Zsigmond Vilmos, minden idők legnagyobb hatású operatőreinek egyike. A Steven Spielberggel, Brian de Palmával és Woody Alennel is dolgozó Oscar-díjas operatőr tehetsége mellett keményfejűségének és munkabírásának köszönheti eredményeit. Kompromisszumot nem ismerő keményfejűsége miatt a híre mindig is megelőzte. Woody Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak volna, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezér alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. Így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet. Woody Allen szerint Zsigmond Vilmos a világ legjobb operatőre.

Zsigmond Vilmos Szegeden született 81 évvel ezelőtt, 1930. június 16-án. A szegedi Piarista Gimnáziumban tanult, ahol az irodalom volt a kedvenc tantárgya. Amikor egy betegség miatt ágyba kényszerült, Dulovits Jenő A művészi fényképezés című könyvét olvasva elhatározta, hogy fotózással fog foglalkozni, s édesapja fényképezőgépével felfedezte a fotózás gyönyörűségét.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítványaként végzett operatőrként 1955-ben. Vizsgafilmje a Föld volt.