Ma lenne 75 éves Lázár Ervin, akit  főként meseíróként azonosít a köztudat, s erre maga is mindig büszke volt.  Gyermektörténeteinek elsöprő sikere -  A Négyszögletű Kerek ErdőBerzsián és Dideki, A hétfejű tündér, a Szegény Dzsoni és Árnikából 1983-ban film készült, művei rengeteg rádiós és színpadi feldolgozásban élnek tovább - többnyire elfeledteti velünk, hogy nem kizárólag a mese műfajával foglalkozott.

A Kossuth-díjas író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1936. május 5-én született Budapesten, de szülőföldjének Alsó-Rácegrespusztát tekintette, ahol egész gyerekkorát töltötte. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre, majd Sárszentlőrincre járt át iskolába. Olvasni még az iskola elkezdése előtt megtanult, s attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.

Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba iratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, hazahívták és egy öreg tanár magántanítványa lett Sárszentlőrincen.

1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szülei, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.

1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza.

Első novellája a Jelenkorban jelent meg, 1958-ban.

1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát. Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat, a Jelenkor munkatársa.

Első kötete, A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye 1964-ben került az üzletekbe. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként.

1966-ban jelent meg első elbeszéléskötete, a Csonkacsütörtök. 1969-ben az Egy lapát szén Nellikének, 1973-ban pedig a Buddha szomorú című elbeszéléskötete látott napvilágot.

1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író. Családjával 1971-1980 között Pécelen élt. Felesége Vathy Zsuzsa. Három gyereke van, lánya Fruzsina és Zsófia, s fia, Zsigmond.

A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap, és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője. 1992-1993-ban rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja is volt. A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott, s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

 

Egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy "tulajdonképpen az irodalmi tevékenységem 90 százalékában a gyerekkorommal foglalkozom" - műveiben ez pedig nemcsak a gyermeki lélek élményvilágának hű ábrázolása kapcsán jelent meg, esetenként gyermekkora egyes helyszínei is felismerhetők. Felnőtteknek szóló, kései novellagyűjteményét (egyben legkedvesebb saját könyvét), az 1988-ban megjelent Csillagmajort is a Tolna megyei kisfalu figurái ihlették, a novellák egy Rácpácegres nevű képzelt falu lakóinak viszontagságos, groteszk hétköznapjaiba engednek betekintést.

 

Mindig felnőttként beszélte a gyermekek nyelvét, meséinek moralitása, csattanói, tanulságai ezért egy felnőtt olvasó számára rendszerint ugyanannyira maradandónak bizonyulnak, mint ellenállhatatlanul kedves szereplői a gyermeki fantázia számára. Soha nem titkolta, hogy jellegzetes hőseit gyermekeivel közösen találta ki és alkotta meg, életműve sikerének egyik legnyilvánvalóbb oka, hogy mindig is komolyan vette a gyerekeket.

A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg hangjátékai. A Magyar Rádió Elnöksége első díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi hangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. 

A Négyszögletű Kerek Erdő (1985.) megkapta az Év Könyve jutalmat - később a Bab Berci kalandjai (1989.) valamint a Csillagmajor (1996.) nyerte el ugyanezt.   Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre - amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács)  adományoz - meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989. Bab Berci kalandjai;   1990. a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

Pályája során számtalan más díjban, kitüntetésben is részesült: József Attila-díj (1974.). A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980.) Állami Ifjúsági Díj (1981.), Déry Tibor-jutalom (1990.) Soros-életműdíj (1990.) Kossuth-díj (1996.) Pro Literatura díj (1999.),Prima Primissima díj (2005.)

Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének  (1991-1994.). 1969-től Magyar Írószövetségnek, sokáig választmányi tag volt.

 

Egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg. Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994.) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996.) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett. A Kisangyal (1997.) összefoglaló cím a régebbi és még meg nem jelent novelláinak válogatása.

Hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában, 2006. december 22-én hunyt el Budapesten.

Aki az ő írásain nőtt fel, az biztosan saját gyermekének is Dömdödömről, meg Mikkamakkáról, Szegény Dzsoniról és Árnikáról mesél majd hosszú-hosszú éveken át.