Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A szexis erőszaki ma 35 éves

A filmvilág élvonalába néhány éve üstökösként berobbant ír színész, Colin James Farrell Dublinban született, 1976. május 31-én. Számos amerikai kasszasikert produkáló filmben játszott főszerepet.

Édesapja, Eamon Farrell visszavonult profi labdarúgó volt. Colin eleinte focista akart lenni, de amikor rájött, milyen sokat és milyen keményen kell edzenie, úgy döntött, más pályát választ. Három testvére van, egy bátyja, és két nővére. 12 évesen insomniát diagnosztizáltak Colinnál, azóta is ebben a betegségben szenved

Szülei nem is őt, hanem idősebb testvérét, Eamon Jr.-t szánták színésznek, és őt kezdték táncórákra, illetve színjátszó körökbe küldözgetni, de egy idő után Colin is elkísérte testvérét, és benne aztán több fantáziát láttak.

Ahogy kamaszodott, már nemcsak a filmsztárok iránt rajongott, hanem a helybeli lányokért is. Sokat ivott, kábítószerezett is, és egy alkalommal le is tartóztatták. Amikor az egyik szerzetestanár szóvá tette a viselkedését, Colin a falhoz lökte tanárát, ezért 17 éves korában (1993.) kicsapták az iskolából. elment világot látni. Ausztráliában kötött ki, ahol modellkedésből tartotta el magát. Erre is ráunt egy év után, visszatért Írországba és az énekléssel próbálkozott. Már-már úgy tűnt, hogy az akkor alakuló Boyzone együttes tagja lesz, de a menedzser jobbnak látta eltanácsolni az állandóan vitatkozó, kötözködő fiút.

A szereplés lehetősége azonban már megérintette, és eldöntötte, hogy színész lesz. 1996-ban beiratkozott a dublini színiiskolába. Hamarosan ebből is elege lett, mert belefáradt abba, hogy folyton kritizálták független személyisége miatt.

Ezután BBC-sorozatokban jeleskedett, tévéreklámokban szerepelt, majd megkapta a Falling for a Dancer című mini tévésorozat főszerepét. Ezt a Ballykissangel című széria követte, amely megalapozta a fiatal színész anyagi helyzetét, így Londonba költözött. 1999-ben mutatták be a Hadszíntér című angol filmet, amelyben először szerepelt a neve a stáblistán, de több színdarabban is feltűnt. Egy alkalommal a színházban ott ült Kevin Spacey is, aki rögtön szerepet adott neki Ártatlan bűnöző (1999.) című krimijében.

Innen már csak egy ugrás volt a valódi nagyfilm. A kiugrást Joel Schumacher Tigrisek földjén (2000.) című filmje hozta meg neki.

4 Tovább

Pici bácsi ma 63 éves

A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes. Kimagasló zenészi és zeneszerzői tevékenysége révén a modern magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen, legendás alakja. Saját bevallása szerint "...azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg". Először Sztevanovity Dusán akkor hároméves kisfia a hívta Pici bácsinak. Presser Gábor harminc valamennyi volt ekkor. Azóta már sokan bácsizzák.

Budapesten született 1948. május 27-én. Négyéves korában kezdett el zongorázni, ötévesen már zenét szerzett. Egyik konzervatóriumi évfolyamtársa vitte el 1967-ben az Omega együtteshez, melynek zeneszerzője lett. 1967-ben a második Táncdalfesztiválon hangszerelői díjat kapott Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig című daláért. Néhány hónapig a Scampolo együttesben játszott. 1969 - 1971-ig zenélt és írt az Omega együttesnek, a Gyöngyhajú lány című szerzeménye a magyar rockzene egyik első nagy külföldi sikere volt. A világhírű Scorpions is feldolgozta.

0 Tovább

Bob Dylan, az ifjúkori lázadás ikonja

Bob Dylan a világ egyik legnépszerűbb és legelismertebb dalszerzője, zenésze és előadója, aki közel 100 millió eladott albummal büszkélkedhet, és karrierjének 5 évtizede óta több ezer fellépésen van túl szerte a világban.

Bob Dylan (eredeti neve: Robert Allen Zimmerman), 70 évvel ezelőtt, 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban, de gyerekkorának nagyobb részét a Hibbingben töltötte. Nagyszülei Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából kivándorolt zsidók voltak, szülei, Abraham Zimmerman és Beatrice Stone a helyi zsidó közösség tagjai voltak. Hétéves koráig Duluthban élt, ekkor apja paralízist kapott. Ezután a család anyja szülővárosába, a közeli Hibbingbe költözött. Dylan itt töltötte gyerekkora hátralevő részét. Legkorábbi ismert felvételét 1956 karácsonyán készítette: két barátjával egy áruház fülkéjében (Carl Perkins, Little Richard) A középiskolában több zenekart alapított; az első, a The Shadow Blasters hamar feloszlott, de a második, a Golden Chords tartósabbnak bizonyult. 1959-ben rövid turnén vett részt Bobby Vee társaságában, beiratkozott a Minnesotai Egyetemre és Minneapolisba költözött. Érdeklődése a rock and roll iránt alábbhagyott, helyét az amerikai folk vette át, amit általában csak gitárkísérettel játszanak. Gyorsan bekapcsolódott a Dinkytown folkzenei vérkeringésébe.

A legendás folkénekes, Woody Guthrie hatására kezdte önmagát és az igazságot keresni. Új nevet vett fel az angol Dylan Thomas költő tiszteletére, otthagyta az egyetemet és egy szál gitárral New York bohém negyedében kezdett zenélni. Az akkor alig húszesztendős minnesotai fiú döntő szerepet játszott a hatvanas évek eleji amerikai folk revival kibontakozásában. Miközben Greenwich Village egész folk-kultúráját, a szokásokat, az öltözködést, a beszédmódot, a szófordulatokat és a gesztusokat is ügyesen hasznosította, zseniálisan tudta dalba önteni mindazt, ami korosztályát akkoriban foglalkoztatta.

Első lemeze 1961-ben jelent meg. A társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó dalai -The Times They Are A-Changin' , Masters of War , Blowin' In The Wind - egy nemzedék himnuszai lettek.

1 Tovább

Szécsi Pál április 30-án lett öngyilkos

Vitathatatlanul minden idők legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. Olyan slágereket énekelt, mint az Egy szál harangvirág, a Kismadár ,, a Két összeillő ember , a Talán sok év után , a Kósza szél, A távollét , az Adagio, a Carolina, a Gedeon bácsi . 1974. április 30-án bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódtak személye köré, melyek napjainkig élnek, s még mindig újabb és újabb összeesküvéselméletek születnek utolsó napjairól és annak előzményeiről.

Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető, érzékeny ember. Ilyennek látták: hallatlanul magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis gyökértelen, akinek indult.

Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja Szécsi Ferenc nyelvész/író. A 30-as években több könyve is megjelent: Anyja Szemere Klára polgári származású, külkereskedelmi levelező. A szülők 1937-ben kötöttek házasságot, három gyermekük született: Mária, Katalin és Pál. Szécsi Ferenc zsidó származású volt, ezért a zsidóüldözés miatt mindhárom gyereket megkeresztelték (Kati és Pali felnőtt korukig nem is tudták, hogy édesapjuk és anyjuk is zsidó volt.)

Szécsi Pál nem volt egy éves, amikor apját a háború végén agyonlőtték származása miatt. Ezután anyja Mezőtúrra nevelőszülőkhöz adta. 1956-ban az anyjuk Amerikába disszidált, a két kisebb gyereket itthon hagyva, legidősebb nővérüket Bécsig magával vitte, de őt is otthagyta a pályaudvaron. Az anyjuk disszidálása után a két kiskorú állami gondozott lett, mivel a Budapesten élő, lakással rendelkező anyai nagymamájuk lemondott a gyámságukról. Később sem támogatta a két gyereket, sőt ahol tudott betartott nekik, mindig azt hangoztatva, hogy a "Szécsi gyerekek úgyis bűnözők lesznek". Ezután Kati és Pali csak magára és egymásra számíthatott. Az énekes későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára vezethetők vissza.

8 Tovább

Volt, hogy kitüntették, volt, hogy elítélték

Zseninek csak az a művész nevezhető, aki művészetével egyszerre hajt végre romboló és építő folyamatot... Rombol, hisz minden addigi szabályt áthág, s csakis az önmaga számára teremtett törvényeket hajlandó betartani; és épít, mert új törvényei mások számára követendő példává válhatnak. Pier Paolo Pasolini mindenképp kiérdemli a zseni címet, s ezt már életében is sokan elismerték, de sajnos nem elegen...

Ma lenne 89 éves Pier Paolo Pasolini, a XX. századi olasz és az európai kultúra egyik legnagyobb formátumú, életében s halála óta mindmáig egyik legvitatottabb alakja (Bologna, 1922. március 5. - Ostia,1975. november 2.).

Mint regényíró, filmrendező, publicista és költő minduntalan a társadalom tűréshatárait feszegette. Hihetetlen aktivitással végzett munkájával mondja ki és vágja szemünkbe a tabukat, melyeket nemhogy elfogadni nem tudunk, de még beszélni sem vagyunk hajlandók róluk. Vállalt homoszexualitása gyakran regényei témája lett: az igazi, beteljesült lelki szerelem azonban csak utópiaként jelent meg nála, érzelmeit súlyos vallásos és morális bűntudat kísérte. Fiúfigurái a végletekig kiszolgáltatottak, megkínzottak, minden szabadságuktól és méltóságuktól megfosztottak: ahogy ő mondta, szabadságunk csak halálunk megválasztásában áll.

A művész apja Carlo Pasolini gyalogsági hadnagy, Ravennai család sarja, aki vagyonukat eltékozolta. Anyja Suzanna Colussi a Friuli Casarsa della Malizia-beli tanítónő. Apját állandóan más katonai állomáshelyre irányítják, ezért a család állandóan költözik. Gyerekként kezd verset írni. Cremonában végzi a gimnáziumot.

Szüleivel való bonyolult kapcsolata egész életére rányomja a bélyegét. Fasiszta érzelmű apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido tragikus halála: a Wehrmacht ellen partizánként harcoló 18 éves ifjút jugoszláv partizánok ölték meg 1945-ben, tévedésből.

Bolognában jár egyetemre, ahogy ő fogalmaz "egy középszerű és fasiszta egyetemre". Apját 1942-ben Kenyában börtönbe zárják, így a család a Friuli tartomány egyik kisvárosában, Casarsába menekül el. Itt publikálja saját költségén A halott énekei című első verseskötetét, melyet friuli nyelven írt. 1943-ban Livornóban katonai szolgálatait tölti, ahonnan szeptember 8-án megszökik. 1945- ben bölcsész doktorátust szerez Bolognában. 1945 és 1949 között , Casarsában, egy középiskolában tanított. 1947- ben belép az olasz kommunista pártba. Mivel sok mindenben nem egyezik a véleménye a pártvezetéssel, 1949-ben kiskorúak megrontása vádjával kizárják a pártból, és tanári állásából is eltávolítják. Ekkor édesannyával együtt Rómába menekül.

1950-ben érkezik Rómába, ahol évekig tartó nélkülözés után az Utcakölykök című regény hozza meg számára az ismertséget (a sikert és a botrányt) 1955-ben.

Kezdetben csak asszisztál a filmforgatásokon, 1960-tól saját játék- és dokumentumfilmjeit készíti, de emellett színdarabot, verset, regényt ír, politizál, véleményt mond, provokál. 1961-ben, harminckilenc évesen rendezi első filmjét, A csórót. A római külvárosban talál rá a hozzá hasonlóan más, számkivetett hősökre, akik csak törvényszegéssel tudják kifejezni tiltakozásukat a minden autentikus értéket elpusztító korabeli olasz társadalom ellen.

"Egy olyan ember megalázottságát és nyomorult emberi állapotát akartam bemutatni, aki a római borgate mocsarában él. Éreztem és tudtam, hogy ebben a megalázottságban van valami szent... és Bach zenéje segített abban, hogy a nagyközönséggel megismertessem szándékaimat. A megváltás mégoly halvány és csalóka reményét kizárólag a halál jelentheti" a lopásból és utcalány-élettársa kizsákmányolásából élő ifjú főhős számára, aki szorgalmasan dolgozó öccsét hergelendő még dicsekszik is munkátlan függetlenségével és elzülleszti az életében felbukkanó tiszta nőt." - vallja Pasolini.

0 Tovább

Páger Antal, filmművészetünk halhatatlan óriása

Ma 112 éve született Páger Antal (Makó 1899. január 29.) egy hétgyermekes csizmadiamester családjában.

Téniként becézte édesanyja még gyerekkorában, és ez a Téni becenév megmaradt öregkoráig, főképp szűk családja körében, és a hozzá emberileg némiképp közelebb kerülő kollégák számára. Neve már idősebb korára is fogalommá válik, a kvalitás és a céltudatosság, szakmaszeretet fogalmának minősítő jelzőjévé.

Az apa szigorú, rabiátus ember volt, fia művészi hajlamai iránt nem mutatott megértést. Előbb a festegető fiú állványát töri össze, később pedig kölcsön kapott hegedűt töri szét a gyerek fején. "...és ezzel széttört mindent, talán hegedűművész is lehettem volna, ha hagynak tanulni." - mondta később Páger. (Az ő kérésére illesztették be ezt a jelenetet felidézve a Hattyúdal (1963.) c. filmbe. Talán ez az egyik legnevezetesebb filmbeli alalkítása. A filmben felhangzik egy afféle igazi "Págeres" dal, a Tamburás dala, ami egyben a magyar filmtörténet egyik örökzöld slágere lett azóta. Tamburás, a fátyoloshangú vén kópé, aki elpusztíthatatlan jókedvével még a buldózereket is meghátrálásra készteti.)

0 Tovább

Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!

Minden idők legnagyobb fehér blues-énekesnője, Janis Joplin 68 éve, 1943. január 19-én született (Port Arthur, Texas). Olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelt bluest, ahogy előtte (és talán utána) senki. Egy sokat idézett mondása szerint koncertjeit úgy élte meg, hogy "szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán egyedül megyek haza".

Bár a helyi templomi kórusban énekelt (csengő szoprán hangon), a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. A gimnázium után a Texasi Egyetemen tanult, de nem sokáig bírta a maradi Dél bezártságát, kisstílűségét. Volt emiatt baja elég. Iskoláiban kiközösítették, a főiskolán megválasztották a "legcsúnyább fiúnak", pedig kifejezetten vonzó is tudott lenni.

Elszökött otthonról, ahol jól, de unalmasan élt átlagos családja körében. 1961-től a helybéli mulatókban énekelt, és ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata is az alkohollal. Kacérkodott a folkzenével és a countryval is, de végül a fekete blues varázsába került, különösen a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly volt rá nagy hatással.

1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe költözött, amely a 60-as évek hippi kultúrájának középpontja volt. 1966-ban tagja lett a hippi-kommuna zenészeiből szerveződött Big Brother And The Holding Company-nak.

0 Tovább

70 éves a protest-folk prófétanője

Joan Baez mexikói származású amerikai énekesnő 1941. január 9-én született New Yorkban.

A folkénekesek királynője ma 70 éves. Édesapja fizikatanár, édesanyja drámatörténetet adott elő az egyetemen. Családja felmenő ágaiban miniszterek is akadtak. A bostoni egyetemen tanult gitározni, alapos de nem virtuóz gitártudásra tett szert. A folkzenével 1958 körül kezdett komolyabban foglalkozni. Kitűnő énekhangját akusztikus gitárjának játékával kísérte. Először kávéházakban dermesztette meg a levegőt csodálatos hangjáva. Első jelentős fellépése 1959-ben a legendás Newport Folk Festivalon volt. Tehetségére a Vanguard cég figyelt fel, és hamarosan megtalálták a kapcsolatot egymással.

A szerződés megkötése után nemsokára megjelent első lemeze (1960.), amely az énekesnő nevét viseli. Ezen a korongon található a We Shall Overcome című szám, amely mondanivalója miatt a baloldali ifjúság himnusza lett. 1963-ban óriási tüntetés volt Washingtonban; a lelkes tömeg a We Shall Overcome-ot énekelte.

0 Tovább
12
»

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek