Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Piedone ma 82 éves

A 192 cm magas, körülbelül 150 kilós Bud Spencer közel 110 filmet készített. Generációk nőttek fel rekeszizmot nem kímélő filmjein. Mégis, saját elmondása szerint nem tartja magát színésznek. A sportban elért eredményeire sokkal büszkébb, mint a filmjeire.

Nápolyban született 1929. október 31-én, eredetileg Carlo Pedersoli néven. A Bud-ot, az egyik kedvenc sörmárkája - Budweiser - neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére "bud" (rügy) néven hívják.

Nyolcévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Másfél év múlva hazaköltözött, jogi karon folytatta az egyetemet és a sportolást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Részt vett két olimpián (Helsinki - az olasz úszóválogatottal, Melbourne - olasz vizilabdacsapat). Utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.

Első (szöveg nélküli) filmszerepe a Quo Vadis című filmben 1951-ben volt mint Nero császár (Peter Ustinov) testőre.

Első tengeren túli szerződése (Isten megbocsát, én nem! - 1968.) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Ez a verhetetlen Bud Spencer-Terence Hill páros első közös filmje. Inkább spagettiwestern, a szúrós tekintetű Bud Spencerrel és a búsan cigarettázó Terence Hill-lel. És megtörténik a lehetetlen is: a páros csúnyán összeveri egymást egy vízparti jelenetben. A trilógia másik két darabja: A Pirinyó, a Behemót és a Jófiú (1968.), Akik csizmában halnak meg (1969.).

1 Tovább

Az Angyal - Sir Roger Moore

Ki ne ismerné Roger Moore-t az Ivanhoe, Az Angyal, a Minden lében két kanál főszereplőjét, a vonzó angol úriember megtestesítőjét, a minden allűrtől mentes világsztárt! Négy házasság, három gyerek, rengeteg filmszerep (több mint 60 filmben és tévésorozatban szerepelt). Egy filmsztár, aki arra a legbüszkébb, hogy évi egy dollárt keres az UNESCO nagyköveteként, aki alig talál embert, akire rosszat mondjon, aki kellő alázattal kezeli saját tehetségét és sikereit.

84 éve 1927. október 14-én született egy londoni külvárosban szerény családi körülmények közé. Egyetlen gyermek volt a családban, apja George Moore rendőr volt, édesanyja Lillian háztartásbeli. 15 évesen festői ambíciókkal jelentkezett egy művészeti iskolába, majd grafikus-animátorként került kapcsolatba a filmmel.

A 40-es évek során statisztaként kezdte a színészi pályát Cambridge-ben, miután a Royal Academy of Drama (Királyi Drámai Művészeti Főiskola) kurzusán végzett. 1945-ben a tiszti iskola elvégzése után a brit hadsereg szórakoztatóegységének hadnagyaként a Szórakoztató Szolgálat színésze lett. A durhami egyetemre is járt, de sosem diplomázott le.

1952-től Hollywoodban filmezett a MGM-mel kötött szerződésnek köszönhetően. Kezdő színészként alig-alig tudott megélni. Első, korai házasságát az anyagi létbizonytalanság jellemezte a leginkább. Lépésről lépésre, szerepről szerepre, lassan épült fel a karrierje

Élete első főszerepe a 15 részes angol kalandfilm sorozat, az Ivanhoe (1958-1959.) volt. 1956-tól a BBC tv-sztárja.

Első jelentősebb filmszerepe az 1954-ben Elisabeth Taylor főszereplésével bemutatott Amikor utoljára láttam Párizst című filmben volt. Talán legismertebb szerepe Az Angyal című tv-filmsorozatban a mindig megnyerő, sármos kalandor, Simon Templar. A sorozat epizódjait 1962-től 1969-ig forgatták. Ettől kezdve világsztárként kezeli a közönség és a producerek is.

1 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek