Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az egykori szexbálvány ma lenne 85 éves

Ha élne, 85 éves lenne minden idők egyik legismertebb filmsztárja Marilyn Monroe, akiről ma is találgatják, ki volt valójában. Szexbálvány, nagy művész, a szórakoztatóipar áldozata vagy a politika bábfigurája? Akár a gyógyszerek rabja, akár az amerikai tömegkultúra emblémája volt, máig nem lehet tudni, hogy a való életben is szerepet játszott-e vagy őszintén önmagát adta.

Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben 1926. június 1-jén, Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte, majd anyja barátnőjének anyjához került. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot, hozzáment az első férfihez, Jim Doughertyhez, aki 1944-ben bevonult katonának.

1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor felfedezte a hadsereg magyar fotósa, André de Dienes, akivel bejárta a vadnyugatot, s aki beajánlotta egy ügynökséghez. Nemsokára modell lett, ezzel megkezdődött karrierje. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre, majd meztelenül állt modellt. Gyönyörű teste, bájos arca megtette hatását: 1948-ban szerepelt először a felvevőgép előtt. A stúdió fél évig "csiszolta", új frizurát kreáltak neki, megtanították sminkelni, öltözködni, kicsit még színészkedni is. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. de a befektetés - akkor - kárba veszett.

A második filmjében, a A kóristalányokban (1948.) a feltörekvő tehetséget, Peggy Martint alakítja, akit szende szőke szépsége azonnal sztárrá teszi a kóristalányok között.

1 Tovább

A piszkos 12 legendás őrnagya

Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.

1924. február 19-én született New Yorkban. Tehetős családja rokonságban állt Thomas Jefferson és George Washington elnökökkel. Nehezen kezelhető gyermek volt, ezért számtalan iskolából eltanácsolták.A középiskolát a Szent Leo-i kollégiumban végezte el, de rossz magaviselete miatt nem tanulhatott tovább. Abbahagyta a tanulást és beállt a hadseregbe. Részt vett a második világháború csendes-óceáni harcaiban, súlyosan megsebesült és kitüntetéssel (Bíbor Szív) szerelt le.

Ezután alkalmi munkákból élt. Éppen a vécétartályt szerelte egy kis színházban, amikor egy gyengélkedő színész helyettesítésére kérték. Marvin megtalálta életcélját: színiiskolát végzett, s megindult karrierje.

1950-ben Hollywoodba költözött, ahol több filmszerepet is kapott. Ezek többsége háborús, vagy westernfilm volt. Markáns, erőteljes, sőt erőszakos, olykor brutális figurákat személyesített meg. Nemcsak játszott háborús, gengszter- és westernfilmekben játszott (néha még a rendezőket is segítette, hogy az adott embereknek, hogy kell beállniuk, vagy, hogy milyen típusú ruhát kell felvenniük), de szerepelt vígjátékokban is.

1953-ban Marlon Brando oldalán szerepelt A vad (1954.) című "motoros filmben", s bár a forgatás előtt nem tudott motorozni, néhány hét alatt olyan szintre jutott, hogy neves sivatagi motorversenyeken indult.

2 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek