A történelem egyik legmeghatározóbb alakja, kiemelkedő képességű államférfi, szónok, Nobel-díjas író, Winston Churchill ma 46 éve halt meg.
A Marlborough hercegi család tagja, Lord Randolph Henry Spencer Churchill brit pénzügyminiszter, és Jennie Jerome, egy befolyásos bankár lánya gyermekeként, 1874. november 30-án az angliai Oxfordshire-ben található Blenheim Kastélyban (Woodstock) született.
Tanulmányait a londoni Harrow Schoolban kezdte, majd a sandhursti Royal Military College-ben fejezte be.
Nem sokkal édesapja halála után (1895.), az Angol királynő negyedik személyes huszárezredébe sorozták be, majd 1899-ig haditudósítóként dolgozott.
1895-ben Kubából tudósított. Ekkor nyert betekintést a kubai szivarok világába, ezt követően élete végéig hódolt ennek a szenvedélyének.
1900-ban parlamenti képviselőnek választották az Oldham választókörzeti Alsóházba. Nem sok időt töltött el a parlamentben mint konzervatív képviselő, mivel pártján belüli nézeteltérései miatt 1903-ban átpártolt a liberálisokhoz – emiatt sokan komolytalannak, "politikai szélkakasnak" tekintették.
Első kormányzati megbízatását 1905-ben kapta: a gyarmatügyi miniszter helyettese lett. 1910-11 között az Asquith-kormány belügyminisztere volt. 1911-15 között haditengerészeti miniszterként az első világháborúra való felkészülésben vállalt jelentős szerepet; eltökélt szándéka volt, hogy fenntartsa Anglia haditengerészeti fölényét. Az I. világháború kitörésekor megszervezte Antwerpen védelmét, majd a Dardanellák, a mai Törökország fővárosát védő tengeri erődítmények sora ellen indított támadást Gallipolinál, azonban mindkét terve kudarcot vallott: közel 60 ezer angol katona vesztette életét az ütközetek során. Lemondott a haditengerészeti posztról, és 1915. november 18-án, önként a frontra indult.
1916. júniusában mégis visszatért Londonba és kérte a katonai szolgálat alóli felmentését. 1917-ben Lloyd George liberális kormányában kapott hadügyminiszteri megbízást. Elképzelései szerint a nyugati hatalmaknak közös erővel kellett volna megfékezniük az egész világra fenyegetést jelentő lenini kommunista rendszert. Az 1922. novemberi választáson Churchill kibukott a parlamentből.
1924-ben, a konzervatív választási sikert követően pénzügyminiszter lett. Ekkor követte el karrierje legnagyobb hibáját: 1925-ben a pénzügyi szakértők hibás tanácsára támaszkodva visszaállította a fontsterling háború előtti aranyparitását. Ezzel 12%-kal felértékelte a brit valutát, megdrágítva az exportot.
1926. május 3-tól május 12-ig irányította a British Gazette lapot, amellyel a hibás pénzügyi politikája következtében szerveződött általános sztrájk ellen kívánt fellépni. Fontos szerepet játszott az 1927-es szakszervezet-ellenes törvények keresztülvitelében, így megromlott a viszonya mind a Munkáspárttal, mind pedig a szakszervezetekkel. MacDonald második munkáspárti kabinetjének megalakulása után 10 évig nem jutott kormányhivatalhoz.
1931-ben az Indiai Védelmi Liga élén, a reformtörvény ellen folytatott kampányt, melyet 1935-ben végül el is fogadott a kormány. Ellenezte az angolok indiaiakhoz fűződő békés viszonyát. Szerinte Mahatma Gandhival inkább leszámolni, mintsem egyezkedni kellett volna. Politikai hanyatlása ellenére írói munkássága viszont sikeres és jól jövedelmező volt. Rengeteg újságcikke jelent meg, s emellett képes volt befejezni az I. világháborúról – és önmagáról – szóló hatkötetes munkáját.
Churchill időben felismerte Hitler egész világra fenyegetést jelentő tervét, ezért ezt időről időre hangsúlyozta az angol kormánynak. Fontosnak tartotta volna a brit légi haderő ütemes fejlesztését, ezért tárgyalásokat folytatott a német nácizmust ellenző országokkal. Stanley Baldwin, majd Neville Chamberlain békés politikáját elutasította. A Hitler-ellenes összefogásba a Szovjetuniót is be szerette volna vonni. A hatalom birtokosai Churchill elutasító politikája miatt egyre kevésbé látták őt szívesen bármilyen hatalmi pozícióban.
Amikor azonban 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, a közhangulat megváltozott, s Churchillnek is hinni kezdtek – a korábban taszító harciassága vonzó erény lett. 1939. szeptember 3-án ismét tengerészeti miniszter lett. Ugyanezen a napon Chamberlain angol miniszterelnök bejelentette, hogy Anglia hadban áll Németországgal.
1940-ben, miután Németország megszállta Hollandiát és Belgiumot és Chamberlain lemondott, VI. György, az akkori király Churchillt bízta meg az új kormány megalakításával.
Kormányfői tisztsége mellett a védelmi tárca megtartásával és a vezérkari főnökök bizottságának irányításával teljhatalmat szerzett magának a hadvezetésben is. Továbbra is elutasította a béketárgyalások kezdeményezését Németországgal:
"Harcolunk a tengerpartokon, a kikötőkben, a mezőkön és a városok utcáin és harcolunk a dombok között és a hegyekben. Soha sem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget, vagy annak nagy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részein a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot." - mondta a Parlamentben.
Első miniszterelnöki beszédében hangzottak el a híres szavak: „Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”.
