Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

41 évvel ezelőtt találták holtan Jimi Hendrixet

Jimi Hendrix, a 20. századi gitárfenomén 27 évesen halt meg, akárcsak Brian Jones, Janis Joplin, Jim Morrison és Kurt Cobain. Nemhogy családja, semmilyen állandó kapcsolata nem volt soha. Röviddel halála előtt azt nyilatkozta egy riporternek: "Én már régóta halott vagyok, nem hiszem, hogy megérem a 28-at." Hendrixet két hónappal 28. születésnapja előtt, ma 41 éve, 1970. szeptember 18-án kora reggel holtan találták Londonban, a Samarkand Hotel alagsorában. A szerencsétlen fiú vélhetőleg az alkohollal együtt fogyasztott altató hatására, saját hányásába fulladt bele.

Johnny Allen Hendrix 1942. november 27-én látta meg a napvilágot Seattle-ben (USA). Jimi apai nagyanyja Nora Rose Moore, egy cseroki indián és egy mulatt nő lánya volt. Jimi nagyon közel állt a nagyanyjához, aki arra nevelte, hogy büszke legyen indián őseire. Édesapja, Al épp akkor kapta meg katonai behívóját, amikor Jimi édesanyja, Lucille megtudta, hogy várandós. Három nappal az esküvő után Al bevonult a frontra, így csak három év múlva találkozhatott először fiával. Hazatérését követően a gyerek nevét James Marshallra változtatta, mert úgy gondolta, a fiú eredeti neve Lucille háborús szeretőjére utal. Szülei egy darabig együtt maradtak, ám további négy gyermekük súlyos születési rendellenességekkel és betegségekkel látott napvilágot. Végül 1951-ben édesanyja otthagyta a családot, és elvált. A bíróság a 9 éves Jimit apjának ítélte, a többi, sérült testvére azonban nevelőotthonba került. Dorbézoló anyját túlzott italozása következtében májzsugorodás miatt kétszer kellett kórházba szállítani, majd 1958-ban leszakadt a lépe, és meghalt.

Jimit a szegénység és az elutasítottság félénk, érzékeny és zavart gyermekké tette. Gitározni autodidakta módon tanult meg, balkezes lévén a gitárját fordítva húrozta fel. Első koncertjét egy névtelen zenekarral egy zsinagóga alagsorában adta, ahonnan túlzottan vad stílusa miatt kirúgták. A középiskolát családi körülményei ellenére jó eredménnyel fejezte be. 1961-ben autólopáson kapták, a kétéves börtönbüntetését katonai szolgálatra válthatta be. Felettesei szerint azonban csapnivaló katona volt, a legalapvetőbb dolgokat is csak felügyelettel lehetett rábízni. Egy évvel később elbocsátották.

1962 novemberében Hendrix részt vett élete első stúdiófelvételén, de vad és kiforratlan stílusa miatt a végső változaton nem szerepelhetett. 1964 januárjában a Harlembe költözött, ahol megismerkedett későbbi barátnőjével, Lithofayne "Fayne" Pridgeonnal. 1965-ben lehetőséget kapott Little Richard kísérőzenekaránál, a The Upsettersnél. Bár Hendrix bálványozta Richardot, gyakran került vele összetűzésbe pontatlansága, öltözködése és színpadi bohóckodásai miatt. Egy rövid időre innen is kiszállt Ike és Tina Turner zenekarához csatlakozva, de vad szólói miatt innen is kirúgták. Zenélt még Frank Zappával is, aki megmutatta neki a gitár használatát.

1966 -ban Chas Chandler, a The Animals basszusgitárosa épp otthagyni készült zenekarát, és olyan zenészt keresett, akinek a producere lehet, magával vitte Angliába, s segített neki megalakítani zenekarát, a The Jimi Hendrix Experience-t. Első kislemeze a Hey Joe volt.

1 Tovább

Woodstocki fesztivál - ma 42 éve kezdődött

Egyszeri és megismételhetetlen volt, még ha próbálták is reprodulkálni. A szabadságot, a hippimozgalom tabuk és kényszerek nélküli szabad életformáját és felfogását hirdette. A fellépő rockzenészek és a többszázezres közönség között tökéletes volt az összhang. Az önmegvalósítás mellett a békés egymás mellett élést propagálták, amelyet az Allen Ginsberg amerikai költőtől kölcsönzött Flower Power szlogennel reklámoztak. Magyarországon 1970-ben nem is engedték bemutatni a fesztiválról szóló filmet - féltek, hogy vérszemet kap a fiatal nemzedék.

A woodstocki fesztivált nem Woodstockban rendezték. A legendás fesztivált White Lake-ben (Bethel város) rendezték meg 1969. augusztus 15-én. A New York-i kisváros lett volna az eredeti helyszín, de - attól való félelmében, hogy mintegy egymillió ember érkezik oda és teljesen kaotikus helyzet alakulhat ki - Woodstock visszalépett a rendezéstől. A fesztivál szervezői ezek után keresték meg Max Yasgurt, akinek Woodstocktól mintegy hetven kilométerre délnyugatra Bethel mellett volt egy marhalegelője. Az ekkor ötvenéves Yasgurt fia, Sam győzte meg arról, hogy micsoda remek ötlet az ő birtokukon megrendezni a fesztivált, s így is lett. 50 ezer dollárért cserében Max Yasgur 243 hektáros földterületet bocsátott a szervezők rendelkezésére.

0 Tovább

Satchmo, az aranyszájú trombitás

A huszadik század zenei életének egyik legjelentősebb újítója, a jazz igazi királya, ki megjelenésével, hangjával és zenei tudásával máig nem talált méltó követőre. A színészként, pop-és jazz előadóként egyaránt kiváló Louis Amstrong (becenevén Satchmo) reszelős, de érzelmes hangját még a zenetörténetileg képzetlenek is könnyedén felismerik a kevésbé ismert felvételeken is.

Armstrong úr 70 szép évet élt, s New York-ban halt meg 40 évvel ezelőtt. Népszerűsége azóta is töretlen, képét még bélyegen is megörökítették. Zenéjét szerte a világon hallani; szinte minden egyes hang, amelyet valaha is lemezre vett újra és újra megjelenik a boltok polcain különböző kiadványokon.

Armstrong belekóstolt Hollywoodba is, és ez a szerelem egész életén keresztül végigkísérte. Menthetetlenül belesodródott a show-bizniszbe, állandóan a legnagyobb sztárokkal és a legnagyobb sztároknak zenélt. 1967-es What a Wonderful World című kislemezével azonban kitörölhetetlenül beírta magát a popzene történelmébe is. A brit slágerlistán első helyig kúszott dal, és közel fél évig le sem lehetett szorítani a listáról. Nagy-Britanniában ezalatt az idő alatt félmillió darabot adtak el a kislemezből, világszerte pedig még egy milliót, ami még ma sem lebecsülendő példányszám.

0 Tovább

A soul zene koronázatlan királya

"A zenémnek gyökerei vannak, melyeket a gyerekkoromból ástam elő; zenei gyökerek, melyek a legsötétebb mocsokban voltak."

Ray Charles, akinek talán a legtöbbet köszönhet a rhytmn & blues és a soul zene, és akit a dzsessz, sőt a country kedvelői is tiszteletteljesen emlegetnek, ma hét éve halt meg. Stílusa olyannyira egyéni, hogy Elvis Presley mellett ő az akinek zenéjét senki mással nem lehet összetéveszteni. Azon kevés zenészek egyike akiknek tehetségét korán felismerte és elismerte a kritika. Életében 12 Grammy-díjat kapott, majd halála után még nyolcat.

A szegény, délről érkezett, sanyarú sorsú, vak, színes bőrű zenész a társadalmi és művészi korlátokat ledöntve átírta az amerikai zene történetét. Kezdetben sokat küszködött azért, hogy tisztességesen bánjanak vele, és meglelje saját útját. Majd felfedezi őt egy lemezcég, üstökösként tör be a zenei életbe, és világhírnévre tesz szert. A sztárságért azonban súlyos árat fizet: egy életen át küzd a kábítószerrel és a viharos szerelmi ügyekkel.

Első lemeze 1949-ben jelent meg a Swing Time Records jóvoltából (Ain't That Fine ) Megszületett első slágere is: Confession Blues . Az első Top 10 felvételét 1951-ben készítette: Baby Let Me Hold Your Hand címmel.

1 Tovább

Az erotikus Prince

A 90-es évek legnagyobb slágereinek írója, a karrierje során tíz platina albumot, harminc Top 40 kislemez kiadó sokoldalú zenész, filmszínész Prince ma 53 esztendős. Szinte nincs olyan stílus, amelyben ne próbálta volna ki magát. Énekhangja mellett magas színvonalon gitározik, basszusgitározik, de a billentyűs hangszerek sem idegenek számára. Ami nem mellékes: a rendkívül jó megjelenésű, erőteljesen szexis énekesnek komoly filmsikerei voltak az elmúlt évtizedekben. Kitűnő szerző, remek színpadi ember, ezt megerősíti számos zenei és filmes elismerése.

Prince azaz Rogers Nelson 1958. június 7-én született Minneapolisban /Minnesota/. Édesapja John Lewis Nelson neves jazz zongorista, édesanyja, Mattie Della Shaw ismert énekesnő. Fiúk gyerekkora óta szoros kapcsolatban élt a zenével. Apja, The Prince Rogers Trio nevű együttesével járta Amerikát s a koncerteken felesége énekelt. A Prince művésznevet állítólag apja együttese után kapta, s ez rajta is ragadt A szülők a hatvanas évek végén elváltak és családi örökségként egy zongorát hagytak gyermekükre, aki 11 évesen már saját dalokat komponált.

