Michael Jackson, a pop királya, egyike azon kevés előadónak, akit a Rock and Roll Hall of Fame két alkalommal is tagjai közé sorolt,  többször is bekerült a Guinness rekordok könyvébe, többek között a Minden idők legsikeresebb előadója címmel. Tizenhárom Grammy-díjat kapott, tizenhárom alkalommal volt kislemeze listavezető az Amerikai Egyesült Államokban szólókarrierje alatt – többször, mint bármelyik másik férfi előadónak  a Billboard Hot 100 történetében –, és több, mint 750 millió eladott lemezével méltán érdemelte ki a World Music Awards legtöbb felvételt eladó szólóelőadó díját. Michael élete során 320 millió dollárt adott jótékonysági célokra, a mai napig a legtöbbet adakozó popsztár a Guinness rekordok könyvében.

 

Michael Joseph Jackson 1958. augusztus 29-én született Gary városában, Indiana államban afroamerikai szülők gyermekeként. Apja Joseph Walter „Joe” Jackson, anyja Katherine Jackson. Ő volt a család 9 gyermeke közül a hetedik. Jackson már ötéves korában megmutatta zenei tehetségét csoporttársai előtt és karácsonyi ünnepségeken is. 1964-ben csatlakozott a Jackson Brothers nevű családi együtteshez. Michael később háttérénekes és táncos lett, nyolcéves korában pedig Jermaine-nel a zenekar énekesei lettek, ezért együttes nevét The Jackson 5-ra módosították (Michael, Jackie, Tito, Jermaine és Marlon Jackson). 1966-tól 1968-ig turnéztak, többnyire fekete klubokban és találkozóhelyeken. 1966-ban Michael vezetésével, James Brown I Got You (I Feel Good)  című dalával és Motown slágerekkel megnyerték a helyi tehetségkutató versenyt. A The Jackson 5 számos dalt felvett, Együttesük első négy kislemeze Billboard Hot 100 listájának első helyén végzett.  

Az énekes szólókarriere 1979-ben indult el, ekkor jelent meg átütő sikert hozó első önálló albuma, az Off the Wall, amely az első olyan lemez, amiről négy dal is bekerült a legjobb tízbe.

 

Ő volt az első afroamerikai előadóművész, akinek klipjeit rendszeresen játszotta az MTV, ami más, addig mellőzött fekete előadók sikerét is elősegítette. A Billie Jean című dalhoz készített klip volt az áttörés. (Második albumának második száma volt.)

 

 ezt követte a Beat It és a Thriller című dalok klipje.

A Thriller (1982.) Jackson második,  minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma. Több mint 104 000 000 eladott lemezzel, plusz a halála utáni lemezeladások (+ 4,5 millió lemez), ezzel a Thriller című albuma újra a legkeresettebb zenei anyaggá vált. A világszerte eladott 110 milliós kiadott kópiaszámmal a világon is elérte ezt a címet. Az 1984-es Grammy-díjkiosztó gálán az albumért kapott nyolc Grammy-díjjal, amit sem előtte, sem utána senki sem múlt felül, tartja a csúcsot a mai napig.

A Black or White és a Scream videóklipjének köszönhetően Jackson az 1990-es években is gyakran szerepelt az MTV-n. 

 

Televíziós sikerei mellett számos nehéz tánctechnikát népszerűsített: a robottáncot, a moonwalkot (holdsétát), gondosan kidolgozott színpadi előadásaival. Egyéni zenei hangzása és énekstílusa hatással volt több hip-hop, popzenei és R&B-előadóra, több generációban.

Az 1987-es Bad album is beírta magát a zene történelmébe, hiszen a lemezről öt szám (Dirty Diana , Man in the Mirror , The Way You Make Me Feel , Bad  és az I Just Can't Stop Loving You ) is volt listavezető az USA-ban és Európában is.

1991-ben  Dangerous címmel, kiadta a nyolcadik albumát. Az albumból az Egyesült Államokban hétmillió, világszerte 32 millió példányt értékesítettek. Ezzel a Dangerous lett a világ legsikeresebb new jack swing albuma.

 

Az albumhoz kapcsolódó kislemezek közül az első, a Black or White című dalt tartalmazó jelentette a legnagyobb sikert. Az Egyesült Államokban, a Billboard magazin Billboard Hot 100 listáját hét héten keresztül vezette és világszerte hasonló eredményeket ért el.

 

Európa számos országában a Heal the World című dal volt a legsikeresebb. 1992-ben a brit slágerlistán öt héten keresztül a második helyen szerepelt.

 

1995-ben Európa-szerte megasláger volt, az Egyesült Királyságban első helyre is lépett, eladási rekordot döntött, mivel több millió példányban kelt el akkoriban Michael Jackson Earth Songja,  melyet soha nem jelentettek meg az Egyesült Államokban.

 

1994. májusában Jackson feleségül vette Elvis Presley lányát, Lisa Marie Presley-t. Kevesebb, mint két év múlva elváltak, de barátok maradtak. Michael sokat köszönhet Lisának, segített a drogproblémák enyhítésében is, közel álltak egymáshoz. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy a sztár egyik legszebb dala, a You are not alone éppen neki szól.

 

A következő házassága Debbie Rowe-val, az énekes bőrgyógyászának asszisztensével később óriási port kavart. 1996-ban kötötték össze életüket, ha csak 3 évre is. A nő két gyermeket szült neki. Jacksonnak van még egy fia, a most 9 éves Prince Michael  II. A kisfiú édesanyjának kiléte ismeretlen.

Az 1996-ban készített Ghosts című videó a világ leghosszabb klipje, 35 perc.

A

A pályája ugyan felfelé ívelt, de a sorozatos plasztikai műtétek tönkretették az arcát, talán épp emiatt is érhették folyamatos vádak gyermekek molesztálása ügyében, melyeket mindig sikeresen kivédett.  Annyira lerobbant, hogy már járni sem maradt ereje, kerekesszékkel közlekedett Las Vegas utcáin. A kifehéredése azonban többek szerint nem műtétsorozatnak köszönhető. Léteznek ugyan fehérítő krémek, de a konkrét sebészeti beavatkozásnál nagyobb az esélye annak, hogy az énekes egy ún. vitiligo nevű betegségben szenvedett, mely a pigmentsejtek eltűnését okozza.

Az éveken keresztül tartó találgatások és csönd után Michael Jackson 2009. március 5-én bejelentette, hogy 10 koncert erejéig visszatér, és elénekli azokat a számokat, amelyeket rajongói szeretnének. Később a koncertek száma 30-ra, majd 50-re nőtt a hatalmas érdeklődés hatására. Beállított két újabb rekordot: egy embert ennyien nem láttak még egy helyen fellépni, és az ő koncertjeire keltek el leghamarabb a jegyek az egész világon (a Guinness rekordok könyve mérései szerint minden másodpercben 2 jegyet adtak el).   

 

2009. június 25-én Michael Jacksont eszméletlen állapotban találták Los Angelesi kastélyában. Conrad Murray, az énekes magánorvosa megpróbálta újraéleszteni, de  sikertelenül. A sztárt kómában találták meg a házában a kiérkező mentők, akik a kórházban még egy órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Az énekes halálát szívleállás okozta.

Az énekes búcsúztatását 2009. július 7-én tartották a los angelesi Staples Centerben, amelyet a CNN élőben közvetített.

    

A legendás énekes halálát három gyermeke máig nehezen tudja elfogadni.  Folyamatosan apjukról kérdeznek, és fényképeit nézegetik. "Mindegyik gyerek tart egy képet Michaelről a hálószobájában, és állandóan róla beszélnek. Mindig engem kérdezgetnek, és kérik, hogy meséljek történeteket róla, hogy még többet tudjanak az életéről" - mondta  a People magazinnak Jackie Jackson, Michael testvére.

Michael Jackson három alkalommal járt Magyarországon. Először 1994-ben, hogy egyrészt felmérje későbbi világkörüli turnéjának budapesti állomását, másrészt, hogy leforgasson egy rövid filmet, amelyet új albumának bevezetéséhez használt fel. A repülőtéren, ahová frissen házasodva, Lisa Marie Presleyvel érkezett, rengeteg rajongó fogadta.  Második és harmadik alkalommal 1996-ban látogatott hozzánk amikor is HIStory World Tour elnevezésű világkörüli turnéjának második állomását tartotta meg Budapesten, a Népstadionban. Először "felmérte a terepet", majd megtartotta a fantasztikus koncertet.