A rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa, akit egyedülálló módon háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be, Eric Clapton ma 66 éves.

1945. március 30-án született Ripley-ben, az Egyesült Királyságban. A nagyszüleinél nőtt fel, abban a hitben, hogy ők a szülei, anyja pedig a nővére. Később anyja Kanadába költözött, fia pedig egyedül maradt nagyszüleivel. Eric mindezt kilenc évesen tudta meg; e bonyolult családi háttér élete egyik meghatározó momentuma lett.

Clapton saját bevallása szerint elég rossz gyerek volt. A gimnáziumot a surbitoni Hollyfield Schoolban végezte el. Első munkahelyén postásként dolgozott. A blues már egész fiatalon megérintette; 13. születésnapjára kapott egy akusztikus gitárt, amin tanár nélkül tanult játszani, de majdnem feladta. Önéletrajzából tudjuk, hogy példaképe volt Big Bill Broonzy, akitől a technikát próbálta ellesni, akárcsak Jimmy Reedtől. Az iskolában csatlakozott a Roostershez, emlékei szerint aprócska zenekar volt, felszerelés nélkül.

Azután következett a Yardbirds, a brit rhythm and blues egyik első fecskéje, amelyben megízlelte, milyen dolog is minden áldott este zenélni. Ebben az időszakban érdemelte ki  a „Slowhand” azaz „Lassúkezű” nevet.  (Amellett, hogy ironikusan utal a stílusára - onnan ered, ahogyan a gitárja húrjait cseréli.) 

A For Your Love azonban a vég kezdete volt számomra – írja önéletrajzában. Clapton mélyen elkötelezte magát a blues iránt és nem volt ínyére a Yardbirds új, popos hangzása. Nem látta, hogyan lehetne tovább folytatni megalkuvás nélkül – indokolta „menekülését” a már sikeres csapatból.

John Mayall Bluesbreakers-ébe 1965-ben került. A klubokban nyújtott szenvedélyes játékának és a Mayallal közösen felvett Bluesbreakers with Eric Clapton című albumnak köszönhetően a világhírű bluesgitárosok közé emelkedett.

Újabb egy év   Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel megalakította az Creamet, az egyik első ún. supergroupot, vagyis olyan zenekart, melynek tagjai már komoly zenei előélettel rendelkeztek, sikeres szóló- vagy zenekari zenészek voltak. A White Roommal  és a Sunshine of Your Love-val Crossroadssal dübörgött a zenekar.

Első fontosabb fellépésük a Windsori Jazz és Blues Fesztiválon volt; az idők során legendássá vált mindent elsöprő hangerejük és 15-20 perces, improvizációkkal tarkított dalaik, míg stúdiófelvételeik sokkal kifinomultabbak voltak.

Alig hároméves pályafutásuk alatt komoly anyagi és szakmai sikereket értek el; világszerte több mint 15 millió lemezt adtak el, szinte kizárólag álló nézőknek játszottak.

Clapton következő zenekara, az 1969-ben alakult Blind Faith szintén egy supergroup volt. Működése kimerült egy úgy-ahogy összerakott nagylemezben és egy skandináv, brit, majd amerikai turnéban. A zenekar 1969. június 7-én adta bemutatkozó koncertjét a londoni Hyde parkban, százezer néző előtt, majd júliusban egy amerikai turnéra indultak, melyre az összes jegy elkelt. Első (és egyetlen) albumuk augusztusban jelent meg Blind Faith címmel.

1969 végén New Yorkba költözött és 1970 elejéig a Delaney, Bonnie and Friends nevű zenekarral turnézott, 1970-ben jelent meg első szólólemeze (Eric Clapton) melyhez neves zenészeket gyűjtött össze. de betört életébe a drog és az ital. 1970 tavaszán megalapította a Derek and the Dominos együttest, amelynek több mint egy évtizedes sikereit tragédiák árnyékolták be. A basszusgitáros, Carl Radle szó szerint halálra itta magát, a dobos Jim Gordont pedig skizofréniája miatt elmegyógyintézetbe zárták.

Sikerei ellenére Clapton magánélete 1972-re romokban hevert. Amellett, hogy Pattie Boyd nem viszonozta szerelmét, Clapton a stúdiómunkát és a koncertezést is abbahagyta. Ez alól csak a Banglades megsegítésére 1971. augusztus 1-jén rendezett koncert volt kivétel (a színpadon elájult, de sikerült magához téríteni, így folytatni tudta a koncertet .Barátai - Phil Collins, George Harrison - hajánál fogva húzták ki a mélyből.

Éveken át üldözte szerelmével Pattie Boyd angol modellt, aki végül beadta a derekát és összeköltözött a zenésszel, annak ellenére, hogy tudta, Clapton komoly heroin problémákkal küzd. 1979-ben házasodtak össze, addigra a férfi ugyan leszokott a drogokról, de az alkoholt nem tudta letenni. Ráadásul Clapton többször meg is csalta a modellt, 1984-ben például Yvonne Kelly-vel, akitől egy kislánya, Ruth született. Megannyi zűrös nőügy után 1991-ben Clapton Lory Del Santoval, kisfia édesanyjával  élt együtt. Azonban, március 20-án a zenész négyéves fia, Conor kizuhant a család New York-i apartmanjának ötvenharmadik emeletéről, és azonnal meghalt. Clapton fia elvesztése után írta meg a Tears in Heaven című dalát, amivel hat Grammy-díjat nyert.

Az 1970-es évek végén Clapton a populáris zenében bekövetkező változások közepette kereste a helyét. Komoly alkoholproblémákkal küzdött, kórházba került, majd Antigua szigetén próbálta legyőzni betegségét, sikeresen. Később itt alapította meg a drog- és alkoholfüggőket kezelő rehabilitációs központot.

Bár karrierje során többször váltott stílust, zenéje megőrizte a blues hagyományait.

2006. júliusában az ereje teljében lévő, sztárallűröktől mentes Claptont láthattuk-hallhattuk a Budapest Sportarénában.

1999-ben ismerkedett meg Melia McEnery grafikussal. 2002-ben házasodtak össze; három lányuk született (a legkisebb 2005-ben).

Karrierjének több szakaszában is újítónak tartották, ezek közül kiemelkedik a blues-rock és a hard rock terén nyújtott teljesítménye. Más stílusokban is komoly sikereket ért el, de igazán a blues és az ehhez közel álló populáris rockzene az a közeg, melyben a legnagyobbakat alkotta. A Rolling Stone magazin "Minden idők 100 legjobb gitárosa" listáján Clapton a 4. helyet érte el.

Valamennyien magányosak vagyunk; mondta egy interjú során a Musician újságírójának, amikor a zenészekre és a kapcsolataikra terelődött a szó.Lényegében mindannyian normálisak akarunk lenni. Most már el tudom fogadni, hogy nekem ebben talán sosem lesz részem, de még mindig nem tettem le arról, hogy életemnek ezt a részét is megoldjam, kényelmessé tegyem.