12 évesen elhagyta édesapját és batátai társaságában az utcán tölti kamaszéveit. Kb. 27 hangszeren tanult meg játszani, megismerkedett a jazz és a blues alaprepertoárjával. Első zenekarátis 12 éves korában alapítja.

Bemutatkozó lemeze az 1978-as For You , melynek szerzője, producere és hangszerelője volt egyben, továbbá énekelt és mind a 27 hangszeren ő játszott. Ennek ellenére nem volt túl nagy az érdeklődés a lemez iránt. A következő évben kiadott albumából - Prince - A Why You Wanna Treat Me So Bad? és a Az I Wanna Be Your Lover c. számok az R & B lista élére kerültek. A harmadik albuma - Dirty Mind - (1980.) aratta az első komoly sikert, aranylemez

Az 5. albuma, az 1982-es dupla lemeze - 1999 - vívja ki először a kritika elismerését. 2008-ban bekerült a Grammy Hall of Fame-be.

0 Tovább

Mr. Smirglihang ma 66 éves

Joe Cocker az elmúlt négy évtized egyik legnagyszerűbb, az egyik leginkább megkülönböztethető hangja a zeneiparnak. A különleges hangszín a világ minden pontján népszerű: több mint 40 évvel zenei karrierje kezdete után Joe Cocker még mindig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb művész világszerte. Eddigi 21 stúdióalbuma és 4 koncertlemeze közül számos ért el multiplatina státuszt, számtalan arany- és platinaminősítést. Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette.

A legtöbb rocksztárhoz hasonlóan sem volt selyemmel bélelt gyerekszobája. 1944. május 20-án igazi munkáscsaládba született Sheffieldben. Példaképet korán választott magának, aki nem más volt, mint akkoriban nagyon sok kisrác bálványa, a nagy: Ray Charles. Az ő hatására kezdett el énekelgetni, amit nagyon komolyan is vett. Persze ez akkoriban csak hobbi volt. Pártfogók hiányában alkalmi munkákból kellett megélnie: volt szerelő, lakatos és végül benzinkutas. A munka mellett nem hagyott fel az énekléssel. Első együttesében, a Cavaliersben Vance Arnold művésznéven próbálkozott. Első stúdió felvételét 1963-ban jelentette meg - egy Lennon - McCartney-szám feldolgozását, az I'll Cry Insteadet A rockzenéből ekkor még mindig nem tudott megélni, így ismét a benzinkutasok cseppet sem irigylésre méltó életét élte.

Pár csendes év után ismét egy csodálatos Lennon - McCartney dalt énekelt: With A Little Help From My Friends. (1968-ban a Procol Harum együttes menedzsere fedezte fel, s első lemezén olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek.)

0 Tovább

Eric Clapton, a lassúkezű bluesman

A rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa, akit egyedülálló módon háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be, Eric Clapton ma 66 éves.

1945. március 30-án született Ripley-ben, az Egyesült Királyságban. A nagyszüleinél nőtt fel, abban a hitben, hogy ők a szülei, anyja pedig a nővére. Később anyja Kanadába költözött, fia pedig egyedül maradt nagyszüleivel. Eric mindezt kilenc évesen tudta meg; e bonyolult családi háttér élete egyik meghatározó momentuma lett.

Clapton saját bevallása szerint elég rossz gyerek volt. A gimnáziumot a surbitoni Hollyfield Schoolban végezte el. Első munkahelyén postásként dolgozott. A blues már egész fiatalon megérintette; 13. születésnapjára kapott egy akusztikus gitárt, amin tanár nélkül tanult játszani, de majdnem feladta. Önéletrajzából tudjuk, hogy példaképe volt Big Bill Broonzy, akitől a technikát próbálta ellesni, akárcsak Jimmy Reedtől. Az iskolában csatlakozott a Roostershez, emlékei szerint aprócska zenekar volt, felszerelés nélkül.

Azután következett a Yardbirds, a brit rhythm and blues egyik első fecskéje, amelyben megízlelte, milyen dolog is minden áldott este zenélni. Ebben az időszakban érdemelte ki a "Slowhand" azaz "Lassúkezű" nevet. (Amellett, hogy ironikusan utal a stílusára - onnan ered, ahogyan a gitárja húrjait cseréli.)

A For Your Love azonban a vég kezdete volt számomra - írja önéletrajzában. Clapton mélyen elkötelezte magát a blues iránt és nem volt ínyére a Yardbirds új, popos hangzása. Nem látta, hogyan lehetne tovább folytatni megalkuvás nélkül - indokolta "menekülését" a már sikeres csapatból.