1940-ben, az angliai csatában, illetve 1941-ben, az atlanti-óceáni csatában a brit légierő és flotta helytállása szavatolta a szövetségesek sikereit.
Churchill és Roosevelt 1941 folyamán többször is találkozott. Közösen fogalmazták meg az Atlanti Chartát (1941. augusztus 12.). Ez lett később az Egyesült Nemzetek Szervezetének az alapja.
1941 decemberében Churchill és Roosevelt megállapodtak arról, hogy először Németországot és a nácizmust kell gyökeresen kiirtani Európából, illetve megegyeztek a két ország együttműködéséről az atombomba előállításának vonatkozásában. Churchill fontos döntése volt, hogy a megtámadott Szovjetuniónak minden segítséget igyekezett megadni a közös ellenséggel szemben, viszont mindent elkövetett a kommunizmus térhódításának megakadályozása érdekében. A háború megnyeréséhez vezető utat azonban sokan másként látták. Roosevelt a nyugati, Churchill viszont az észak-norvégiai partraszállást erőltette, az angol-amerikai viszony pedig egyre feszültebbé vált.
1942. augusztusában Churchill miniszterelnöki pozíciója meggyengült. Moszkvába repült és feltétlen támogatásáról biztosította Sztálint.
Az 1943. november 28-a és december 1-e között megtartott teheráni találkozó volt az első, melynek során a „három nagy” Sztálin, Roosevelt és Churchill megtárgyalták a háború folytatásának, valamint az azt követő konszolidációs időszaknak legfőbb kérdéseit. Megállapodtak, hogy a második frontot 1944 májusában nyitják meg. Véglegesen eldőlt, hogy a partraszállásra Franciaországban kerül majd sor, nem pedig a Churchill által preferált Balkánon
Churchill a szövetségesek egyik legmeghatározóbb egyénisége volt, de a háború utolsó évében már egyre kevésbé vették figyelembe, egyre kevésbé tudta érvényesíteni akaratát.
1944. októberében Churchill újra Moszkvába látogatott, és tárgyalásokat kezdeményezett Sztálinnal, mivel az Egyesült Államokkal egyre inkább megromlott a viszony. Churchill úgy gondolta, hogy Sztálin tiszteletben tartja majd az Atlanti Chartát, ezért átengedte a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti fennhatóságot.
1945. januárjában táviratban kérte Sztálint a későbbre tervezett szovjet offenzíva mielőbbi megindítására.
Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével 1945. február 2-a és 12-e között megtartott jaltai konferencián szóba kerültek a háború végső szakaszának kérdései, valamint szó volt Európa új politikai arculatának kialakításáról. A katonai szakértők közreműködésével összehangolták a végső hadműveleteket Európában, és döntöttek az ENSZ fölállításáról.
1945. júliusában a konzervatívok választási vereségét követően Angliában Clement Attlee vette át a miniszterelnöki tisztséget.
1945. szeptember 2-án véget ért a második világháború. Az amerikai Missouri csatahajón aláírták a japán fegyverletételről szóló okmányt.
Churchill 1946. március 5-én, a "Vasfüggöny-beszéd" alkalmával az amerikai Missouri állambeli Fultonban kijelentette, hogy vasfüggöny ereszkedett le Európára. Együttes angol-amerikai fellépést sürgetett a szovjet fenyegetéssel szemben.
1946. szeptemberében lépéseket tett a francia-német viszony javítása érdekében. Egyike volt azoknak a politikusoknak, akik az elsők között szorgalmazták egy "Európai Egyesült Államok" létrehozását:
"Létezik orvosság, amely [...] néhány év leforgása alatt Európa egészét [...] szabaddá és boldoggá teszi. Nem más ez, mint az európai népek – vagy legalábbis jórészük – közösségének újrateremtése, és számukra egy olyan otthon létrehozása, melynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk".
(Zürichi beszéd az európai egységről).
1951-ben másodszor is miniszterelnök lett, de kevés időt fordított a kormányzati feladatokra; célja a Nyugat és a Kelet összebékítése volt.
1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, részben a hatkötetes The Second World War (A második világháború) című könyvért. "Mesteri történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért"
Ugyanebben az évben szélütés miatt kezelték. 1953. áprilisában megkapta a Térdszalagrend címet: lovaggá ütötték. 1955-ös lemondásában betegeskedése is nagy szerepet játszott.
1963. április 9-én tiszteletbeli amerikai állampolgárrá avatták.
1965. január 24-én, Londonban bekövetkezett haláláig nem vállalt már politikai szerepet. Élt 91 évet.
Az angol politikus nemcsak miniszterelnök, hanem kiváló tájképfestő is volt, álnéven rendszeresen kiállított.
A magyarul eddig hozzáférhetetlen egyetlen szépirodalmi regénye, a Savrola (1897-98-ban íródott) tavaly októberben jelent meg a Metropolis Média gondozásában.
2003-ban Budapesten, a Városligetben szobrot állítottak neki és sétányt neveztek el róla.
Churchill saját életére és munkásságára úgy tekintett vissza, mint egy hatalmas bukásra. Az emberek szemében viszont mindig az a férfi marad, aki szembe mert szállni a német hadsereggel, és magával Hitlerrel is. Sokan „a legnagyobb angolnak” tartják
2002-ben egy felmérésben több mint egymillió brit minden idők legnagyobb brit egyéniségének "választotta meg" Winston Churchillt.
Egy tavalyi brit felmérés eredménye azonban megdöbbentő: Nagy-Britannia talán legnagyobb államférfiját a fiatal korosztály már alig ismeri, és hihetetlen, hogy Winston Churchill neve, személye és tevékenysége a jelenlegi tendenciákat alapul véve jó néhány évtized múlva feledésbe merül.
Utolsó kommentek