"Nem olyan könnyű megnevettetni az embereket, mert kisgyerekkoruk óta megszokták, hogy sírással sokkal többet el lehet érni, mint nevetéssel. A csecsemők, ha szép csendesen nevetgélve fekszenek, a kutya nem törődik velük, de ha elkezdenek bömbölni, mindjárt megnézik, mi van a lelkük „fenekén”. Olyat még nem hallottunk, hogy valaki felment a főnökéhez, és kinevetett magának egy fizetésemelést."

 

 

 

 

 

 

 

A ma 50 éve elhunyt  Darvas Szilárd költőnek indult, majd népszórakoztató lett belőle, páratlanul sikeres a maga nemében. Sokoldalú, termékeny író volt, s talán túlságosan szellemes ahhoz, hogy komoly helyet vívjon ki magának a magyar irodalomtörténetben.  Ez a villódzóan tehetséges humorista rövid élete során volt költő, librettista, lapszerkesztő, konferanszié, szatíra- és forgatókönyvíró, s számos műve - tudjuk vagy sem - máig része tömegkultúránknak.

Az 1909. november 30-án Budapesten született Darvas Szilárd, ámbár kitanulta a nyomdászszakmát, mint minden valamirevaló ifjú ember, költőnek készült. Ambíciói és képességei  messze túlhaladták az önképzőköri kereteket. Alkotásait a harmincas évek során két verseskötetbe gyűjtve, saját kiadásában bocsátotta a közönség elé: Ember az óramutatón, 1934. és Ördögsziget, 1939. Budapesti és erdélyi folyóiratok is közölték munkáit, így költeményei megjelentek a kolozsvári Korunk, a József Attila és Ignotus Pál által szerkesztett Szép Szó, valamint a Nyugat örökébe lépett Magyar Csillag hasábjain.

Publikált költeményeiben a fasizmus és a háború embertelensége ellen tiltakozott. Háborúellenes verseiben vitriolos gúnnyal támadta a fennálló rendszer tekintélyét. Katakomba - két keresztény beszélget című verséért 1943-ban hadbíróság elé állították.

Vidám írásai csaknem minden újságban olvashatóak voltak, egyéni stílusú humora legfőképp szójátékokra épült. Humoros jeleneteket, komédiákat Szarvas Dénes álnév alatt már 1945 előtt is írt, irodalmi karikatúra-gyűjteménye A csodálatos papagáj címmel 1947-ben jelent meg. Ez a kötet tulajdonképpen az Így írtok ti folytatása, Tamási Áron, Illyés Gyula, Rónai Mihály András műveinek parodizálása.

A 1948-tól a Ludas Matyiban jelentek meg hétről hétre humoreszkjei. Ezek javát válogatta két kötetébe (Ugyanaz viccben, 1950; Tréfás kalauz, 1955, 1958).

1945-től 1948-ig a Szabadság c. lap munkatársa, 1948-ben a Ludas Matyi egyik alapítója és felelős szerkesztője lett.  Kevéssel utóbb a filmhíradó is megörökítette alakját és kedélyesen könnyed szavait, amint a lap rejtvénypályázatának díjait (hízott libákat) átadta a nyerteseknek. Oldottságának és élces svádájának ez idő tájt már a legkülönfélébb kabarészínpadokon is nagy hasznát vette.

  Lírikus énjét  – némi keserűségére – mindinkább háttérbe szorította a kabarépódiumok népszerű konferansziéja. A humort pillanathoz kötött, egy estére szóló műfajnak tekintette, melyet a jelenlévő hallgatóság és az előadó személyes kontaktusa éltet, és amelyben a naprakész politikai időszerűség mindennél fontosabb.

Mint konferanszié 1945-ben kezdte meg a működését: a Szabad Nép Kabaréban, a Pódiumban, a Budapest Varietében, a Kis Színpadon konferált.

E műfaj koronázatlan királya a negyvenes évek első feléig Békeffy László volt, aki magától Nagy Endrétől vette át e tisztet, ám a Hitler-ellenes bemondásairól ("Nyugalom, fel fogják húzni!") és szállóigévé vált fordulatairól ("két eset van") ismert konferanszié a II. világháború után nem tért haza, s így helye megüresedett. Örökébe ketten léptek: Kellér Dezső és Darvas Szilárd. A cizelláltan poentírozó, az irodalmias kabaré hagyományait ápoló, néha kissé vérszegény Kellér mellett Darvas Szilárd képviselte a harsányabb, a közvetlenebb, a lendületesebb stílust. (Már bevezetett s változatos pódiumműsorokban fel-felbukkanó személyére hivatkozva ekkoriban késztetett szelíden névváltoztatásra egy hasonnevű ifjú színészt, az eredetileg ugyancsak Szilárdként színre lépő Darvas Ivánt.)

Legnagyobb sikereit a Vidám Színpadon és a Kamara Varietében aratta. Elmaradhatatlan csokornyakkendőjével, jellegzetes orrhangjával a negyvenes évek végétől egészen korai haláláig állandó közreműködője volt a kabaréműsoroknak, konferansziéként és örökzöld bohózatok szerzőjeként.

 

Konferanszaiban fanyar humorral állította pellengérre a közélet torzulásait. Az Állami Bábszínház számára is írt – Gádor Bélával, Királyhegyi Pállal – szatirikus műsorokat.  Tánc a kép körül (1930.); Állami Áruház (Gádor Bélával, 1950.); Hogy köhögjünk – mit köhögjünk (1967.); A Patyomkinnál fogok jelentkezni (1987.).

Ő alkotta meg a slágermagyarázat műfaját, azaz az ostobácska dalszövegek sorról sorra történő kivesézését. Emellett maga is írt dalszövegeket, filmforgatókönyveket, átdolgozott olyan klasszikus operetteket, mint a Lili bárónő és a Nebáncsvirág. A múlt század ötvenes éveinek, a magyar humor egyik arany korszakának legtermékenyebb humoristája volt, ekkor született, a hétköznapok bosszúságairól szóló humoreszkjeit ma is mulatságosnak találjuk. Jelenete pld. a kényes betegről Csákányi Lászlóval és a hosszú Latyival, azaz Latabár Árpáddal (a szalancukros beteg, akit a fogorvosnak gyerekként kell kezelni, hogy ne féljen) máig a kívánságműsorok egyik kedvenc száma.

Zenés filmek kipróbált munkatársaként is tündökölt. Így a Feleki Kamill által formált Glauziusz bácsi, az Állami Áruház (1952.) fejlődőképes főkönyvelője is az ő dalát elselypítve tett hitet a szebb jövő mellett ("Ember lesz az én kisunokám!"), s ugyancsak Darvastól kapta talán legkedvesebb számát a nagyszerű Psota Irén, aki először a Felfelé a lejtőn (1958.) című filmvígjátékban énekelhetett arról, hogy őmellette elaludni nem lehet. 

 

De ő a Dollárpapa (1956.)  c. film forgatókönyvének társszerzője is.

 

A másfél évtizedes állandó és intenzív jelenléte, mely a Ludas Matyitól a rádió Tarkabarka című szombati szórakoztató műsoraiig, s a Kamara Varietétől az Állami Bábszínház bábkabaréjáig terjedt, nem maradt következmények nélkül. Megszállott láncdohányos is volt és az italt sem vetette meg, így még ötvenkét éves sem volt, amikor 1961. március 9-én Budapesten szívinfarktusban elhunyt.

Halála után írásaiból több válogatás is megjelent: Bizisten nem kötekedem (1961.), Ne hagyjatok (1962). Műveinek legteljesebb gyűjteménye az 1967-ben napvilágot látott Hogy köhögjünk, mit köhögjünk...? című kötet, amely humoreszkjeit, paródiáit, cikkeinek és verseinek legjavát, konferanszait, valamint a nagy sikerű slágermagyarázatait és kéziratban maradt írásait tartalmazza.

Darvas világosságra törekvő, érthető stílusa felhasználta a pesti utca  emberének nyelvi humorát, beszédének köznapi fordulatait.

Humoros írásai sohasem váltak öncélúvá; az embereket hibáikra, fogyatékosságaikra igyekezett rádöbbenteni, de bátran föllépett a rendszer túlkapásai, igazságtalanságai ellen is. "Őshumor volt ez, egyben harcos humor, megnevettette a jóindulatúakat, de megsebezte a gonoszokat. Ezt a kort jobban meg lehet ismerni Darvas írásaiból, mint sok történelmi munkából" – írta róla a pályatárs, Feleki László.