0 Tovább

Férfi feketében

Szegénység, próbálkozások, azután a zene. Végtelen turnék, alkohol, drogok, fellépések, hajsza… A felsorolás végéről már csak a "halál" hiányzik. Vagy: a "szerelem". Johnny esetében az utóbbi jött el: felesége, June Carter segítségével kimászott a legmélyebb gödörből, sőt, elhíresült börtönkoncertjeivel reményt adott másoknak is: "Ez nektek is sikerülhet!"

Utolsó éveiben zárszámadást készített. Ezt tettem, ezt elrontottam, ennyi és ennyi évet pazaroltam el, de: ezt is megtettem, azt is jól csináltam, emiatt büszke lehet rám a családom. Utolsó írásművében a meglett emberek tisztánlátásával tekinti át pályafutását, foglalja össze azokat az eseményeket, amelyekből összeállt a történet, amelyet az életének nevezhet.

Johnny Cash örök. Nincs olyan ember, aki ne ismerné legalább egy dalát. Nincs olyan ember, aki élete során legalább egyszer ne érezné át, amit jellegzetes hangján és tájszólásában énekel.

Örök, bár már nincs közöttünk

Johnny Cash többszörös Gramy-díjas amerikai country-énekes, színész, dalszövegíró 79 évvel ezelőtt 1932. február 26-án született Kingslandben (Arkansas), egy szigorú és szegény baptista gyapotültetvényes család negyedik gyermekeként. Gyermekkorának egyik legmeghatározóbb alakja az édesanyja volt. Általa kedvelte meg a zenét és különösen a gospelt. (Évtizedekkel később ki is adott egy tradícionális gospel dalokat tartalmazó lemezt My Mother's Hymn Book címmel.)

Születésekor a J.R. nevet kapta, mivel a szülei nem tudták eldönteni, hogy mi legyen a neve. Csak később változtatta meg, mivel a hadsereg nem fogadott el csak kezdőbetűket, így lett John R. Cash.

1935-ben Dyess Colonyba költöztek, ahol átélték a Mississippi 1937-es áradását. Ezt örökítette meg az 1959-es Five Feet High And Rising című dalában.

1 Tovább

Tegnap temették a bluest, Hobo ma 66 éves

Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.

Elemi tanulmányait a Városmajor utcai iskolában végezte, s úgy tűnt, hogy hosszú ideig a kosárlabdázásnak kötelezi el magát, ugyanis tizenöt éven keresztül aktívan sportolt, s olyan csapatokban játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC.

Érdeklődésével nem éppen összhangban - szülői ráhatásra - a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolába iratkozott be, de érettségi bizonyítványátel már a veszprémi vegyipari technikumban szerezte meg 1963 nyarán. "Érett" férfiként már nem költözött vissza a szülői házhoz, nagynénjénél lelt menedékre.

Ez év szeptemberében vegyész-technikusként kezdett el dolgozni az Egyesült Izzóban, majd 1964 szeptember elsején behívták Mezőtúrra katonának. Itt hallotta meg az egész életét meghatározó zenét, Willie Dixon The Little Red Roosterét (A kis vörös kakas) a Rolling Stonestól. 1965. augusztus 1-jén szerelt le, majd megkezdte tanulmányait ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon. 1966-ban Máriássy Félix felajánlotta neki, hogy ha megtanul valamilyen verset, felvéteti a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de Hobo visszautasította a lehetőséget. 1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen. Ez a dal az Eötvös Klubban működő Omega zenekart, valamint annak közönségét ócsároló Népszabadságos cikk ellen szól

1968-tól rátalált a film. Bekerült Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjébe (Tizennegyedik fiú), amelyben a rockról nyilatkozott, és nagy feltűnést keltett az Olympia együttes buliján előadott groteszk "Hobo-táncával" (a filmet 1969-ben mutatták be).

0 Tovább

Earl King, az R&B egyik legjelentősebb alakja

Earl King amerikai blueszenész, R&B-énekes dalszerző ma 77 éve, 1934. február 7-én született New Orleans-ban.

Earl Silas Johnson néven látta meg a napvilágot. Anyjával járt templomba, ahol gospelt énekelt. 15 évesen kezdett gitározni. Hamarosan helyi klubokban játszott.

1953-ban készült első felvétele,1954-ben az első kislemeze, a Those Lonely, Lonely Nights amely hatalmas sikert aratott.

Fél évszázados karrierje során olyan örökzöldeket írt, mint a Big Chief, a Street Parade, a Come On, a Trick bag .

Fénykorában energikus színpadi ember volt, félelmetes szólókat játszott Stratocaster gitárján, dalainak témái igen széles skálán mozogtak.

0 Tovább
«
12

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek