Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Terminátor 64. születésnapja

Kevés olyan embert ismerünk, mint Arnold Schwarzenegger, aki élete során több dologba is teljes erődbedobással ugrott fejest, s még ráadásul majdhogynem a maximumot is hozta ki azokból.

A világszerte népszerű testépítő, filmszínész, sportoló, üzletember és közéleti személyiség. Stájerország egy eldugott falujában, Thalban született 64 évvel ezelőtt, 1947. július 30-án. Volt egy testvére Meinhard aki 1971-ben autóbalesetben meghalt. Arnold édesapja Gustav Schwarzenegger rendőrfőnök, édesanyja Aurelia Jadrny volt. Az apa a versengést belenevelte gyermekeibe, különböző sportokban egymás ellen kellett összemérni erejüket, ügyességüket. Arnold és bátyja minden reggel 6 órakor keltek, és csak akkor kaptak reggelit, amikor megcsináltak egy jó pár fekvőtámaszt, guggolást és felülést. Mindössze vasárnap este kaptak egy kis kimenőt, amikor császkálhattak a városban, esetleg nagy ritkán beülhettek egy moziba, de ezekről is több oldalas beszámolót kellett írniuk az apjuknak, aki szolgált a második világháborúban, miután önként kérte felvételét 1938-ban a náci pártba. A család nehéz körülmények között élt.

Apja hatására Schwarzenegger kicsi gyermekkorától a sportnak élt. Több sportot kipróbált. Először 1960-ban fogott kezébe súlyzókat, amikor futballedzője csapattársaival együtt egy helyi edzőterembe küldte. Így 14 évesen a futball helyett testépítéssel kezdett foglalkozni, majd egy grazi edzőtermet kezdett látogatni. 1965-ben egy év kötelező katonai szolgálatát töltötte az osztrák hadseregben, amikor megnyerte a Junior Mr. Europe versenyt.

3 Tovább

Hét éve halt meg az Egyesült Államok 40. elnöke

A XX. század kiemelkedő államférfija, a kortársai által "Nagy Kommunikátornak" nevezett Ronald Reagan az Egyesült Államok 40. elnöke 93 éves korában, hét évvel ezelőtt halt meg. Amikor először megválasztották elnöknek (1981.), hatvankilenc éves volt, s népszerűségének köszönhetően 1984-ben újraválasztották. Az amerikai elnökök közül ő lépett legidősebb korában hivatalba, és ő az USA legidősebb exelnöke. Csupán három volt amerikai elnök élte meg 90. születésnapját: Adams, Herbert Hoover és Reagan. Elnöksége számunkra a hidegháború végét, a szabadság győzelmét jelenti.

Fontos elismerni a kiállását, amit a magyar szabadság mellett egész életében mutatott. Az volt a véleménye, hogy vissza lehet szorítani a Szovjetuniót, a "Gonosz Birodalmát", mert a szabadság értékesebb, és az emberek a szabadság mellett fognak dönteni. A volt elnök nagyszabású fegyverkezési programot hirdetett elnöksége alatt, amelynek végül nagy szerepe volt a Szovjetunió gazdasági kifulladásában és összeomlásában.

Politikusi pályája előtt filmszínészként dolgozott. 1937-ben jutott el Hollywoodba, ahol hamar felfigyeltek a jóképű fiatalemberre. Színészi tehetsége nem sok volt, de ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy több tucat filmben játsszon, jórészt westernekben, és jórészt jófiúkat. Ekkor alakult ki az a szerepmodell, ami végigkísérte egész életében: a sármos, csibészes figuráé, aki mindig tudja a jó irányt és a helyes megoldást.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek