Körülbelül huszonhat évvel ezelőtt, Szigligeten, egy kezdő drámaíró átnyújtotta nekem első kötetét, a Kőszegőket. Meglepve olvastam ezeket a keserű szenvedéllyel megírt, időben és térben szerteszét burjánzó darabokat, amelyek egy megszállt és - akkor úgy tűnt - reménytelen helyzetben lévő országban történelmi létkérdésekkel foglalkoznak. Valami egészen különös szellemi izgalom feszült ezekben a darabokban, egyszerre emlékeztettek Schiller a Haramiákjára és az érett Sartre Az ördög és a jóisten című egzisztencialista darabjára. Igazi fiatalkori, semmiféle engedményt nem ismerő művek voltak ezek, kócosak és forradalmiak, és aggódva mérlegeltem, hogy vajon mi vár a szerzőjükre ebben a környezetben, ebben az országban, ahol a tehetség általában kihívásnak minősül s ennek megfelelően büntetik.

Kertész Imre (2002. szeptember 27.)

Ma ünnepli 65. születésnapját Spiró György Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész. 1946. április 4-én született Budapesten. Apja mérnök, anyja színésznő volt. Magyar-orosz-szerb-horvát szakon diplomázott az ELTE Bölcsészkarán 1970-ben, illetve 1972-ben. Az Újságíró Főiskolán szociológus-diplomát szerez 1972-ben.

1970-71-ben a Magyar Rádióban újságíró-gyakornok. 1971 és 75 között a Corvina Kiadó szerkesztője. 1975-től három évig ösztöndíjas aspiráns. Az MTA kelet-európai kutatócsoportjának, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa. 1978-tól a világirodalmi tanszéken, 1991-től az esztétika tanszéken tanít. 1981-ben kandidátus, 1997-ben habilitált professzor. Az ELTE Esztétika és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense.

1981 és 1992 között dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színházban. 1992-1995-ben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. 1990-1997-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára 2008-tól nyugdíjas. Budapesten él, két gyereke van.

A Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg először 1974-ben Kerengő című regényét. Első nagyregénye az Az Ikszek szintén a kiadó gondozásában jelent meg 1981-ben. A következő évben drámakötete A békecsászár címmel (négy drámát tartalmazott) jelent meg.

Spiró György több mint egy évtizedig asztalfióknak írta színdarabjait. Saját bevallása szerint dühében vetette papírra Kerengő című regényét, mert rájött, idehaza drámaírással nem lehet rangot szerezni. 1983. október 28-án mutatta be a Budapesti Katona József Színház Az imposztor című komédiáját. A mű előzménye az író Az Ikszek című regénye. A darab Major Tamás számára készült (és bizonyos értelemben róla szól), aki halála előtt nem sokkal eljátszotta a főszerepet. A rendező Zsámbéki Gábor volt. Ötven alkalommal került színre. Az író eddigi pályafutása során ezzel a darabbal aratta élete első közönségsikerét.