Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Száz éve született Básti Lajos

Kétségkívül a XX. századi magyar színjátszás egyik legszebben beszélő, fejedelmi megjelenésű alakja Básti Lajos volt. Neve meghatározott szí­nészi stí­lust jelentett, tökéletes beszédtechnika, visszafogott szí­npadi mozgás, elmélyült karakterformálás, átgondolt játék, s nem utolsó sorban, a megjelenés utánozhatatlan eleganciája jellemezte.

Száz évvel ezelőtt 1911. november 16-án született Keszthelyen. Eredeti neve Berger Lajos volt, első szerepeit még e néven játszotta. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, 1930-ban érettségizett a Premontrei Gimnáziumban. Berger Rezső keszthelyi rövidáru-kereskedő fia valójában nem színész akart lenni, hegedülni tanult a helyi cigányprímástól, írónak vagy orvosnak készült (hallgatott is egy szemesztert az egyetemen), de egy véletlen találkozás megváltoztatta elhatározását. Megismerkedett a Keszthelyen nyaraló Mányai Lajos színiakadémiai növendékkel, aki olyan hatással volt rá, hogy ősszel jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után felvette. 1935-ben szerzett diplomát. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályafutását.

A különösen szép orgánumú Básti fiatal korában énekes-bonviván szerepekben is bemutatkozott. Társalgási darabokban, operettekben szerepelt, mint fiatal amorózó, bonviván. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket játszott: 120-as tempó (1937.),

0 Tovább

A kanadai világsztár rocker ma 52 éves

Bryan Adams már 15 éves korában a rockzenének szentelte az életét, 18 évesen pedig aláírta első lemezszerződését. Rekedtes hangjával az egész világot meghódította, és bár az évek telnek, népszerűségéből a nagyszerű énekes mit sem veszített.

Kanadában, az Ontario állambeli Kingston városban Bryan Guy Adams néven született 1959. november 5-én. Apja brit diplomata. Adams születését követően nagymamájához, Málta szigetére utazott a család, majd ezt követően Portugáliában és Bécsben kötöttek ki. 1973-ban visszatértek Kanadába és letepedtek az ország nyugati részén, Észak-Vancouverben. Bryan már 15 évesen az iskola zenekarával játszott több éjszakai klubban. 18 éves korában megjelent az együttes - Sweeney Todd - egyik legsikeresebb albuma: If Wishes Were Horses. Ekkor ismerkedett meg Jim Vallace-szal, aki később nagy szerepet játszott karrierje alakulásában.

1978-ban Jim írt pár dalt Bryannek. A 18 éves srác néhány demóját elküldte az A&M Records részére Torontóba. A demók közül a két leghíresebb az I'm ready


0 Tovább

Hatvanöt éves lenne Freddie Mercury

A Queen együttest a dalokon túl Freddie Mercury, az 1970-es, '80-as évek egyik legnagyobb sztárjának és legsikeresebb előadójának karizmatikus elő­adásai tették világhírűvé. Annak ellenére, hogy természetes hangja a bariton volt, a legtöbb dalt tenorban adta elő a közel négy oktáv hangterjedelmű énekes. Koncertjeiken rendszeresen "gitározott" a mik­rofonállvánnyal, énekpárbajt vívott a közönséggel, vagy épp rávette rajongóit, hogy a refrént nélküle énekeljék el. Szexuálisan túlfűtött színpadi mozgása pedig egyenesen megigézte az orientációjának titkát évtizedekig nem ismerő gyengébb nemet.

Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született 1946. szeptember 5-én a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei Bomi és Jer Bulsara Zanzibárba vándoroltak ki azért, hogy apja megtarthassa pénztárosi munkáját a Brit Kolóniai Hivatalban. Nővérét Kashmirának hívják. Családnevüket a vallás indiai fő központjáról, Bulsarról eredeztették. A kis Farrokh szüleitől távol, a bombay-i Szent Péter bentlakásos fiúiskolában nevelkedett, ahol több sportágban is jeleskedett. Itt vette fel a Freddie becenevet, és itt alapította meg zongoristaként első zenekarát (The Hectics) . Ezt követően a szintén indiai Szűz Mária Középiskolában érettségizett, majd hazarepült Zanzibárba. Ám az 1964-es zanzibári forradalom elől a brit hivatalt képviselő családnak Londonba kellett távoznia, ahol Freddie művészetet tanult, és grafikus designer diplomát szerzett.

A Led Zeppelin- és Rolling Stones-rajongó, csöndes, félénk fiú ekkor mindenféle alkalmi munkából tartotta fönn magát, míg végül 1970-ben megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Roger Taylorral és Brian May-jel. A banda nevét Queenre, azaz Királynőre változtatta, mely egyébiránt az angol szlengben a transzvesztitákra utaló jelentéstartalommal is bír. Ekkor indult el a Queen sikersorozata.

