Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A világ leggyorsabb lábú szepptáncosa

Eredményesen bokszolt, fuvolázott, kiváló táncos, koreográfus, sőt tanárember: saját maga tanítja be a világban turnézó hat csoportját, miközben egy másodperc alatt 35 koppanást produkál tánc közben, kifejezetten neki készült mesteri cipőivel, amiből évente 100 párat elkoptat 40 millió dollárra biztosított lábával.

Michael Flatley Chicagóban, a Southwest Side-on ma 53 éve, 1958. július 16-án jött világra. Szülei (County Sligo, County Carlow) Írországban éltek, majd 1947-ben emigráltak az Államokba. Michaelnek négy testvére volt: Annie, Patrick, Eliza és Tomasina. Apja sikeres építkezési vállalkozó volt. Mivel az egész család nagyon muzikális volt, Flatley az édesapja kívánságára tanult fuvolázni. Ezzel a hangszerrel nyert el számtalan kitüntetést, többek között az Írország fuvola bajnoka címet is. Miután többször vérző orral tért haza, édesapja a bokszolásra buzdította. 17 évesen Amateur Championship bokszversenyen a 135 fontos súlycsoportban első lett.

Első tánclépéseit négy éves korában a táncbajnok nagymamájától, Hannah Ryantől tanulta, aki abban az időben az ír táncok éltáncosnője volt. A család nyomására - kicsit túlkorosan, 11 évesen - iratkozott be a tánciskolába. A helyzettel csak azért békélt meg, mert számtalan csinos lánnyal köthetett ismeretséget.

Tanulmányaiban rohamos előrehaladásról tett tanúságot, tizenhét évesen első amerikaiként győzött az ír tánc-világbajnokságon. Ekkorra már kiválóan játszott a hagyományos ír fuvolán is, amely a kelta legendák szerint varázserővel bír, megidézi a szellemeket, tündéreket, manókat. Érettségi után tánciskolát nyitott, de a tanításnál jobban vonzotta a színpad.

A nyolcvanas években a híres Chieftains együttessel turnézott, ekkor alakult ki egyéni stílusa: a hagyományos kötöttségekkel szakítva karját is mozgatta, s jelentősen gyorsított a lépéseken. 1993-ban fellépett a Dublinban megrendezett Spirit of Mayo fesztiválon. Fellépése után a show producerei megbízták őt az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál átvezető előadásainak megszervezésével.

1994-ban az Eurovíziós dalfesztivál szünetében hétperces, kelta népzenére alapozott előadással mutatkozhatott be.

0 Tovább

A legtragikusabb sorsú magyar énekesnő

Talán ha törődtünk volna vele, ha nem akartuk volna egy számára idegen világ elvárásaihoz formálni, ha elég lett volna a meseszép hangja, kristálytiszta muzikalitása, elsöprő tehetsége...

A '70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a '80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Sosem volt hajlandó "divatzenét" csinálni, még akkor sem, amikor egyedi stílusára nem volt kereslet. Tehetségét nem aprózta el, mindig minőségi dalokkal állt elő, persze ez azzal is járt, hogy pályafutása nehézkesen indult és sok akadályt kellett legyőznie, szakmailag mintha egy hullámvasúton ült volna.

Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1948. június 22-én született Cserháti Zsuzsa Budapesten.

10 évig tanult klasszikus balettet, de nem vették fel a Balettintézetbe. A Divatcsarnokba került mint tanuló, 1965-ben kezdett el énekelni . Egy ideig Szécsi Pállal és Payer Andrással lépett fel. Szécsi beajánlotta a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. Az igazi áttörést az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számára, amikor a Nem volt ő festő című dalt elénekelte. Előadói díjat kapott.

Az igazán ismert számai között mégsem gyakran említik meg ezt a dalt, sokkal inkább a Boldogság, gyere haza (1983.),

14 Tovább

Az első fekete szupersztár

"Egész életemben táncolni fogok. A táncra, csakis a táncra születtem. A karjaimmal és a lábaimmal mesélem el, hogy ki vagyok. Szabad ember."

Joséphine Baker (született Freda Josephine McDonald) afroamerikai származású énekesnő, táncosnő, előadóművész. akit az 1920-as években nemcsak tánc-, de szexistennőnek is tekintettek. Ő volt az első fekete nő, aki kivételes tehetségénél fogva világhírű táncos-énekesi és filmes karriert futott be Párizsban. Lángra gyújtotta a szíveket és lángba borította az arcokat. Négyszer volt férjnél, uralkodók és diktátorok keresték a kegyeit, Picassónak állt modelt, és 12 gyereket fogadott örökbe. Élete egyetlen nagyopera, melyben mindig ő a DÍVA. Művészetét és egész életét mélységes humánum hatotta át. Elkeseredetten harcolt a szegénység, a faji megkülönböztetés és a jogtalanság ellen.

105 évvel ezelőtt, 1906. június 3-án született St. Louisban. A spanyol apától és amerikai néger anyától származó kislány nem jutott könnyen a csúcsra. Már hétéves korától dolgozni kényszerült. Babysitterként dolgozott egy fehér családnál. A szülők szigorúan megtiltották neki, hogy néger létére megpuszilja lányukat: amikor ő ennek ellenére megtette, munkaadója forró vízbe nyomta a "bűnös" kezét. Néhány évvel később már pincérnőként dolgozott. Tizenhárom évesen hozzáment Willie Wellshez és megszökött otthonról. Házasságuk rövid ideig tartott. Az ifjú asszony gondolkodás nélkül otthagyta Wellst, amikor kapcsolatuk megromlott. Későbbi férjeivel - négy volt neki, meg egy "nem hivatalos" - sem tett másként. 1921-ben újra férjhez ment: Willie Baker nevét élete végéig viselte.

Két évvel később egy vándortársulat tánckarának tagjaként a Csoszogva című zenés vígjátékkal turnézott. New Yorkba költözött, ahol a Broadwayn gyorsan felívelt karrierje.

0 Tovább

Pici bácsi ma 63 éves

A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes. Kimagasló zenészi és zeneszerzői tevékenysége révén a modern magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen, legendás alakja. Saját bevallása szerint "...azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg". Először Sztevanovity Dusán akkor hároméves kisfia a hívta Pici bácsinak. Presser Gábor harminc valamennyi volt ekkor. Azóta már sokan bácsizzák.

Budapesten született 1948. május 27-én. Négyéves korában kezdett el zongorázni, ötévesen már zenét szerzett. Egyik konzervatóriumi évfolyamtársa vitte el 1967-ben az Omega együtteshez, melynek zeneszerzője lett. 1967-ben a második Táncdalfesztiválon hangszerelői díjat kapott Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig című daláért. Néhány hónapig a Scampolo együttesben játszott. 1969 - 1971-ig zenélt és írt az Omega együttesnek, a Gyöngyhajú lány című szerzeménye a magyar rockzene egyik első nagy külföldi sikere volt. A világhírű Scorpions is feldolgozta.

0 Tovább

Minden idők legnagyobb férfi sztárja, Fred Astaire

Neve fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az "maga a megelevenedett ritmus".

112 éve, 1899. május 10-én született minden idők legnagyobb táncos színésze, a műfajt teremtő Fred Astaire. Eredeti neve: Frederick Austerlitz. Nebraskában egy osztrák sörmester második gyermekeként látta meg a napvilágot. A család Ausztriából emigrált az Egyesült Államokba, és már négyévesen tánctanulásra fogták, hogy Adele nővére partnere lehessen. Bár erre semmilyen hajlandóságot vagy tehetséget nem mutatott, szüleiktől, már fiatal koruktól kezdve professzionális táncoktatást kaptak. 1905-ben a testvérpár Vaudville-ben lépett fel, és elsöprő sikert arattak. 1917-ben leszerződtek a Brodwayen. Ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amiben valaha reménykedtek. Nem tudatosult bennük, hogy mindez csupán a kezdet volt. Az akkori kritika azt írta róla, hogy úgy táncol, mintha nem lennének csontjai. Számos zenés produkcióban együtt léptek fel szerte a világon, sikert sikerre halmozva. Testvérét mindenki tehetségesebbnek tartotta nála.

Végül Adele úgy döntött, hogy férjhez megy, s ezzel búcsút mond a színpadnak. Igy maradt Fred Astaire magára, s kellett megpróbálnia önállóan boldogulni. Mikor belevágott a filmezésbe, már ünnepelt sztár volt. Mindjárt az elején együtt válogatták be egy filmbe (Flying down to Rio) Ginger Rogers-szel. A közösen eltáncolt-elénekelt Carioca "ellopta a show-t" megváltoztatta életüket.

0 Tovább

Szécsi Pál április 30-án lett öngyilkos

Vitathatatlanul minden idők legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. Olyan slágereket énekelt, mint az Egy szál harangvirág, a Kismadár ,, a Két összeillő ember , a Talán sok év után , a Kósza szél, A távollét , az Adagio, a Carolina, a Gedeon bácsi . 1974. április 30-án bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódtak személye köré, melyek napjainkig élnek, s még mindig újabb és újabb összeesküvéselméletek születnek utolsó napjairól és annak előzményeiről.

Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető, érzékeny ember. Ilyennek látták: hallatlanul magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis gyökértelen, akinek indult.

Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja Szécsi Ferenc nyelvész/író. A 30-as években több könyve is megjelent: Anyja Szemere Klára polgári származású, külkereskedelmi levelező. A szülők 1937-ben kötöttek házasságot, három gyermekük született: Mária, Katalin és Pál. Szécsi Ferenc zsidó származású volt, ezért a zsidóüldözés miatt mindhárom gyereket megkeresztelték (Kati és Pali felnőtt korukig nem is tudták, hogy édesapjuk és anyjuk is zsidó volt.)

Szécsi Pál nem volt egy éves, amikor apját a háború végén agyonlőtték származása miatt. Ezután anyja Mezőtúrra nevelőszülőkhöz adta. 1956-ban az anyjuk Amerikába disszidált, a két kisebb gyereket itthon hagyva, legidősebb nővérüket Bécsig magával vitte, de őt is otthagyta a pályaudvaron. Az anyjuk disszidálása után a két kiskorú állami gondozott lett, mivel a Budapesten élő, lakással rendelkező anyai nagymamájuk lemondott a gyámságukról. Később sem támogatta a két gyereket, sőt ahol tudott betartott nekik, mindig azt hangoztatva, hogy a "Szécsi gyerekek úgyis bűnözők lesznek". Ezután Kati és Pali csak magára és egymásra számíthatott. Az énekes későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára vezethetők vissza.

8 Tovább

130 éve született Bartók Béla

Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette. Fájdalmas, zaklatott művei előrevetítették a terror uralmát, a második világháború rémét, amely elől neki is menekülnie kellett.

Bartók Béla a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Nagyszentmiklóson (ma Sinnicolau Mare, Románia) született 1881. március 25-én. Apja iskolaigazgató volt, a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke, anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Ötévesen, anyjától kezdett zongorázni tanulni, kilencévesen már komponált, két év múlva nyilvános koncerten adta elő egy saját szerzeményét.

Zenei tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte. Első zongoraleckéit azonban édesanyjától, Voit Paulától kapta. 18 évesen a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett, zongora szakon. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rá Richard Strauss művei. Némelyiket partitúrából előadva virtuóz zongorajátékával kápráztatta el pesti közönségét. Európa sok városába hívták koncertezni Bécstől Berlinig. Időközben - mint Liszt követője - megkomponálta Kossuth-szimfóniáját is, melyet 1904-ben mutattak be.

0 Tovább

Az Ének az esőben sztárja

Gene Kelly az Oscar-díjas énekes-táncos-színész Fred Astaire-rel vállvetve ropta a táncot, évtizedekig nem is hiányozhatott egyetlen valamirevaló musicalből se. Bár a jóképű színészt minden partnernőjével összeboronálták, valójában monogám és szerelmes típus volt. Három házasságából három gyermeke született. A sármos tánczsenivel kegyes volt a sors, 15 évvel ezelőtt, 83 éves korában, álmában érte a halál.

Pittsburghben, 1912. augusztus 23-án született. 8 éves korában kezdett táncot tanulni. 1929-ben érettségizett, majd beiratkozott a pensilvániai állami főiskolára újságírást tanulni, de a gazdasági válság miatt állást kellett keresnie. Fiatalabb bátyjával Night Clubokban, helyi versenyeken lépett fel, hogy pénzt keressen. 1931-ben beiratkozott a Pittsburgi Egyetemre, ahol közgazdaságtant tanult, s 33-ban kapott diplomát.

Közben családja táncstúdiót nyitott, melyet 1932-ben Gene Kelly Táncstúdiónak neveztek el. Gene táncórákat adott a stúdiójában, s eldöntötte, hogy tánctanárként fog élni. Miután felfejlesztette az iskolát, New Yorkba költözött (1937.), de nem sikerült koreográfusként elhelyezkednie, ezért visszaköltözött Pittsburghbe. Itt koreográfusként dolgozott a Pittsburgh Színházban (1938.)

Az első Broadway-i megbízását 1938 novemberében kapta mint táncos, a következő évben pedig Broadway történetében először táncolt saját koreográfiájára. 1941-ben főszerepet kapott a Rodgerts and Hart c. filmben, mely szerep egészen a sztárok világáig repítette őt.

1 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek