórákkal. Sikertelenül. Antimuzikális volt, akár anyai nagyanyja Sieburger György osztrák gyáros lánya. Az arisztokrata fényűzés azonban addig tartott, míg Hilda bohém apja el nem szórta a családi vagyont.

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt. 1932-ben jelentkezett a színiakadémiára, ahová elsőre felvették. Még szerencse, hogy zenélni nem kellett - mondta. Együtt járt Major Tamással, akinek anyukája szervezte a Fővárosi Ifjúsági Színpadot. A Horthy rendszer alatti szegénység, és a baloldali barátok hamar egyértelművé tették a fiatal lány számára, hogy neki is helye van a mozgalomban. A Színiakadémia ösztöndíjas növendékeként tanulmányait 1935-ben fejezte be, vizsgaelőadásán a Phaedrát játszotta. A Nemzeti Színház szerződtette, s a társulat tagja volt 25 éven át. 1960 és 1970 között a József Attila Színház, 1971-től 82-ig újra újra a Nemzeti, majd 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja.

Első filmszerepe A kölcsönkért kastélyban volt 1937-ben. A következő évben pedig A hölgy kissé bogaras (1938.) című filmben egy őrült nőt játszott.

3 Tovább

Pici bácsi ma 63 éves

A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes. Kimagasló zenészi és zeneszerzői tevékenysége révén a modern magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen, legendás alakja. Saját bevallása szerint "...azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg". Először Sztevanovity Dusán akkor hároméves kisfia a hívta Pici bácsinak. Presser Gábor harminc valamennyi volt ekkor. Azóta már sokan bácsizzák.

Budapesten született 1948. május 27-én. Négyéves korában kezdett el zongorázni, ötévesen már zenét szerzett. Egyik konzervatóriumi évfolyamtársa vitte el 1967-ben az Omega együtteshez, melynek zeneszerzője lett. 1967-ben a második Táncdalfesztiválon hangszerelői díjat kapott Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig című daláért. Néhány hónapig a Scampolo együttesben játszott. 1969 - 1971-ig zenélt és írt az Omega együttesnek, a Gyöngyhajú lány című szerzeménye a magyar rockzene egyik első nagy külföldi sikere volt. A világhírű Scorpions is feldolgozta.

0 Tovább
«
1234

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek