Paul MacCartney  a 20. század egyik zenei ikonja, a popzene történetének egyik legnagyobb egyénisége, felsorolhatatlanok a vele kapcsolatos "legek", ha csupán a Beatles-korszakra szorítkozunk is.

Az USA-ban huszonkilenc listavezető kislemezével ő tartja a rekordot; ebből húszat a Beatles, a maradék kilencet a Wings tagjaként, valamint szólókarrierje során adott ki. Karrierje során több mint 50 Top 10-es slágert írt, vagy volt bennük társszerző; többen, mint bárki más. Nagy hatású basszusgitáros, énekes, zongorista, dobos és zeneszerző. A világ leggazdagabb rock-zenésze. Vagyonát 500 millió fontra, vagyis 182,5 milliárd forintra becsülik.

A hétszeres nagypapa, Sir James Paul McCartney ma 69 éve, 1942. június 18-án született Liverpoolban a Walton kórházban, ahol édesanyja, Mary Mohin McCartney nővér volt. Édesapja Jim McCartney, aki szintén zenész volt, és már Pault kiskorában terelgette  a zene világa felé. Még egy trombitát is vett neki. Testvére szintén zenész, Michael McCartney, akit Mike McGearként ismerünk.  

Karrierje a Beatlesszel kezdődött. A zenekar basszusgitárosa, billentyűse, gitárosa, énekese és dalszerzője volt. Számos dalt John Lennonnal írtak közösen. A zenekarban való lét nagyban befolyásolta mind a karrierjét, mind a tehetségét. A Beatles vége felé John Lennon érdeklődése csökkent, Paulé pedig nőtt, híres popzenésszé vált, több slágerlistás dallal rendelkezett már akkoriban is. A zenekarban ő volt az egyetlen, akinek szólókarrierje volt.

Az amerikai származású, pszichológus végzettségű filmrendező, Richard Lester, világhírnevét az első két Beatles filmnek Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day's Night - 1964.) és a  Help!-nek  (1965.) köszönhette. Az Egy nehéz nap éjszakája elsősorban az Angliában turnézó zenekar tagjairól szól, akik végig bolondozzák, s az őket üldöző lelkes rajongók elől futva végig menekülik a filmet. A Help! egy szürreális, képzeletbeli utazás, melyben a fiúkat egy titokzatos varázsszekta üldözi, mert szent ereklyéjükre ismernek a Ringo  ujján lévő gyűrűben.   (1964.)  


A rajongókról készült dokumentum felvételek láttán az a gyanúnk támad, hogy az extázis a hatvanas években messze felülmúlta, a napjaink végig táncolt és csápolt koncertjein tapasztaltakat. A kultikus tárgyként imádott sztárokat utcára lépéskor lánytömegek vették üldözőbe, autójukra vámpírokként tapadtak, s a koncerteken szinte minden jelenlévő magánkívül sikítozott

Ebben az időszakban írt dalait mint a Hey Jude (1968.), az Eleanor Rigby (1966.)

    

a Yesterday (1965.) vagy a Let It Be (1970.) rendszerint a könnyűzene történetének legjobbjai közé sorolják.

    

Ő írta a Helter Skelter (1968.) című dalt is, melyet sokan az első heavy metal-dalnak tartanak.

Beatles népszerűsége a tagok számára egyre elviselhetetlenebb mértéket öltött. A siker ára a heteken át tartó gyakran napi két koncert, melyeken szinte mindig ugyanazt a műsort adták le, megfosztottaa őket eredetiségüktől, attól a felszabadult érzéstől és spontaneitástól, amit a hajdani klubokban érezhettek.

1969-ben próbálták rejtegetni a kedvetlenségüket, indítottak egy projectet Get Back címmel, és kiadták az utolsó albumokat is.

 

Eközben, 1966-ban azt terjesztették, hogy Paul meghalt, és egy haosnmása, Billy Shears helyettesítette. 1968-ban rövid időre elhagyta a zenekart, majd 1970-ben bejelentette hivatalosan a Beatles feloszlását. Ezenután Paul és John Lennon kapcsolata nagyon megromlott, sokat vitáztak, és John halála előtt békültek ki valamennyire.

A Beatles feloszlása után Paul elindította szólókarrierjét a McCartney albumával. amin ő játszott az összes hangszeren és ő énekelte az összes vokált, kivéve azokat, ahol felesége, Linda a segítségére volt. (Linda Eastman amerikai fotóssal 1967-ben találkoztak, majd 1969-ben házasodtak össze. Linda előző házasságából született gyermekét, Heathert örökbefogadta, és született három gyermekük is: Mary, Stella, és James. Felesége  1998-ban rákban meghalt.)

Míg az albumot sokan unalmasnak tartották (többek között Lennon is), rajta volt a  Maybe I’m Amazed, mely a mai napig elhangzik McCartney koncertjein.

Az 1970-es években Wings nevű zenekarával, majd később szólókarrierje során Nagy-Britanniában és az USA-ban 30 Top-10-es  kislemeze jelent meg, többek között a Maybe I'm Amazed (1970.), a Live and Let Die (1973.),

    

a Band on the Run (1973.)  , a Silly Love Songs (1976.)  , a Pipes of Peace (1983.)   és a Stevie Wonderrel közösen előadott Ebony and Ivory (1982.).

1980-ban a Wings feloszlott és McCartney a lapok címoldalára került, miután Japánban letartóztatták marihuána birtoklásáért és 9 napot börtönben töltött, mielőtt kiutasították az országból.  A hírek szerint ekkor abbahagyta a drogokat.

1980-as évek elején McCartney nagy sikereket ért el. Coming Up című dalának koncert változata első lett az USA-ban  .

1982-ben Michael Jackson oldalán dolgozott.

 

1989–1990-es világkörüli turnéjának dallistája első ízben tartalmazott jelentős számú Beatles szerzeményt. A turné óriási sikerrel zárult, mindenütt teljes stadionokat megtöltve.

1994-ben a Beatles három, még életben lévő tagja összefogott és 1995-ben megjelentette az Anthology 1 című albumot, melyen a Beatles dalainak az eredetileg megjelenttől eltérő feldolgozásai és koncertfelvételei kaptak helyet; a további két rész a következő évben jelent meg. Két új dalt is feltettek a válogatásra olyan befejezetlen felvételek alapján, amelyeket Lennon még a halála előtt készített.

1997. március 11-én McCartney-t II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte és ettől fogva a hivatalos megszólítása Sir Paul McCartney

2001-ben új stílust próbált felfedezni, megjelent a verseskötete Blackbird Singing címmel. Kulcsszerepet vállalt a 2001. október 20-án megrendezett The Concert for New York City nevű segélykoncert megrendezésében, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után.

2002. júniusában  Heather Millst egykori brit modell lett a felsége. 2003-ban megszületett a közös gyermekük. ám ez a házassága 2008-ban válással végződött. Az idén - hírek szerint - eljegyezte amerikai barátnőjét, Nancy Shevellt és feleségül veszi az 51 éves New York-i üzletasszonyt, akivel már négy éve együtt jár.

Sokszor vetik a szemére – leginkább a brit sajtó – hogy régimódi. Ennek ellenére még ma is rengetegen kedvelik, 36 éves szólókarrierje során ott volt a slágerlistákon és beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be (1999.) Öt Grammy-díjat és  egy Oscar-díjat kapott.

A zenélés mellett gyakranfest, támogatja az állatvédő szervezeteket, a taposóaknák felszedésére irányuló kezdeményezéseket és lelkes híve a vegetarianizmusnak.

 

Jövő év elejére várható az egykori Beatles tag legújabb albuma. McCartney nagy álma válik valóra ezzel a válogatás lemezzel, amelyen régi dalokat dogoz fel. A lemez nem stúdióalbum lesz, hanem egy válogatás, az énekes kedvenc, a „rock előtti” korszakot idéző dalaiból.

Az albumot Los Angelesben rögzítették, és valamikor 2012 első felében jelenik meg. McCartney a Rolling Stone-nak azt nyilatkozta, hogy olyan dalok kerültek az albumra, amelyek az apukájának is nagyon tetszenének. 



 

Paul McCartney a közeljövőben a tévében:


 Mindenki megvan - HBO2, 2011-06-19 09:20, HBO2, 2011-06-22 10:00