Mi van ma?

A ma 50 éve elhunyt Darvas Szilárd költőnek indult, majd népszórakoztató lett belőle, páratlanul sikeres a maga nemében. Sokoldalú, termékeny író volt, s talán túlságosan szellemes ahhoz, hogy komoly helyet vívjon ki magának a magyar irodalomtörténetben. Ez a villódzóan tehetséges humorista rövid élete során volt költő, librettista, lapszerkesztő, konferanszié, szatíra- és forgatókönyvíró, s számos műve - tudjuk vagy sem - máig része tömegkultúránknak.

Az 1909. november 30-án Budapesten született Darvas Szilárd, ámbár kitanulta a nyomdászszakmát, mint minden valamirevaló ifjú ember, költőnek készült. Ambíciói és képességei messze túlhaladták az önképzőköri kereteket. Alkotásait a harmincas évek során két verseskötetbe gyűjtve, saját kiadásában bocsátotta a közönség elé: Ember az óramutatón, 1934. és Ördögsziget, 1939. Budapesti és erdélyi folyóiratok is közölték munkáit, így költeményei megjelentek a kolozsvári Korunk, a József Attila és Ignotus Pál által szerkesztett Szép Szó, valamint a Nyugat örökébe lépett Magyar Csillag hasábjain.

Publikált költeményeiben a fasizmus és a háború embertelensége ellen tiltakozott. Háborúellenes verseiben vitriolos gúnnyal támadta a fennálló rendszer tekintélyét. Katakomba - két keresztény beszélget című verséért 1943-ban hadbíróság elé állították.

Vidám írásai csaknem minden újságban olvashatóak voltak, egyéni stílusú humora legfőképp szójátékokra épült. Humoros jeleneteket, komédiákat Szarvas Dénes álnév alatt már 1945 előtt is írt, irodalmi karikatúra-gyűjteménye A csodálatos papagáj címmel 1947-ben jelent meg. Ez a kötet tulajdonképpen az Így írtok ti folytatása, Tamási Áron, Illyés Gyula, Rónai Mihály András műveinek parodizálása.

A 1948-tól a Ludas Matyiban jelentek meg hétről hétre humoreszkjei. Ezek javát válogatta két kötetébe (Ugyanaz viccben, 1950; Tréfás kalauz, 1955, 1958).

1945-től 1948-ig a Szabadság c. lap munkatársa, 1948-ben a Ludas Matyi egyik alapítója és felelős szerkesztője lett. Kevéssel utóbb a filmhíradó is megörökítette alakját és kedélyesen könnyed szavait, amint a lap rejtvénypályázatának díjait (hízott libákat) átadta a nyerteseknek. Oldottságának és élces svádájának ez idő tájt már a legkülönfélébb kabarészínpadokon is nagy hasznát vette.

Kilencven esztendős lenne Csákányi László (Németújvár, 1921. január 13.) a múlt századi magyar színjátszás kiemelkedő alakja. A fiatalabb korosztály, ha szerpeit nem is, de hangját biztosan ismeri: ő "Frédi, a kőkorszaki szaki" magyar hangja a Flinstone családban.

Eredetileg Zsigovitsnak hívták, az idegen hangzású nevet a harmincas években magyarosították. Pénzügyőr apja papnak szánta egyetlen fiát, így került Csákányi tízéves korában egy kőszegi papi internátusba. A szülei által választott hivatás ellen akkor kezdett el lázadni, amikor az iskola a növendékeknek kötelező színházlátogatást szervezett. Az előadás annyira elbűvölte, hogy elhatározta, színész lesz, amiről persze otthon hallani sem akartak. Ő azonban eltökélt volt, és végül megkapta a szülői beleegyezést. Az internátust ott kellett hagynia, végül Szentgotthárdon érettségizett le. A Színiakadémiára 1939-ben vették fel, osztálytársai között volt Szemere Vera, Zenthe Ferenc, Bakó Márta.

Színinövendékként már a Nemzeti Színházban statisztált. A színház igazgatója, Németh Antal megígérte neki, hogy diplomájának megszerzése után szerződteti. Az oklevéllel azonban katonai behívóját is kézhez kapta. A frontról és a szovjet hadifogságból csak négy év után tért haza. A Nemzeti már nem tartott igényt rá. Nehéz időszak következett: hónapokig a szülei tartották el, mígnem a háromtagú Görbe Tükör együttes befogadta: paródiákkal, zenés burleszkekkel járták a vidéket. 1948-ban Egri István szerződette a Pesti Színházba, útja innen az Úttörő, majd az Ifjúsági Színház hoz vezetett.

1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól a Petőfi Színház, 1963-tól a Vígszínház, 1971-től a József Attila Színház tagja volt, 1974-től élete végéig a Vidám Színpad tagja volt.

Csákányi László kiváló karakterszínész, sokoldalú jellemábrázoló művész, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. Igazi népszerűségét mégis egy dalnak köszönhette. Az Operettszínház 1955-ben mutatta be Huszka Jenő Szabadság, szerelem című operettjét, ebben énekelte el Melchior doktorként a "Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj" című dalt. A fülbemászó dal olyan sikernek bizonyult, hogy még jóval később sem tudott úgy dobogóra lépni, hogy a közönség ezt ne követelte volna tőle.