Első albumaikon Freddie elsősorban keresztény vallási témákat feszegetett. A Great King Rat például arra szólította fel hallgatóit, hogy "ne higgyenek el mindent, ami a Bibliában olvasható", a Liar pedig egy gyóntató pap elutasító magatartását taglalta.

1 Tovább

A kilencvenes évek popcsillaga Tanita Tikaram

Még a huszadik születésnapját sem töltötte be Tanita Tikaram, amikor üstökösként berobbant az amerikai slágerlistákra. Bár fiús külsejével és férfias öltözködési stílusával nem tartozott éppen a szexi megjelenésükkel hódító énekesnők közé, ha fellépett a színpadra, rögtön elvarázsolta a közönséget különleges, mély, búgó hangjával.

A németországi Münsterben született ma 42 éve, 1969. augusztus 12-én. A család később elhagyta az országot és Angliában, Basingtoke-ban telepedett le. Édesapja a brit hadsereg tisztje, hindi-fidzsi és maláj ősökkel. Testvére a színész Ramon Tikaram. Tanita 9 éves korában kezdett gitázozni. Tizenévesen dalokat írt, majd night-klubokban adta elő szerzeményeit. 16 évesen írta első komolyabb dalát Poor Cow címmel, társadalomkritikaként a kortársnőire nézve. Az érettségi befejezése után elküldte a demo felvételeit egy kiadónak, és 1987 végén, az első koncertje után rögtön szerződést kötött vele a WEA Records.

1988 áprilisában elkezdődtek az Ancient Heart felvételei. Az első kislemez, a Good Tradition hamarosan megjelent, és sikeres lett Európában. Röviddel a nagylemez megjelenése előtt a Twist in My Sobriety is tarolt a listákon. A dalt egy világkörüli turnéval egybekötve népszerűsítette, Ez a mai napig Tanita legismertebb dala. A dalhoz díjnyertes fekete-fehér videóklip készült, melyet Bolívia vidéki részein forgattak, és Gerard de Thame rendezett.

3 Tovább

Öt éve halt meg a Pink Floyd alapítója

Talán mindenki John Lennon és Bob Dylan társaságába sorolná, ha nem szállt volna ki e világból úgy negyven évvel ezelőtt. Nyugodj békében, Syd!

Syd Barrett teljes nevén: Roger Keith Barrett 1946. január 6-án született Cambridge-ben. Az akkoriban éledező pszichedelikus rock legnagyobb hatású úttörője lett, 1965-ben a Pink Floyd kitalálója. Egy zseniális dalszerző, énekes, gitáros. Karrierje csak néhány évig tartott, mielőtt abbahagyta a zenélést és elvonult a nyilvánosság elől.

Barrett iskolai évei alatt ismerkedett meg David Gilmourral, aki gitározni tanítgatta. Apjától kapta első gitárját 14 évesen. (Sok rajongó ebben látja későbbi elmezavarának elsődleges okát, hiszen apja korán elhunyt.)

A '60-as években Cambridge az angol zenei élet egyik kiindulópontja volt. Syd 14 éves kora óta írt dalokat, gitározgatott, így gyorsan kezdett bandákat alapítgatni is. Többnyire családi házukban próbáltak. Roger Waters is feltűnt náluk, akivel nagyon hosszú barátság alakult ki.

Londonba mentek és együtt béreltek lakást. 1965-ben alapítottak elsőként közösen zenekart Abdabs néven. Ekkoriban már szinte teljesen összeállt a Pink Floyd korai felállása: Syd és Roger mellett ugyanis feltűnt Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs. Syd vezető egyéniség lett, ki meg is osztotta a bandát. 1966-ban változtatták meg a nevüket Barrett javaslatára Pink Floyd Soundra, két nagy blues zenész hatására (Pink Anderson és Floyd Council). Később ebből lett, egyszerűsítve a Pink Floyd. Főleg amerikai R&B dalokat játszottak, de ők pszichedelikus, improvizatív, jazzes rock and roll átiratként, némileg hasonlóan a Beatleshez, némileg pont ellentétes irányba mutatva. Az akkoriban menőnek számító londoni pszichedelikus klubok, köztük az akkor nyíló UFO klub folyamatos vendégei lettek. Saját dalokat is elkezdtek írni, főleg Syd, aki ekkoriban volt igazán elemében.

1966-ban fedezte fel őket Andrew King és Peter Jenner producer páros, később Joe Boyd (az UFO klub vezetője) segítségével 1967-ben felvehették első kislemezüket, az Arnold Layne-t. A dalt Syd Barrett írta, A dal címszereplője egy transzvesztita, aki szabadidejében ruhaszárító kötelekről lopkodja a női ruhákat és alsóneműket. Roger Waters szerint Arnold Layne egy valós személyre utal, aki Cambridge-ben ugyanilyen dolgokat tett Barrett és Waters anyjának ruháival. Annak ellenére, hogy bekerült a Top 20-ba, a Radio Londont annyira feldühítette a dal transzvesztita témája, hogy még hivatalos betiltása előtt nyilvánosan bizarrnak és eltévelyedettnek minősített.

0 Tovább

Bob Dylan, az ifjúkori lázadás ikonja

Bob Dylan a világ egyik legnépszerűbb és legelismertebb dalszerzője, zenésze és előadója, aki közel 100 millió eladott albummal büszkélkedhet, és karrierjének 5 évtizede óta több ezer fellépésen van túl szerte a világban.

Bob Dylan (eredeti neve: Robert Allen Zimmerman), 70 évvel ezelőtt, 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban, de gyerekkorának nagyobb részét a Hibbingben töltötte. Nagyszülei Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából kivándorolt zsidók voltak, szülei, Abraham Zimmerman és Beatrice Stone a helyi zsidó közösség tagjai voltak. Hétéves koráig Duluthban élt, ekkor apja paralízist kapott. Ezután a család anyja szülővárosába, a közeli Hibbingbe költözött. Dylan itt töltötte gyerekkora hátralevő részét. Legkorábbi ismert felvételét 1956 karácsonyán készítette: két barátjával egy áruház fülkéjében (Carl Perkins, Little Richard) A középiskolában több zenekart alapított; az első, a The Shadow Blasters hamar feloszlott, de a második, a Golden Chords tartósabbnak bizonyult. 1959-ben rövid turnén vett részt Bobby Vee társaságában, beiratkozott a Minnesotai Egyetemre és Minneapolisba költözött. Érdeklődése a rock and roll iránt alábbhagyott, helyét az amerikai folk vette át, amit általában csak gitárkísérettel játszanak. Gyorsan bekapcsolódott a Dinkytown folkzenei vérkeringésébe.

A legendás folkénekes, Woody Guthrie hatására kezdte önmagát és az igazságot keresni. Új nevet vett fel az angol Dylan Thomas költő tiszteletére, otthagyta az egyetemet és egy szál gitárral New York bohém negyedében kezdett zenélni. Az akkor alig húszesztendős minnesotai fiú döntő szerepet játszott a hatvanas évek eleji amerikai folk revival kibontakozásában. Miközben Greenwich Village egész folk-kultúráját, a szokásokat, az öltözködést, a beszédmódot, a szófordulatokat és a gesztusokat is ügyesen hasznosította, zseniálisan tudta dalba önteni mindazt, ami korosztályát akkoriban foglalkoztatta.

Első lemeze 1961-ben jelent meg. A társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó dalai -The Times They Are A-Changin' , Masters of War , Blowin' In The Wind - egy nemzedék himnuszai lettek.

1 Tovább

A Nagy Duett sztárja ma 35 éves

Az egyik legnépszerűbb és befutott musical előadóművész Magyarországon, producer, zenész, zenei szerkesztő, kiadó, Bereczki Zoltán 35 éve, 1976. május 2-án született Budapesten. Anyja Temesvári Nóra, apja Bereczki Károly. Egy nővére van, Bereczki Dóra. Öt éves korától 1986-ig versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

A középiskolás korában került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette.

2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán.

Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze Száz év címmel.

3 Tovább

Hofi Géza egyszemélyes színháza

A magyar humor legzseniálisabb figurája, az ország egyik legnépszerűbb parodistája, énekes és színész, író és táncos, már-már egy új műfaj megteremtője Hofi Géza (eredeti neve Hoffmann Géza) ma kilenc éve halt meg.

Budapesten született 1936. július 2-án. Édesanyja Szabó Magdolna a Budapesti Konzervgyárban művezető. Valószínűleg tőle örökölte kitűnő zenei hallását. Édesapja Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője, tőle a humorérzékét kapta. Húga Hoffmann Katalin, aki matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Általános iskolai tanulmányait a kőbányai Maglódi úti iskolában végezte. Gimnáziumi éveinek nyári szüneteit a Kőbányai Téglagyárban munkával töltötte, ahol bekapcsolódott a Drasche színjátszó csoport munkájába. Jászai András (Jászai Mari leszármazottja) foglalkozott vele és készítette fel amatőr szerepeire.

1955-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, és háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de nem vették fel, egyedül Básti Lajos engedte át az első rostákon. Ascher Oszkár mindig szavalatot kért tőle, ami neki soha nem sikerült. Említette, hogy a paródia neki jobban megy, mire Ascher úgy válaszolt, hogy ahhoz meg ő nem ért. Így Hofi a Kőbányai Porcelángyárban lett porcelánfestő, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába, ahol 1960-ban végzett. 1957-1959 között Jászberényben katona (írnok). 1959-ben feleségül veszi Vnoucek Margitot, akivel 36 évig élnek boldog házasságban.

1960-ban Szendrő József rövid beszélgetés után színházába, a Csokonai Színházba hívja Debrecenbe , és ott nevének átkeresztelése után (Hofi Géza) 1960. szeptember 1-jétől színészként szerződteti. Gyakran megy a környék kultúrházaiba haknizni - népszerűsége egyre nő. 1963-tól az Országos Rendező Iroda (ORI) műsoraival járja az országot, vállal fellépéseket Budapesten és vidéken kultúrházakban és vendéglátóipari egységekben. A számait maga írja, a zenét is ő állítja össze. 1964-ben a televízió Utánzók Klubja című műsorában lép fel a maga által írt Armstrong-paródiával, de a rendkívűli tehetség mégsem arat átütő sikert.

2 Tovább

Koncz Zsuzsa ma 65 éves

A második világháború után született nemzedék meghatározó előadóművésze Magyarországon Koncz Zsuzsa 1946. március 7-én született, Pélyben.

Koncz Zsuzsát lehet szeretni vagy nem szeretni, de az vitathatatlan, hogy rá sok évtized múlva is emlékezni fognak a könnyűzene kedvelői.

A számtalan díjjal, kitüntetéssel büszkélkedő, ma 65 éves énekesnő mind a mai napig koncertezik és készít lemezeket.

Karrierje már gimnazista korában elindult, amikor 1962-ben osztálytársnőjével, Gergely Ágival jelentkeztek a Magyar Televízió első Ki mit tud? című tehetségkutatójára. Az akkoriban televíziós nézettségi rekordokat döntögető vetélkedő után vált az ország kedvencévé mint az egyik "Gézengúz".

0 Tovább

A még ma is népszerű Jon Bon Jovi

A ma 49 éves Jon Bon Joviról az embernek általában a nyolcvanas évek jutnak az eszébe, esetleg a kilencvenes évek eleje. Az utóbbi időre inkább az a jellemző, hogy az együttes néha jelentkezik valami új lemezzel, és az ember egész kellemes érzéssel elcsodálkozik, hogy nahát, ők még mindig megvannak...! A koncertjeiken három generáció képviselői bukkannak fel, akiknek valószínűleg teljesen mást jelentek ugyanazok a számok. A közönségből sokan egy-egy dalt kötnek az életük emlékezetes pillanataihoz, így pedig csak még többet jelent számukra egy dallam, egy sor.

Jon Bon Jovi a New Jersey állambeli Perth Amboy városában 1962. március 2-án látta meg a napvilágot a borbély John Francis Bongiovi, Sr. és a virágkötő Carol Sharkey gyermekeként ifjabb John Francis Bongiovi néven. Két testvére van: Anthony és Matthew. Édesapjának szicíliai és szlovák, míg édesanyjának német és orosz felmenői vannak. Állítása szerint távoli vérrokonság fűzi Frank Sinatra-hoz. A nyarakat Pennsylvaniában töltötte a nagyszüleinél, ezalatt újságkihordóként dolgozott. Tinédzserként kezdetben a St. Joseph Középiskolába járt, New Jersey-ben, később azonban átment a Sayreville War Memorial Középiskolába.

Kamaszkorának javát az iskola helyett barátjával, David Bryan Rashbaummal együtt rock & roll zenéléssel és énekléssel töltötte helyi zenekarokban. Vele alapította meg első együttesüket, az Atlantic City Expressway-t (a New Jersey-i autópálya után elnevezve), mellyel New Jersey klubjaiban léptek fel. Sok időt töltött az unokatestvére, Tony Bongiovi tulajdonában álló, híres New Yorki hangfelvétel-készítő stúdióban, ahol takarítói munkája mellett lehetősége nyílt demók készítésére is ismert zenészek együttműködésével.

1980-ban a Csillagok háborúja filmhez kapcsolódó Christmas in the Stars: The Star Wars Christmas Album című karácsonyi lemez egyik dalához készítette élete első profi hangfelvételét énekesként

1983-ban Sayreville-ben rockegyüttest alapított Bon Jovi néven. Az együttes 1984. január 14-én adta ki első, bemutatkozó albumát, a Bon Jovit. Aranylemez lett belőle. A Runaway című dal volt a banda első Top 40-es slágere .

0 Tovább
«
12

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek