Joe Cocker  az elmúlt négy évtized egyik legnagyszerűbb, az egyik leginkább megkülönböztethető hangja a zeneiparnak. A különleges hangszín a világ minden pontján népszerű: több mint 40 évvel zenei karrierje kezdete után Joe Cocker még mindig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb művész világszerte. Eddigi 21 stúdióalbuma és 4 koncertlemeze közül számos ért el multiplatina státuszt, számtalan arany- és platinaminősítést. Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette.

A legtöbb rocksztárhoz hasonlóan sem volt selyemmel bélelt gyerekszobája. 1944. május 20-án igazi munkáscsaládba született Sheffieldben.  Példaképet korán választott magának, aki nem más volt, mint akkoriban nagyon sok kisrác bálványa, a nagy: Ray Charles. Az ő hatására kezdett el énekelgetni, amit nagyon komolyan is vett. Persze ez akkoriban csak hobbi volt.  Pártfogók hiányában alkalmi munkákból kellett megélnie: volt szerelő, lakatos és végül benzinkutas. A munka mellett nem hagyott fel az énekléssel. Első együttesében, a Cavaliersben Vance Arnold művésznéven próbálkozott. Első stúdió felvételét 1963-ban jelentette meg - egy Lennon - McCartney-szám feldolgozását, az I'll Cry Insteadet    A rockzenéből ekkor még mindig nem tudott megélni, így ismét a benzinkutasok cseppet sem irigylésre méltó életét élte.

Pár csendes év után ismét egy csodálatos Lennon - McCartney dalt énekelt: With A Little Help From My Friends.   (1968-ban a  Procol Harum együttes menedzsere fedezte fel, s első lemezén olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek.)

Az angol blues- és rockénekes nem is remélhette, hogy csupán ez a "kis baráti segítség" elég lesz ahhoz, hogy végérvényesen a nagyok közé kerüljön.

1969 augusztusában őt is meghívták Woodstockba. A kevés angol fellépők egyike volt. Ekkor már a Grease Band nevű zenekar kísérte a különös hangú és öltözködésű énekest.

A Little Help from My Friends című dalának 7 perces változatával világszerte ismertté vált .

A siker csakhamar mellé szegődött. Ezen felbuzdulva a 70-es években majdnem folyamatosan dolgozott. Nagylemezek készültek vele, amelyek különböző kiadóknál jelentek meg. 1970-ben Leon Russellel és új kísérőkkel dolgozott: Mad Dogs & The Englishmen.

   

A lemez bemutatóturnéja jelentős eszmei sikert hozott számára, számos helyen fellépett. Cocker azonban ekkor még nem volt eléggé otthon a rockbizniszben, így hét bőrt is lenyúztak róla és még így is alig kapott valamit. A sok munka, a megerőltető koncertek felőrölték szervezetét, és a legrosszabbhoz, az alkoholhoz és a kábítószerhez menekült. Emiatt kénytelen volt több mint másfél évre visszavonulni.  

1972-ben tovább folytatódtak a koncertek, Cocker ezúttal Ausztráliába is eljutott. De ezen a turnén kellemetlen dolog történt vele: botrányos viselkedés, erőszak és kábitószerfogyasztás címén őrizetbe vették. Ezután jött az első idegösszeomlás, amit alkohollal kezelt. A hang minőségét erősen rontó életvitel fokozatosan érződött Cocker hangján. Ezt mutatta "művészneve" is: Mr. Smirglihang.

 

1974 után évekre eltűnt a rockzenei életből. A visszatérést új sláger jelentette: a Half Moon. Ezután több lemeze is megjelent, majd több éves szünet következett, a pihenés és újrafeltöltődés időszaka. Albumait a nyolcvanas években is sokan keresték. Ekkoriban többnyire kétévente jelentek meg lemezei. A turnék tovább folytatódtak, de újabb kiugró sikert nem aratott.

 

Joe Cocker azonban mégsem tűnt el a woodstockiak többségét magába szippantó rocksüllyesztőben. A nyolcvanas évek új labdát dobott fel számára, melyet ő nagyon ügyesen elkapott.  A megújulás lehetősége a filmzene irányából érkezett:  1983-ban az Egy tiszt és egy úriember című film betétdalát (Up Where We Belong Jennifer Warnesszel együtt adta elő .

Ezután Ray Charles klasszikus, Unchain My Heart című dalával aratott sikert.

 

Három évvel később a korszak kultikus filmjében (9 és fél hét) az ő hangjára került le Kim Basingerről a jól szabott kiskosztüm.

Zenéje a kilencvenes években sem ment át gyökeres változásokon. Néha egy jó videoklippje hetekig is megy a TV-ben, sőt több filmzenéhez is felhasználják dalait. Joe Cocker továbbra is aktív lemezkiadó és koncertszereplő.

A múltról beszélve azt mondja: az embernek sok mindent meg kell tapasztalnia az életben. Ma teljesen tiszta, csak rekedt hangja őrzi hányatott múltját -  Hörög, szipákol, üvölt, de  a dal a lekéből fakad! Sikerei jellegzetes rekedtes, mély hangján és egyszerű, szuggesztív előadói stílusán alapulnak.

 

A veterán rocklegenda legutóbbi albumának - Hard Knocks -  elsöprő hangulatú turnéján tomboló tömegek ünnepelték a 66 éves énekest. Az eredetlileg tavaly év végéig tervezett turnét a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították, és egy ausztrál kitérő után május végén indul az európai folytatás, amelynek németországi és ausztriai állomásait megelőzve látogat  a művész Budapestre - immár hatodszor -a Papp László Budapest Sportarénába. A Hard Knocks kilenc vadonatúj felvételt tartalmaz, valamint az I Hope című Dixie Chicks-dal feldolgozását  .