Nem éppen klasszikus ünnep, de szerepe fontos.  Az emberiség egyharmadának ugyanis még latrinája sincs.

2001-ben ezt a napot a szingapuri székhelyű WC Világszervezet (World Toilet Organisation) nyilvánította világnappá, és egyben felhívta a figyelmet, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécére.

 

 

Az emberiség közel fele érintett a kérdésben, elsősorban ázsiai és afrikai országok lakói. Nem elég, hogy székletük közvetlenül a környezetbe kerül, és jelentősen szennyezi azt, de ez nyilvánvalóan veszélyezteti egészségüket, ivóvizük minőségét is. A vízöblítéses toalett több mint 400 éve létezik, Angliából indult.

I. Erzsébet angol királynő keresztfia J. Harrington fejéből pattant ki az első vízöblítéses WC-kagyló terve 1596 körül, az illemhelyen használatos papírt pedig 1890-ben tekerték először a maihoz hasonló módon csigába.

A WC 4 ezer éves története

Ma átadták a főváros első teljesen felújított nyilvános toalettjét a Déli pályaudvar szomszédságában. Az első budapesti illemhelyet 1870-ben állították fel a mai Deák téren volt, ez egy ajtó nélküli, kör alakú, nyitott vasépítmény volt