Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Virág elvtárs


Öntörvényű volt. Titokzatos. Befelé forduló. Csak a szerepeiben tárulkozott föl. Ha nem játszott, nem viselkedett színészként. Rejtély, mikor tanult szerepet, mikor szerezte meglepően sokoldalú műveltségét, naprakész tájékozottságát. Senki nem tudta, honnan meríti lenyűgözően életteli megfigyeléseit az emberekről, szerep-énjei kimeríthetetlen nyersanyagáról. Nem adta ki magát senkinek. Úgy ment el, ahogyan jött: némán, jelentőségteljesen, ismeretlenül.

Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Ma 27 éve, 1984. október 21-én 49 éves korában távozott az élők sorából.

Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. Még halála előtt egy évvel is fölemlegette régi sérelmeit: "Gyermekkorom óta emberkeülő vagyok, mert azt hiszem, az emberek tehetnek róla, hogy kerülöm őket. Nem voltak sokan segítségemre abban a nagyon érzékeny korban, amikor gyerek voltam."

A növénytermesztő szakmunkásképzőben (1949-1952.) szerencséjére akadt egy nagyszerű tanárnő (Dr. Sári Ilona), aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki, aki irodalmi színpadot szervezett a kollégistáknak, színdarabrészleteket tanított be nekik, szavalni tanította őket. Őze a gyógyulást a nótázásnak is köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Hamarosan kitűnt osztálytársai közül egyéni értelmezésű versmondásával. Nem skandált, nem is hadart, mint a tanulók többsége, hanem szabad utat engedett a benne halmozódó feszültségnek.

Érettségi után bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön. 1956-ban megszerezte diplomáját. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt.


0 Tovább

Matt Damon - a legbiztosabb befektetés

Számos színészi díj birtokosaként a ma 41 éves Matt Damon az első huszonöt színész között szerepel, akiknek filmjeik a legmagasabb bevételt érték el.

Matthew Paige Damon a massachusettsi Cambridge-ben született 1970. október 8-án Kent Telfer Damon tőzsdeügynök, ingatlanügynök és adóügyi dolgozó, illetve Nancy Carlsson-Paige, a Lesley University kisgyermek-oktató professzorasszonyának fiaként. Damon testvére, Kyle, képzett szobrászművész. A család Matt élete első két évében Newtonban élt, szülei válása után pedig a fiúk édesanyjukkal Cambridge-be költöztek.

Damon, Ben Affleck színész és Howard Zinn történész és író szomszédságában nőtt fel. Cambridge egyetlen nyilvános iskolájában, a Cambridge Rindge and Latin Schoolban tanult, s ezalatt fellépett több színházi produkcióban.

1988-ban végezte el az iskolát, s még ebben az évben a Harvard University hallgatója lett. Egymondatos szerepe volt a Pizzavarázs című filmben. 1992-ben fejezhette volna be itt tanulmányait, azonban a színészet iránti érdeklődése miatt elmaradozott az órákról, majd otthagyta az egyetemet a diploma megszerzése nélkül, hogy Los Angelesben folytathassa színészi pályáját.

Karrierjét a Vágyak csapdájában (1992.) című film indította el.

1 Tovább

Az édes élet szexbombája

A Frederico Fellini által rendezett Az édes élet (1960.) az egész világon kultuszfilmnek számít, Anita Ekberg híres Trevi-kútbeli jelenete több popkulturális alkotásban köszön vissza. Az alkotók közül ma már csak a film óta folyamatosan Rómában élő, ma 80 éves Anita Ekberg él.

Kerstin Anita Marianne Ekberg Malmőben született 1931. szeptember 29-én és nőtt fel. Népes családja nem dúskált az anyagi javakban. Nyolc testvére közül ő volt a hatodik és a legidősebb lány. Anita előnyös külső adottságait kamatoztatva próbált kitörni a szegénységből: tizenéves korában már divatmodellként dolgozott. 1950-ben részt vett a Miss Malmö szépségversenyen, majd a Miss Svédország versenyen is, amit megnyert. Ezután benevezett a Miss Universe versenyre, az Egyesült Államokban. Nem győzött, de mégis nyert: bár egy szót sem beszélt angolul, döntős lett és a Universal Studios-tól filmszerződést kapott. .Először az excentrikus milliárdos, Howard Hughes vette pártfogásába, aki azt ajánlotta neki, változtassa meg orrát, fogait és fura nevét. Ekberg az utolsó kérésre nemet mondott, érvelése szerint vagy híres lesz, és akkor az emberek megtanulják nevének kiejtését, vagy nem lesz az, akkor pedig az egész nem számít.

1953-tól a Universal stúdióhoz kerüve, dráma, beszéd, lovagló, vívó és táncórákat kellett volna vennie. Ekberg a tanulást, a stúdió pedig egy idő után őt nem vette komolyan.

Az 1950-es évek közepén, a több filmstúdió is ajánlott munkát számára. Mintegy húsz filmet forgatott, ezek többsége méltán elfeledett, azt se sokan tudják, hogy az 1955-ös Véres sikátor egy mellékszerepéért (érdekes módon kínai nőt alakított) Golden Globe-díjat kapott.

Ugyanebben az évben forgatta a Művészpánik (1955.) című musicalt , majd a Zarak (1956.), , a Háború és béke és a Hollywood or Bust (1956.) következett.

0 Tovább

A legismertebb agyonplasztikázott hollywoodi férfi

A ma 59 éves Mickey Rourke Philip Andre Rourke néven született 1952. szeptember 16-án Schenectadyban, New York Államban. Édesapja Philip Andre Rourke amatőr testépítő volt, elhagyta a családot, amikor Mickey még csak 6 éves volt. A válás után édesanyja, Ann feleségül ment Eugen Addis rendőrtiszthez, akinek 5 gyermeke volt. A házasságkötést követően az egész család Floridába költözött.

Fiatal korában Mickey minden enerigáit a sportba ölte. Önvédelmi órákat vette a Boys Club of Miaimiban, ahol megtanult bokszolni és eldöntötte, hogy ezzel szeretne foglalkozni. 12 éves korában nyerte meg az első boxmeccsét. Később abban a híres 5th Street Gym nevű box klubban gyakorolt, ahol maga Muhammad Ali is kezdte a karrierjét. Egy szerencsétlen kimenetelű meccs során Mickey agyrázkódást szenvedett, majd 1971-ben a Florida Golden Gloves elnevezésű bajnokságon újra megsérült, ezúttal olyan mértékben, hogy az orvosok egy évre eltiltották a sporttól. Boksz-karrierje során 20 győztes meccset tudhatott maga mögött, ebből 17-et KO-val nyert.

1971-ben szerezte meg az érettségit a Miami Beach Senior High Schoolban, és a színészi karrierje is innen indult: elvállalt egy kisebb szerepet az egyik iskolai színdarabban. Később, amikor kénytelen volt feladni sportolói terveit, egy barátja beszélt neki a saját darabjáról és arról, hogy az egyik főszereplő kiszállt, annak a helyére keres valakit. Rourke elvállalta a szerepet. Sikerein felbuzdulva kölcsönkért 400 dollárt a nővérétől és New Yorkba ment, hogy magán órákat vegyen egy dráma tanártól.

Mickey élete első filmszerepét Spielgberg 1941 című filmjében kapta. Karrierje kezdetén többnyire tévéfilmekben szerepelt. 1982-ben játszott Az étkezde című filmben, amely azóta kultuszfilmmé nőlte ki magát. A filmet Barry Levinson rendezte, aki jól ismert az Esőember című film rendezéséért. Kiváló alakításáért Mickey Rourke-t a Filmkritikusok Nemzeti Társasága a legjobb mellékszereplő címmel tüntette ki.


3 Tovább

A Színészkirály születésnapja

Ma lenne 80 éves a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége Latinovits Zoltán. 1931. szeptember 9-én Budapesten született. Édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos, fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a szülők hamarosan el is váltak.Édesanyja később újra férjhez ment Frenreisz Károly belgyógyászhoz, ebből a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltán Budapesten érettségizett 1949-ben a Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel. Ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. Szeretett sportolni, 1952-tõl NB I-es tartalék-játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, és kiválóan vitorlázott.

Színi pályafutását a gimnáziumi évek alatt kezdte, később Lehotay Árpádnál és Galamb Sándornál tanult színjátszást. Sárközi György Dózsa című drámájának gimnáziumi önképzőköri előadásán Latinovits is fellépett, s noha csak egy epizódszerepet játszott, mégis felfigyelt rá a nézőtéren helyet foglaló Bajor Gizi. Ma már legenda, hogy az előadás után azt mondta a tizennyolc éves fiúnak: magának feltétlenül színésznek kell lennie. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, diplomáját 1956-ban kapta meg. Diplomás építészmérnökként szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz. 1956 és 1959 között játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1959-től 1961-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben játszott. 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott. 1966 és 1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig ismét a Vígszínházban játszott.

Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, 1971 őszétõl a Veszprémi Petõfi Színháznál dolgozott. 1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel.

0 Tovább

Az őszes halántékú szívtipró, Richard Gere

A Micsoda nő! egykori szívtiprója ma 62 éves, ám férfias sármján nem fog az idő. Ma is a legismertebb és legelismertebb amerikai sztárok egyike. Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. 2007-ben óriási vihart kavart, amikor egy AIDS-ellenes rendezvényen Indiában arcon csókolt egy bollywoodi színésznőt.
Richard Gere Philadelphiában született 1949. augusztus 31-én. Édesapja biztosítási ügynök volt, édesanyja otthon vigyázott rá és négy testvérére. Ő volt a második legidősebb a sorban. Egész családja imádta a zenét, így már fiatalon megtanult zongorázni, de játszott trombitán és gitáronis. Iskolás éveiben aktív tagja volt a színjátszó körnek, egy-egy fellépésük alkalmával pedig a zeneszerzés is a feladatai közé tartozott. Másik szenvedélye a torna volt, aminek nagy hasznát vette későbbiekben, színészi pályája során. de ennek is köszönhette, hogy egyetemista lett belőle, miután sportösztöndíjjal jutott be a Massachusettsi Egyetem filozófia szakára, bár az iskolát nem végezte el. Amikor egy helyi színházban kapott főszerepet, azt nehezen tudta összeegyeztetni tanulmányaival. Miután néhány évadot a Provincetown Playhouse-ban, illetve a Seattle Repertory Theatre-ben töltött, New York-i színházakban játszott.Majd amikor 1973-ban Londonban rá osztották a Grease című rockmusical főszerepét kénytelen volt végleg feladni az iskolát. Ezután néhány évig "csak" sikeres színházi színészként jegyezték, széles körben pedig akkor vált ismertté, amikor Danny Zuko szerepét játszotta a Grease-ben, előbb a Broadwayn, majd Londonban is. Később klasszikus szerepeket játszott egy sor Shakespeare-darabban is.
1975-ben végre megkapta első mozis szerepét a Jelentés a felügyelőnek című drámában, majd néhány film után kezdtek el felfigyelni a sármos fiatal színészre Hollywoodban. Néhány éven belül ott is karriert csinált. A legfontosabb filmje a Micsoda nő! (1990.), melynek ő szerezte az emlékezetes zongoraszólóját, s amelyben Julia Roberts oldalán szerepelt. A film egy jóképű üzletember és a Los Angeles utcáin dolgozó, kezdő prostituált szerelmi története.

