Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogy lett a dadogó sövölvényből sármos akcióhős?

Ma ünnepli 56. születésnapját Bruce Willis, aki elképesztő sokoldalúságáról és kivételes tehetségéről tett tanúbizonyságot karrierje során. Kasszasikernek számító akciófilmjei mellett romantikus vígjátékokban is szerepelt, míg világszerte elismert filmsztárrá vált.

Walter Bruce Willis egy németországi amerikai katonai bázison született 1955. március 19-én Idar-Obersteinben, David Willis amerikai katona apától és Marlene Willis banki dolgozó német anyától. Apja David hegesztő és gyári munkás volt, aki a hadseregből való leszerelése után a családjával együtt visszaköltözött New Jersey-be. New Jersey-ben Bruce-t - a négy gyerek közül a legidősebb - csavargó süvölvényként jellemezték, aki dadogott és csak a színpadon, közönség előtt volt képes könnyen előadni magát. Ezen oknál fogva a főiskolai éveit is - a Penns Gorve High School hallgatója volt a dráma színjátszó-csoport és a diákönkormányzati elnökség határozta meg.

Tanulóéveit követően Willis apja nyomdokaiba lépett és elszegődött a Du Pont gyárhoz dolgozni, ahol biztonsági őr volt, s a munkások szállítása is volt a feladata. Miután meggyilkolták az egyik munkatársát, és a bárokban általános jelenséggé vált a vérontás, úgy döntött, hogy otthagyja a gyári állását. Felfedezte, hogy tehetsége van a harmonikázáshoz, és sokáig játszott a Loose Goose nevű R&B bandában. Később a testőri munkáját is lemondta, és úgy döntött, hogy visszatér az igazi szenvedélyéhez: a színészethez.

0 Tovább

Az örök menekülő

A népszerű amerikai filmszínész, Kurt Russell 1951. március 17-én, 60 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az amerikai Springfieldben.

Szülei Louise Julia táncosnő és Bing Russell színész. Russell a 60-as évek közepén végzett a Thousand Oaks középiskolában Kaliforniában. Karrierjét a fiatalon, a 60-as évek elején kezdte. Számos televíziós sorozat alkalmi szereplője volt, majd a Disney stúdiónál dolgozott (tíz éves szerződést kötött a Walt Disney társasággal) többek között a The Barefoot Executive és az Utánam, fiúk! című családi filmekben. Meghallgatáson volt a Csillagok háborúja Han Solo szerepére, amit Harrison Ford kapott meg végül.

A 70-es évek közepén felhagyott a filmezéssel, hogy régi álmát megvalósítva profi baseballjátékosként keresse kenyerét. A sors azonban másként akarta, egy vállsérülés nyomán fel kellett adnia sportkarrierjét, pedig a texasi liga vezető ütőjátékosa volt.

1979-ben az Elvis című filmmel tért vissza. Főszerepéért Emmy-díjra jelölték. Bár a filmben nem ő énekelte fel a dalokat - Ronnie McDowell country énekes énekelt -, az 1994-ben készült Forrest Gump című filmben ő kölcsönözte Elvis Presley hangját. Ekkor először, a következő évtizedben több alkalommal dolgozott John Carpenterrel.

Elvis Presley többször is Russell pályájának része volt. Azon kívül, hogy gyerekszínészként feltűnt A világkiállításon történt című Elvis-musicalben, az Carpenter rendezte Elvis c. filmben, majd 1994-ben a Forrest Gump című filmben ő volt Elvis Presley hangja, majd 2001-ben a Milliókért a pokolba című filmben egy ál-Elvist alakít, aki egy las vegasi kaszinórablásban vesz részt.

0 Tovább

A Ponyvaregény sztárja, Travolta

John Travolta amerikai színész, producer, rendező, a hetvenes évek szupersztárja, ma is az egyik legjobban kereső filmsztár 57 éves.

1954. február 18-án született a New Jersey állambeli Englewoodban. Ő volt a legfiatalabb a hat gyerek közül. Apja egykor profi futballista volt, majd üzletember lett, anyja pedig főiskolai tanár volt, drámaelméletet oktatott. Késői gyerekként valóságos csodát jelentett a vallásos katolikus szülőknek, ezért nagy szabadságot engedtek a gyerkőcnek, aki egyik unokatestvére példáját követve mindenáron színész akart lenni. John tizenkét évesen már egy helyi színjátszó csoport tagja volt, musicalekben és matinékon lépett fel. Közben ének- és táncleckéket vett, a sztepptáncot Gene Kelly testvére, Fred Kelly tanította meg neki.

Szülei beleegyezésével 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy ideje nagy részét a színészetre fordítsa. A fiatalember Manhattanba költözött, fellépett néhány Off-Broadway produkcióban.

Az ABC tv egyik sitcomjával (szituációs komédia-sorozat) lett híres: 1975-ben a kölyökképű, csillogó szemű fiatalember megkapta Vinnie Barbarino szerepét a Welcome Back Kotter című szituációs komédiában. John a tinédzserek bálványa lett, s énektudása gyakorlására is módja nyílt, számos poplemezt készített.

1977-ben a Szombat esti láz c. film főszerepe tette szupersztárrá. A brooklyni diszkókirályt, Toni Manerót formálta meg, s zajos sikert aratott vele. Egy egész generáció életérzését ragadta meg a film, melyben Travolta maradandó erővel ábrázolta a kiugrási lehetőségek után vágyó hétköznapi fiatalember útját, akinek végül a tánc és diszkó nyújtja a beteljesülés lehetőségét.

Következő filmje, a Grease (1978.) már ellentmondásosabb fogadtatású alkotás, abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez is meghatározó filmélmény annak a generációnak az életében, amely annyira szerette a Szombat esti lázat. A filmért Oscar-díj ra jelölték.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek