Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Matt Damon - a legbiztosabb befektetés

Számos színészi díj birtokosaként a ma 41 éves Matt Damon az első huszonöt színész között szerepel, akiknek filmjeik a legmagasabb bevételt érték el.

Matthew Paige Damon a massachusettsi Cambridge-ben született 1970. október 8-án Kent Telfer Damon tőzsdeügynök, ingatlanügynök és adóügyi dolgozó, illetve Nancy Carlsson-Paige, a Lesley University kisgyermek-oktató professzorasszonyának fiaként. Damon testvére, Kyle, képzett szobrászművész. A család Matt élete első két évében Newtonban élt, szülei válása után pedig a fiúk édesanyjukkal Cambridge-be költöztek.

Damon, Ben Affleck színész és Howard Zinn történész és író szomszédságában nőtt fel. Cambridge egyetlen nyilvános iskolájában, a Cambridge Rindge and Latin Schoolban tanult, s ezalatt fellépett több színházi produkcióban.

1988-ban végezte el az iskolát, s még ebben az évben a Harvard University hallgatója lett. Egymondatos szerepe volt a Pizzavarázs című filmben. 1992-ben fejezhette volna be itt tanulmányait, azonban a színészet iránti érdeklődése miatt elmaradozott az órákról, majd otthagyta az egyetemet a diploma megszerzése nélkül, hogy Los Angelesben folytathassa színészi pályáját.

Karrierjét a Vágyak csapdájában (1992.) című film indította el.

1 Tovább

A jó karban lévő hatvanas pasi

A zenész, énekes-dalszövegíró, aktivista, színész Sting mint szólóénekes és mint a The Police énekese több, mint 100 millió lemezt adott el és 16 Grammy-díjat nyert. Oscar-díjra kétszer is jelölték a Legjobb Dal kategóriában. Fiatalos külsejét korábban futással, mostanában jógával őrzi, szenvedélyes sakkjátékos, íróként önéletrajzát jegyzi.

Gordon Matthew Thomas Sumner néven született 1951. oktber 2-án Wallsendben, Anglia északi részén. Édesanyja - Audry Cowell - még három gyereket szült Gordon után.

Apja - Ernest Sumner - tejesember volt Newcastle városában, így kiskorában hajnalonként ő is a tejet hordta. Legjobb "barátja" már ekkor egy ütött-kopott gitár volt. Sumner már nagyon fiatalon tudta, hogy zenész akar lenni. Estéit, hétvégéit és a vakációit azzal töltötte, hogy képezze magát zenei téren. 17 évesen a Princess Cruise nevű luxushajón pincérkedett és esténként énekelt.

A Szent Cuthbert Gimnázium után a warwicki egyetemre járt, amit egy év után otthagyott. A zene ugyanis sokkal jobban érdekelte a tanulásnál. Mindig úgy érezte, egyszer majd így tud elmenekülni a szegénységből. Volt kalauz, adóhivatalnok, árokásó, idővel az Észak-Angliai Tanítóképző Főiskolára járt, s 1974-ben diplomás irodalomtanár lett. Két évig egy kis bányászfaluban tanított. Az itteni tapasztalatok inspirálták két The Police-sláger megírására: a Don't Stand So Close To Me és a Roxanne megírására. Az órái után helyi dzsessz-együttesekben bőgőzött, ekkoriban kapta a Sting (fullánk) nevet, mert kedvenc fellépő ruhájában, egy fekete-sárga csíkos pulóverben úgy nézett ki, mint egy mérges darázs.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek