Harminchárom évvel ezelőtt, 88 éves korában halt meg Sir Charles Spencer Chaplin (London, 1889. április 16. - Vevey, Svájc, 1977. december 25.). Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 20. század legnagyobb nevettetője volt.

Anyai nagyanyja roma származású , szülei kabaréénekesek voltak. Apja Charlie születése után elhagyta családjukat. Chaplin hányatott gyermekkora nagy szegénységben, nyomorban, éhezéssel és sok szenvedéssel telt el. Rengeteget nélkülözött, sokat kóborolt az utcán. Iskolába keveset járt, 13 éves korában alig tudott írni és olvasni. Volt kifutó, újságárus, nyomdász, készített játékokat stb., hogy valamiképpen fenn tudja magát tartani. Az iskolában is kitűnt színészi adottságaival. Tízévesen színpadon játszott, s már akkor rögtönzéssel nevettette meg a közönséget (például a Hamupipőkében egy macskát alakított, s egy fánál úgy emelte fel a lábát, mintha kutya lett volna). Később a 8 Lancashire fiú nzevű tánccsoporttal járta az országot. Több sikeres szereplés után bekerült Fred Karno pantomimtársulatába, mellyel kétéves amerikai turnén is részt vett - számára meghatározó hatással.

Mack Sennett, egy neves amerikai producer, 1913-ban meghívta a Keystone Filmgyárba. Első némafilmjében a Chaplin, az újságíróban (Making a Living) egy monoklis szélhámost játszott.