Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2011 legszebb embere Jennifer Lopez

Ma ünnepli 42. születésnapját Jennifer Lynn Lopez. New York Cityben született 1969. július 24-én. Szülei Puerto Ricó-i származásúak. A programozó David és az óvónő Guadalupe Lopez lánya mindig is előadói karrierről álmodozott. A tehetséges kislány már ötévesen ének- és táncórákra járt, majd beíratták egy 12 osztályos katolikus lányiskolába. Érettségi után rövid ideig ügyvédi irodában dolgozott, s esténként táncórákra járt. A szigorú mamának nem tetszett, hogy lánya a show business világába készül, ezért Jennifer 18 évesen elköltözött otthonról és beiratkozott egy színiiskolába.

19 évesen,
1988-ban beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét. Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: elkezdett szereplőválogatásokra járni.

Ének- és tánctehetségével, Jennifer színpadi musicalekben szerepelt, résztvett a Golden Musicals of Broadway európai turnéján, a Synchronicity japán turnéján, Oklahoma helyi előadásaiban és a Jesus Christ Superstar c. musicalben is.

Ugyanakkor Lopez valójában filmezni szeretett volna. A fiatal bronxi lányra akkor figyeltek fel igazán, amikor a Fox In Living Color c. produkciójában az egyik "Fly Girl" táncost alakította.

3 Tovább

Mel Gibson ma 55 éves

Mel Gibson (Peekskill, 1956. január 3.) karrierje rendíthetetlenül vagy inkább rettenthetetlenül ívelt felé. Miközben színészként és rendezőként egyre több sikert ért el, botrányaival újra és újra a bulvárlapok címlapján találta magát.

11 testvére körül hatodik gyereként jött napvilágra. Szülei: Hutton és Ann Gibson. 12 éves korában költözött az ausztráliai Sydneybe (Ann Gibson szülővárosába), miután édesapja, egy vasúti jelzőőr munkahelyi balesetet szenvedett. A költözésük másik oka az volt, hogy elkerüljék az idősebb Gibson-fiúk bevonulását a vietnámi háborúba. Melt beíratták egy katolikus iskolába, ahol társai folyton gúnyolták amerikai kiejtéséért, ezért az ifjonc átment lázadóba: ivott, dohányzott és káromkodással bosszantotta tanárait.

Mel Gibson leérettségizett, majd a legkülönfélébb szakmákat - szakácstól kezdve az újságíróig - akarta választani, de miután a nővére jelentkezett a National Institute of Dramatic Artra, a New South Wales Egyetemre, ő is ki akarta próbálni a színészmesterséget.

Diplomáját a Sidney-i National Institute of Dramatic Arts színinövendékeként szerezte. Drámai színészként többek közt Az ügynök halálában lépett a világot jelentő deszkákra.

Egyetemi tanulmányai alatt kezdődött el Gibson filmes karrierje a Summer City (1976.) c. filmmel. Szerencséjére, George Miller rendező látta az alakítását, és meghívta a Mad Max címszerepére való meghallgatásra a dél-ausztráliai State Theatre Companyhoz.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek