Egy ember, aki minden más embertársánál merészebbet mert álmodni. Legyen szó a világűrről vagy a Földről. Egy férfi, aki belül örök gyerek marad, míg tapasztalatai ezreknek okoznak örömet és tanulságot.

 

 

 

A négyszeres Oscar-díjas (ebből egy Életmű-díj), amerikai filmrendező, producer, a világ legsikeresebb filmjeinek rendezője, a brit birodalom lovagja, Steven Spielberg, 64 évvel ezelőtt, 1946. december 18-án Cincinnatiban született egy elektromérnök és egy zongoraművésznő gyermekeként.

Fiatalkorát az Arizonai Phoenix mellett töltötte. 13 évesen szüleitől kapta meg az első kameráját. Rövidesen elkészítette első kisjátékfilmjét, melynek forgatókönyvét  nővére írta, s mellyel díjat nyert. 1965-ben beiratkozott a Kaliforniai Egyetem rendezői szakára, ám három évvel később abbahagyta a tanulmányait. 1968-ban az atlantai filmfesztiválon bemutatták  Amblin című kisjátékfilmjét. Minden nap  bejárt az Universal Pictures stúdióba dolgozni (valójában nem dolgozott ott). Egyszerűen elfoglalt egy üres íróasztalt, és úgy tett, mintha a cég munkatársa lenne. Hamarosan kapott is egy asszisztensi megbízást.

1969 és 1973 között a Columbo, és még számos sorozat epizódjait rendezte. Rendezett két önálló filmet, melyek közül az egyik - Párbaj (1971.) - még ma is klasszikusnak számít.

Spielberg első egész estés mozifilmje az 1974-es Sugarlandi hajtóvadászat volt, mely elismerő kritikákat kapott szülőhazájában, de még Európában is. 1975-ben megrendezte a Cápa című nagysikerű filmjét, mely megalapozta az utat a csillagos égig. A film három Oscar-díjat nyert. Spielberg máig úgy tartja, hogy a Cápa rendezése állította őt a legnagyobb próbatétel elé.

1977-ben elkészítette a Harmadik típusú találkozásokat a magyar származású Zsigmond Vilmos fényképezésében. A film két Oscar-díjat nyert. (A film a 13 éves korában készült díjnyertes filmje alaptörténetének feldolgozása.) A film azóta kultuszfilmmé nőtte ki magát a sci-fi rajongók között.

 

Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981.), más címén Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói, majd az ezt követő négy folytatás hatalmas kasszasiker volt. Négy Oscar-díjat kapott.

1982-ben már saját produkciós cége, az Amblin Productions fennhatósága alatt megszületett az E.T. - A földönkívüli, mely sok néző arcára csalt már könnyeket... A film négy Oscar-díjat kapott. 

Persze sok más a korszak klasszikusainak számító alkotás is kikerült a studió oltalmazó szárnyai alól. (Szörnyeskék, Kincsvadászok, Vissza a Jövőbe Trilógia, Roger nyúl a pácban, Flintstones, Casper, Twister, Zorro álarca, Men in Black). 

 Steven Spielberg 38 évesen, 1985-ben nősült meg (Amy Irving), és négy évi házasság után el is váltak. 1991-ben újra nősült, és elvette Cate Capshaw-ot, aki a rendező több filmjének főszerepét játssza.  Spielbergnek hét gyermeke van, ebből négy saját és három örökbe fogadott.

Spielberg azon kevés rendezők egyike, akik a kommersz műfajokban is tudtak nagyszerűt alkotni, dramaturgiailag a giccs határán egyensúlyoznak, mégis értékes filmeket készített: Jurassic Park (1993.) és folytatásai, a Schindler listája (1993.) majd a   Ryan közlegény megmentése (1998.), és Az Elit alakulat (2001.) mind  olyan alkotások, melyeket megjegyzünk egy életre. 

   

Amikor a Jurassic Park 1993-ban megjelent, Spielberg úgy érezte, a kritikusok most már elismerik őt annyira, hogy bele merjen vágni a Schindler listájának megrendezésébe. Noha a film hatalmas bevételt hozott, Spielberg állítása szerint a saját részét nem vette fel a nyereségből, hanem a Shoah alapítvány létrehozására fordította.

A filmkritikusok nagy része szerint a Schindler listája a holokauszt témájának eddigi legpontosabb feldolgozása, és 1999-ben az Amerikai Filmintézet (American Film Institute) a mindenkori 10 legjobb film közé sorolta (9. helyen). Bár Spielberg elismeri, hogy ez határozottan a legfontosabb filmje, de ő maga az E.T.-t tartja legnagyobb mesterművének. 

 

 A 1994-ben létrehozta a Dreamworks SKG (Spielberg, Katzenberg, Geffenfilmstudió komplexumot, mely pár éves létezése alatt is hatalmas közönségsikert aratotó filmeket  segített a világra (Amerikai szépség , Cool Túra , Csibefutam, Shrek & Shrek 2, Számkivetett, Gladiátor,  Világok Harca stb.)

Cégének fellendítése abban az újonnan meghonosított üzletpolitikában állt, hogy a fix rendezői díj mellett a film összbevételéből százalékos részesedésre is szerződött. Gyakran, ha egy filmet nagyon látni akart, de személyesen nem vihette végbe, egy cimborának ajánlotta fel – olykor nem leterheltsége miatt, hanem azért, hogy olyan megbecsült kollégái arassanak kasszasikert, akikre ez ráfért. Producerként előszeretettel támogat vígjátékokat – pályájának fájdalmas felismerése volt, hogy ezt a műfajt nem neki találták ki. Jó viszonyban van szinte minden rendezőtársával, bár kollégái szerint nem éppen kellemes modorú társasági ember.

2001-ben újra beiratkozott a Kaliforniai Egyetemre, s bár az órákat nem látogatta, írt dolgozatokat, gyakorlati munkákat adott le, konzultált professzoraival, s végül egy év alatt összegyűjtötte a megfelelő számú kreditet. 37 évvel beiratkozása után átvehette rendezői diplomáját.

Az A.I. - Mesterséges  értelem  (2001.) a XX. század egyik legnagyobb rendezőegyéniségének, az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick-nak utolsó filmterve alapján készült. "A 80-as években Stanley Kubrick beavatott a titkába, és elmesélt nekem egy csodálatos történetet. Annyira megragadott ez a mese, hogy miután Stanley itthagyott minket, el akartam mondani helyette." A két látszólag nagyon különböző, ám kétségtelenül nagyformátumú rendező közös munkájából a filmtörténet egyik legérdekesebb, gyönyörű és megrázó alkotása született.
 
2011-ben két Spielberg-film bemutatója is lesz: a War Horse, valamint a The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn.
 
Kilenc év telt el a Spielberg bejelentése óta, miszerint egy életrajzi művel szeretne emléket állítani Abraham Lincolnnak. Úgy tűnik, a tervek megvalósulni látszanak. Daniel Day-Lewis alakítja majd az USA tizenhatodik elnökét. A forgatás jövő ősszel kezdődik, a bemutatót pedig 2012. negyedik negyedévére tervezik.