Hogyhogy nem szerette Józsefet a nép, amelyet boldoggá akart tenni? S amikor műve, eszméi, élete veszélyben forogtak, hogyhogy nem akadt egyetlen védelmezője sem? Hiszen soha senki sem ült a trónon, aki nála buzgóbban, őszintébben, lelkesebben fáradozott volna alattvalói erkölcsi és anyagi jólétének előmozdításán. Mindent egyszerre akart csinálni, s ezért mindent elrontott. Jót akart tenni, de rosszkedvűen tette. Soha nem mosolyodott el nyilvánosan. Csak az értelemhez szólt, a szívhez soha.

II. József 1780. november 29-én-, anyja halála után lépett trónra. Feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira. Egységes birodalmat képzelt el, s hogy esküje ne korlátozza, nem koronáztatta meg magát Magyarországon, így lett "kalapos király". Az állam és egyház viszonyát szabályozva kiemelte a pápai hatalmat hangsúlyozó bullákat a rituáléból, s csak jóváhagyásával lehetett pápai dokumentumokat kihirdetni. Elvette az egyháztól a cenzúrát, türelmi rendelete a nem katolikusoknak szabad vallásgyakorlást és hivatalviselési lehetőséget adott, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket. Amikor ezek miatt VI. Pius pápa 1782-ben Bécsbe ment, tisztelettel fogadta ugyan a katolikus egyházfőt, de a vitás kérdésekben nem engedett (fordított Canossa).

>