0 Tovább

Amerika legszebb férfija, a nők bálványa

A ma 75 éves Robert Redford oroszlán-szülött módján híres a kitartásáról és az önzetlenségéről. Nehezen ismer magára az Ilyenek voltunk idejéből ráragasztott "Amerika legszebb férfija, a nők bálványa" - képben. Ma már talán nincs akkora hatással a fiatalokra, ám a hatvanashetvenes évek első számú szexszimbóluma volt. Botrányoktól mentes magánélete helyett a kisugárzása és a minőségi választásai révén vált a hollywoodi filmipar egyre meghatározóbb egyéniségévé. Mondhatni: intézménnyé nőtte ki magát a független filmesek támogatójaként, mint a Sundance Filmintézet és fesztivál alapítója.

Charles Robert Redford - baráti körében egyszerűen csak "Bob" - Santa Monicában, 1936. augusztus 18-án született. Egy középosztálybeli, kétgyermekes, skót emigráns családban nőtt fel Kaliforniában. Apja eleinte tejesemberként, majd könyvelőként dolgozott a Standard Oilnál. Édesanyja, Martha Hart a családnak szentelte életét. Volt idő, amikor mindössze egy hajszálon múlott Robert élete, de végül sikerült legyőznie a gyermekparalízist. "Tízéves voltam, amikor egy bénulás után diagnosztizálták a betegséget. Mit ne mondjak, teljesen lesokkolt a hír. Édesanyám tartotta bennem a lelket, mindennap odaült az ágyamhoz, és mindent megtett azért, hogy újra mozogni tudjak. Egy hónap múlva már ismét lábra tudtam állni, majd nem sokkal később teljesen rendbe jöttem - emlékszik vissza Redford.

Édesanyja 1955-ben meghalt, és ő ennek hatására inni kezdett. Bob sosem volt éppen jó tanuló. Dísztárcsalopásai révén inkább a zűrös gyerekek közé tartozott, viszont nagyon jó sportolóként tartották számon. Baseballtehetségének köszönhetően ösztöndíjat nyert a Colorado Egyetemre, ahonnan időleges alkoholizmusa miatt korán kihullott. Miután egyre kiábrándultabb lett az akkori kommersz amerikai életstílustól, hogy életébe színt vigyen, először Amerikát, majd Európát vette a nyakába. Végig egyedül, alkalmi munkákat vállalva járt városról városra. Húszévesen Párizsban, majd Firenzében tanult festészetet, de mivel nem ért el jelentősebb sikereket, hazatért New Yorkba, ahol az Amerikai Színművészeti Akadémia hallgatója lett.

A Broadwayn először a Sunday in New York című darabban láthatta a közönség, majd következett a Mezítláb a parkban, melynek későbbi filmváltozatában (1967.) Jane Fonda volt a partnere. A film hatalmas kritikai és közönségsikert könyvelt el.

7 Tovább

68 éves a nőfaló színészlegenda

Robert De Niro ma is Hollywood egyik legkeresettebb sztárja, nem ritka, hogy évente négy-öt filmben is játszik. Számos kitüntetése között van egyebek között a Becsületrend lovagja cím és az Amerikai Filmintézet életműdíja. Minden szerepében a maximális hitelességre törekszik, a legkülönbözőbb karakterekkel képes tökéletesen eggyé válni.

68 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 17-én született egy New York-i művészcsaládban. Anyja, Virginia Admiral festőművész volt, apja, Robert pedig festő, szobrász és költő egy személyben. New York Little Italy negyedében nőtt fel gyakorlatilag félárvaként, miután édesapja elhagyta a családot.

Tízévesen egy iskolai előadáson lépett először színpadra, a Gyáva Oroszlánt alakította az Óz, a csodák csodájában. Ekkoriban a lányok nem érdekelték, szabad idejében jórészt csak füzetes regényeket olvasgatott. Tizenhat évesen már Csehovot játszik és Stella Adler és Lee Strasberg színiiskolájába kerül. A következő években off-Broadway darabokban és TV-reklámokban játszik. Robert De Niro Scorsese filmjei előtt háromszor állt Brian De Palma kamerája elé. Legelső alakítása a Üdvözletekben volt, amit 1968-ben mutattak be. De Niro szintén De Palmával forgatta a Szia Anyu! című filmet.

0 Tovább

42 éve gyilkolták meg Sharon Tate színésznőt

A filmtörténet egyik legtragikusabb gyilkosságát Charles Manson szektája követte el 1969 augusztusában. A gyönyörűszép Sharon Tate Roman Polanskitól volt nyolc hónapos terhes, 1969. augusztus 8-án már csak két hét választotta el a szüléstől. Barátaival vacsorázott, este 10 után értek haza. Másnap, 9-én reggel reggel találták meg őket, Sharon Tate testén tizenhat késszúrás volt, ebből öt önmagában is halálos. Nyakán kötél, ami összekötötte jóbarátjával és egykori udvarlójával, Jay Sebringgel. További három halott volt még a helyszínen, kettőt a ház előtt találtak meg a gyepen, őket szintén leszúrták, egyet pedig egy kocsiban főbelőve. Charles Mansont halálra ítélték, de büntetését életfogytiglanra változtatták, még mindig ül, 2012-ben helyezhetik először feltételesen szabadlábra.

Sharon Marie Tate Dallasban született 1943. január 24-én. Már hat hónapos korában szépségversenyt nyert. Édesapja, Paul Tate az Egyesült Államok hadseregének tisztje volt. Szolgálati ideje alatt többször áthelyezték, a család pedig mindig vele költözött az új állomáshelyre. 16 éves koráig Sharon 6 amerikai városban élt hosszabb-rövidebb ideig. Gyönyörű kamaszlánnyá serdült, akinek szépséget többen elismerő szavakkal illették. Ez bátorságot adott neki ahhoz, hogy 1959-ben benevezzen egy szépségversenyre, amelyet meg is nyert.

1960-ban a család Veronába költözött, s ő a film iránt kezdett érdeklődni. 1961-ben fellépett egy televíziós műsorban, majd statisztaszerepet kapott egy filmben. 1962-ben a család hazautazott. Sharon Los Angelesbe ment, s hétéves szerződést kötött Martin Ransohoff-fal Filmways Inc. igazgatójával, aki 1966-ban lehetőséget biztosított neki egy szerepre Az ördög szeme című játékfilmben David Niven és David Hemmings partnereként.

1 Tovább

Az ördögűző 26 éve halt meg

Hétszer jelölték Oscar-díjra, a 100 legnagyobb brit közé választották, kétszer is oltár elé vitte a csodaszép Liz Taylort és nyilvánosan megkérdőjelezte Sir Winston Churchill épelméjűségét a második világháború alatt. Hogy ki ő? A Kleopátra Antoniusa, a legendás Richard Burton, a második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze. Huszonhat évvel ezelőtt, 1984. augusztus 5-én hunyt el.

Richard Walter Jenkins egy 13 gyermekes, otthon walesi nyelvet használó bányászcsaládban tizenkettedikként 1925. november 10-én született a walesi Pontrhydyfenben. A szegény, de kiválóan tanuló fiúra felfigyelt tanára, Philip Burton, aki örökbe is fogadta, és rávette tipikus walesi nevének megváltoztatására. Burton az oxfordi egyetemen tanult színészetet.

1943-ban a brit légierőnél szolgált, majd navigátorként harcolt, de látáshibája miatt nem lehetett pilóta. Leszerelése után az oxfordi egyetemen tanult színészetet, majd vidéki színpadokon lépett fel. 1950-ben New Yorkban, egy évig ismét Angliában szerepelt, majd 1952-ben Hollywoodba szerződött. 1953-ban került a nagy hírű londoni Old Vic társulathoz, ahol Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta (Hamlet, Caliban, Caius Martinus).

1952-ben már Oscar-díjra is jelölték legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a My Cousin Rachel című romantikus drámában nyújtott alakításáért. Egy évvel később A palást című filmért már mint legjobb főszereplőt jelölték a legrangosabb díjra Jean Simmons partnereként. 1956-ban kapta meg a Nagy Sándor, a hódító című film címszerepét. A világhírnevet azonban a John Osborne drámájából készült Dühöngő ifjúság (1958.) hozta meg számára.

2 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek