A világ talán legismertebb szuperhősét megformáló színész, a 195 centiméter magas Christopher Reeve 1952. szeptember 25-én New Yorkban született Franklin D'Olier Reeve, író, tudós és Barbara Pitney Lamb újságírónő gyermekeként. Egy fiútestvére volt. 1956-ban szülei elváltak. Az édesanya újból házasodott, s a két fiúval New Jersey-be költözött. Itt mindkét fiú magániskolába került (Princeton Day School). Christopher mind tanulmányi, mind sportteljesítményével is kitűnt társai közül. Szerepelt a becsület listán, kiválóan baseballozott, futballozott, teniszezett és hokizott.

Már tízévesen színpadon játszott. Számos fiatal jelölt közül beválogatták a The Yeomen of the Guard-ba. 1968-ban elfogadta a gyakornoki állást a Williamstown Színházi Fesztiválon Williamstownban, Massachusettsben. Miután befejezte a Princeton Day School-t 1970 júniusában, Boothbay-ben, Maine-ben játszott színdarabokban, és eltervezte, hogy New Yorkba megy munkát keresni egy színházban. Ehelyett édesanyja tanácsát megfogadva főiskolára ment. 1974-ben kapta meg diplomáját a Cornellen. A Love of Life című tv-sorozatban vállalt szerepet, mert szüksége volt a pénzre. Ben Harpert alakította, aki bűnöző és többnejű volt. Augusztustól a szereplő kezdett egyre népszerűbbé válni, így a show nézettsége az egekig emelkedett. Reeve nem volt már többé névtelen, ismeretlen színész.

Legismertebb filmszerepe az 1978-as Superman, amelyet több folytatás is követett. A filmben többek között szerepelt még Marlon Brando és Gene Hackman is. A szerepet Reeve 200 jelentkező közül nyerte el. Alakításáért 1979-ben BAFTA-díjat kapott.