A magyar humor legzseniálisabb figurája, az ország egyik legnépszerűbb parodistája, énekes és színész, író és táncos, már-már egy új műfaj megteremtője Hofi Géza (eredeti neve Hoffmann Géza) ma kilenc éve halt meg.

Budapesten született 1936. július 2-án. Édesanyja Szabó Magdolna a Budapesti Konzervgyárban művezető. Valószínűleg tőle örökölte kitűnő zenei hallását. Édesapja Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője, tőle a humorérzékét kapta. Húga Hoffmann Katalin, aki matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Általános iskolai tanulmányait a kőbányai Maglódi úti iskolában végezte. Gimnáziumi éveinek nyári szüneteit a Kőbányai Téglagyárban munkával töltötte, ahol bekapcsolódott a Drasche színjátszó csoport munkájába. Jászai András (Jászai Mari leszármazottja) foglalkozott vele és készítette fel amatőr szerepeire.

1955-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, és háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de nem vették fel, egyedül Básti Lajos engedte át az első rostákon. Ascher Oszkár mindig szavalatot kért tőle, ami neki soha nem sikerült. Említette, hogy a paródia neki jobban megy, mire Ascher úgy válaszolt, hogy ahhoz meg ő nem ért. Így Hofi a Kőbányai Porcelángyárban lett porcelánfestő, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába, ahol 1960-ban végzett. 1957-1959 között Jászberényben katona (írnok). 1959-ben feleségül veszi Vnoucek Margitot, akivel 36 évig élnek boldog házasságban.

1960-ban Szendrő József rövid beszélgetés után színházába, a Csokonai Színházba hívja Debrecenbe , és ott nevének átkeresztelése után (Hofi Géza) 1960. szeptember 1-jétől színészként szerződteti. Gyakran megy a környék kultúrházaiba haknizni - népszerűsége egyre nő. 1963-tól az Országos Rendező Iroda (ORI) műsoraival járja az országot, vállal fellépéseket Budapesten és vidéken kultúrházakban és vendéglátóipari egységekben. A számait maga írja, a zenét is ő állítja össze. 1964-ben a televízió Utánzók Klubja című műsorában lép fel a maga által írt Armstrong-paródiával, de a rendkívűli tehetség mégsem arat átütő sikert.