Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az őszes halántékú szívtipró, Richard Gere

A Micsoda nő! egykori szívtiprója ma 62 éves, ám férfias sármján nem fog az idő. Ma is a legismertebb és legelismertebb amerikai sztárok egyike. Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. 2007-ben óriási vihart kavart, amikor egy AIDS-ellenes rendezvényen Indiában arcon csókolt egy bollywoodi színésznőt.
Richard Gere Philadelphiában született 1949. augusztus 31-én. Édesapja biztosítási ügynök volt, édesanyja otthon vigyázott rá és négy testvérére. Ő volt a második legidősebb a sorban. Egész családja imádta a zenét, így már fiatalon megtanult zongorázni, de játszott trombitán és gitáronis. Iskolás éveiben aktív tagja volt a színjátszó körnek, egy-egy fellépésük alkalmával pedig a zeneszerzés is a feladatai közé tartozott. Másik szenvedélye a torna volt, aminek nagy hasznát vette későbbiekben, színészi pályája során. de ennek is köszönhette, hogy egyetemista lett belőle, miután sportösztöndíjjal jutott be a Massachusettsi Egyetem filozófia szakára, bár az iskolát nem végezte el. Amikor egy helyi színházban kapott főszerepet, azt nehezen tudta összeegyeztetni tanulmányaival. Miután néhány évadot a Provincetown Playhouse-ban, illetve a Seattle Repertory Theatre-ben töltött, New York-i színházakban játszott.Majd amikor 1973-ban Londonban rá osztották a Grease című rockmusical főszerepét kénytelen volt végleg feladni az iskolát. Ezután néhány évig "csak" sikeres színházi színészként jegyezték, széles körben pedig akkor vált ismertté, amikor Danny Zuko szerepét játszotta a Grease-ben, előbb a Broadwayn, majd Londonban is. Később klasszikus szerepeket játszott egy sor Shakespeare-darabban is.
1975-ben végre megkapta első mozis szerepét a Jelentés a felügyelőnek című drámában, majd néhány film után kezdtek el felfigyelni a sármos fiatal színészre Hollywoodban. Néhány éven belül ott is karriert csinált. A legfontosabb filmje a Micsoda nő! (1990.), melynek ő szerezte az emlékezetes zongoraszólóját, s amelyben Julia Roberts oldalán szerepelt. A film egy jóképű üzletember és a Los Angeles utcáin dolgozó, kezdő prostituált szerelmi története.

0 Tovább

Satchmo, az aranyszájú trombitás

A huszadik század zenei életének egyik legjelentősebb újítója, a jazz igazi királya, ki megjelenésével, hangjával és zenei tudásával máig nem talált méltó követőre. A színészként, pop-és jazz előadóként egyaránt kiváló Louis Amstrong (becenevén Satchmo) reszelős, de érzelmes hangját még a zenetörténetileg képzetlenek is könnyedén felismerik a kevésbé ismert felvételeken is.

Armstrong úr 70 szép évet élt, s New York-ban halt meg 40 évvel ezelőtt. Népszerűsége azóta is töretlen, képét még bélyegen is megörökítették. Zenéjét szerte a világon hallani; szinte minden egyes hang, amelyet valaha is lemezre vett újra és újra megjelenik a boltok polcain különböző kiadványokon.

Armstrong belekóstolt Hollywoodba is, és ez a szerelem egész életén keresztül végigkísérte. Menthetetlenül belesodródott a show-bizniszbe, állandóan a legnagyobb sztárokkal és a legnagyobb sztároknak zenélt. 1967-es What a Wonderful World című kislemezével azonban kitörölhetetlenül beírta magát a popzene történelmébe is. A brit slágerlistán első helyig kúszott dal, és közel fél évig le sem lehetett szorítani a listáról. Nagy-Britanniában ezalatt az idő alatt félmillió darabot adtak el a kislemezből, világszerte pedig még egy milliót, ami még ma sem lebecsülendő példányszám.

0 Tovább

69 éves a Beatles-legenda

Paul MacCartney a 20. század egyik zenei ikonja, a popzene történetének egyik legnagyobb egyénisége, felsorolhatatlanok a vele kapcsolatos "legek", ha csupán a Beatles-korszakra szorítkozunk is.

Az USA-ban huszonkilenc listavezető kislemezével ő tartja a rekordot; ebből húszat a Beatles, a maradék kilencet a Wings tagjaként, valamint szólókarrierje során adott ki. Karrierje során több mint 50 Top 10-es slágert írt, vagy volt bennük társszerző; többen, mint bárki más. Nagy hatású basszusgitáros, énekes, zongorista, dobos és zeneszerző. A világ leggazdagabb rock-zenésze. Vagyonát 500 millió fontra, vagyis 182,5 milliárd forintra becsülik.

A hétszeres nagypapa, Sir James Paul McCartney ma 69 éve, 1942. június 18-án született Liverpoolban a Walton kórházban, ahol édesanyja, Mary Mohin McCartney nővér volt. Édesapja Jim McCartney, aki szintén zenész volt, és már Pault kiskorában terelgette a zene világa felé. Még egy trombitát is vett neki. Testvére szintén zenész, Michael McCartney, akit Mike McGearként ismerünk.

Karrierje a Beatlesszel kezdődött. A zenekar basszusgitárosa, billentyűse, gitárosa, énekese és dalszerzője volt. Számos dalt John Lennonnal írtak közösen. A zenekarban való lét nagyban befolyásolta mind a karrierjét, mind a tehetségét. A Beatles vége felé John Lennon érdeklődése csökkent, Paulé pedig nőtt, híres popzenésszé vált, több slágerlistás dallal rendelkezett már akkoriban is. A zenekarban ő volt az egyetlen, akinek szólókarrierje volt.

Az amerikai származású, pszichológus végzettségű filmrendező, Richard Lester, világhírnevét az első két Beatles filmnek Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day's Night - 1964.) és a Help!-nek (1965.) köszönhette. Az Egy nehéz nap éjszakája elsősorban az Angliában turnézó zenekar tagjairól szól, akik végig bolondozzák, s az őket üldöző lelkes rajongók elől futva végig menekülik a filmet. A Help! egy szürreális, képzeletbeli utazás, melyben a fiúkat egy titokzatos varázsszekta üldözi, mert szent ereklyéjükre ismernek a Ringo ujján lévő gyűrűben. (1964.)

6 Tovább

Antalimi ma három éve halt meg

A magyar televíziózás karizmatikus egyénisége, a műsorvezető-humorista, a volt zongoraművész, az Erkel Ferenc-díjas érdemes művész Antall Imre 1935. július 31-én Hódmezővásárhelyen született, tanulmányait is ott végezte. Szülei pedagógusok voltak, ő orvosnak készült, s úgy vélte, csak osztályelsőként válhat érdemessé a középszerűséget nehezen tűrő orvosi hivatásra. Ám egyik unokabátyja tanult zongorázni, ő is el-eljárt az órákra. Érdeklődése felkeltette a tanárnő figyelmét, aki azt ajánlotta a szüleinek, hogy talán érdemes lenne a kis Imrét is a billentyűk elé ültetni. Így is történt, és ő gyorsan és örömmel haladt a tanulásban. Zongorájuk nem volt, de 1944-ben megőrzésre megkapták egy ismerős família hangszerét, akiknek lakását bombatalálat érte, így már otthon is gyakorolhatott.

Először egy iskolai ünnepségen mutatkozott be, ennek híre eljutott a szegedi konzervatórium igazgatójához, Kollár Pálhoz is, aki megkereste szüleit. Így aztán 1947-ben megkezdte konzervatóriumi tanulmányait. Minden nap bejárt Szegedre, miközben magántanulóként végezte az iskolát. Kollár jó pedagógusként egyengette az útját, majd halála után Zempléni Kornél vette pártfogásába. 1951-ben befejezte a konzervatóriumot, és a család felköltözött Pestre, és ő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Mivel diplomamunkájához gyakorlóoktatásra volt szüksége, ezért egy tanítványt vett maga mellé, az akkor nyolcéves Presser Gábort .

Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjai alkalmával bejárta a fél világot, s nem kevesebb, mint hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni-versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt-versenyen első díjat nyert.


0 Tovább

A csodazongorista Cziffra György

Cziffra György, a világhírű zongoravirtuóz, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar komolyzenei előadóművész 17 évvel ezelőtt hunyt el.

Elképesztő, szinte hihetetlen művészkarrier az övé, amely az angyalföldi nyomorúságos barakklakásból a második világháború vérzivatarán át, a füstös pesti bárokon és az ötvenes évek elejének magyar börtönein át a világ nagy hangversenytermeinek dobogójáig ívelt

Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. - Párizs, 1994. január 17.) csodagyermekként indult az angyalföldi feneketlen nyomorból, roma zenész családból. Édesapja tanította zongorázni, aki hegedűművész volt. Ötéves korában szerepelt először nyilvánosan, hogy improvizációival pénzt keressen családjának egy cirkuszban.

Dohnányi Ernő jóvoltából került 8 éves korában a Zeneakadémiára. Tizenhárom évesen már számtalan sikeres koncertkörutat tett Skandináviában és a Benelux-államokban, valamint Magyarországon.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek