"Béke, szeretet, együttérzés"

 

 

Ma lenne 44 éves Kurt Cobain a  Nirvana nevű rockegyüttes 27 évesen elhunyt énekese, szövegírója és gitárosa, az alternatív rock kilencvenes évekbeli megújulásának egyik legfőbb alakja.

1967. február 20-án született a Washington állami Aberdeenben. Apja Don Cobain autószerelő, anyja Wendy O’Connor titkárnő.

7 éves korában szülei elválnak, Kurt-öt saját bevallása szerint nagyon megviselte a dolog. 14 évesen kapja első gitárját nagybátyjától, Chuck-tól. Ekkor kezdi el kialakítani saját zenei stílusát.

Kurt tinédzser korában botrányokba keveredett, anyja kirúgta, rokonról rokonra jár, hogy valahol meghúzza magát.  Igazán csak a zene érdekelte, gitározni tanult. Különc művészlelke nem talált megértésre, - így tizenöt éves korában megszökött otthonról, elmenekült kis világába. A szökés után néha az édesapjánál, néha az édesanyjánál lakott, de volt úgy, hogy egy híd alatt is eltengődött. Krist Novoselickkel (a Nirvána basszusgitárosa) egy iskolába járt, de csak később ismerték meg egymást.

18 éves, amikor az érettségi előtt 2 héttel kirúgják a középiskolából, ezután kis ideig egy híd alatt húzza meg magát. Életének erről a szakaszáról énekel a Something In The Way című számban.

 

Az iskola ugyanolyan könnyen mondott le róla, mint a szülei. Senkinek nem tűnt fel (vagy senkit nem zavart), hogy sugárzóan és sokoldalúan tehetséges volt, festett, rajzolt, kollázsokat, képregényeket, szobrokat, installációkat készített; lényegében autodidaktaként megtanult dobolni, gitározni, énekelni, zenét szerezni és szöveget írni. Valószínűleg azért kötött ki a zenénél, mert az ő társadalmi helyzetében ez volt a legelérhetőbb kitörési pont. Ugyanakkor elképesztően műveletlen és alulolvasott volt. Zenei (mármint pop-zenei) ismereteit is csak lassan és nehezen szedte össze, minden egyebet illetően pedig tragikusan tájékozatlan maradt.

1987 végén megalakul a Nirvana, melyben Kurt énekel és szólógitározik, Krist Novoselick basszusozik, Aaron Bruckhard pedig dobol.

1989 tavaszán megjelenik első lemezük a Bleach, mely ekkor még kis rajongótábornak örvend.

 

1989. október végétől a Nirvana Angliában és Európában turnézott. November 21-én  Budapesten lépett fel a Petőfi Csarnokban.

1990-ben Kurt szakít Tracy Maranderrel, addigi barátnőjével. Új kedvese, Tobi Vail nagy hatással van Kurt-re. Később azonban Tobi nem veszi komolyan Kurt-öt, aki ekkor kezd el heroinozni. Ősszel beveszik a bandába Dave Grohlt, akivel Kurt jól kijön, egy lakásba költöznek. Kialakul a Nirvana végleges felállása. Gyakorlatilag minden átmenet nélkül, a semmiből szöktek az egekig.

1991-ben megjelenik új lemezük, a Nevermind, melyet a Geffen ad ki, innentől a Nirvana sínen van. Ettől kezdve a csapból is ők folytak; a rádióállomások, és a tévécsatornák egymással versenyezve szerepeltették a Nirvana klipjeit, és a velük készült interjúkat.

 A siker elsöprő volt: sorban jöttek az albumok: az Incesticide, majd az in Utero, és a N.Y. Unplugged koncert, amitől az egész világ felfigyelt a karizmatikus szőke előadóra, aki mindenkinek megérintette a szívét. Mindenki őket akarta, a kölykök megvadultak az iskolákban, a koncertjeiken pedig egy gyufaszálat sem lehetett volna leejteni, akkora volt a tömeg.

 

A számokat azonban nem úgy értelmezik az emberek, ahogy azt Kurt szeretné, ettől teljesen kiborul, a koncerteken szétveri a berendezést, újságírókat ver meg. Vörösre festeti haját és elhanyagolja a bandát.

Év végén megismeri Courtney Love-ot, a Hole együttes énekesnőjét, ettől kezdve drogproblémái fokozódnak. 1992-ben Hawaii-on összeházasodnak, majd augusztusban megszületik kislányuk Frances Bean. Kurt imádja lányát, ez életének egyik boldog szakasza.

1993-ban ismét változáson esik át, feketére festi levágatott haját, interjút ad az amerikai homoszexuálisok újságának, a koncerteken a farkát mutogatja a közönségnek, beleköpköd a kamerákba.

Februárban felveszik stúdióban az In Utero anyagát, mely nagy része Kurtről szól. Júniusban túladagolja magát, de Courtney „visszahozza” a halálból. A délutáni koncertre már teljesen jól van.

Ebben az évben volt az Unplugged koncert New Yorkban. Kurt későbbi bevallása szerint Frances születésén kívül ez a koncert volt az, ami a legnagyobb örömet okozta az életében.  

1994 elején több koncertet is adnak, ahol sokat beszélgetnek és viccelődnek a közönséggel. Februárban Kurt megváltozik, egyesek szerint azért, mert Courtney megcsalta. Március végén elmegy egy drogelvonókúrára, de április 1-jén megszökik. Coutney Tom Grant magánnyomozót kéri meg, hogy akadjon a nyomára.

1994. április 8-án egy villanyszerelő találja meg Kurt-öt sattle-i házuk padlásán, holtan. Egy Remington nagykaliberű fegyver végzett Cobainnel, melyet pár héttel előtte szerzett be.  Állítólag közben az R.E.M. Automatic for the People című albumát hallgatta. Búcsúlevelet hagyott.

Az esetet öngyilkosságnak vélik, azonban a halál körülményei ma sem tisztázottak…

Kurt Cobein zenei karrierje a Nirvana-hoz köthető, 1992-től kezdve egyre nagyobb érdeklődés övezte a média részéről. A rivaldafény hozzájárult ahhoz, hogy Kurt lelki problémái a mániás depresszióig fajuljanak. Végül a drogban kereste a vigasztalást - ami kihozta pszichés problémáit.

Hiába a zenei sikerek, egy idő után ez sem tette boldoggá. Úgy érezte, hogy nem hiteles, amit tesz. Egyre nehezebben viselte a népszerűséget, az állandó turnézás kiölte belőle a lelket.

27 évesen halt meg, akárcsak Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison. Egyik interjújában megjegyezte, hogy nem fogja megérni a 30 éves kort, és igaza lett…

 

Búcsúlevele

.