Kaszás Attila a mi Holdbeli csónakosunk, a mi színpadi holdunk bátor és csodálatos evezőse itt hagyott bennünket. Átköltözött arra a másik, hatalmas égi Holdra, melyet éjszakánként láthattok az űrben lebegve. Attila most már ott, a végtelenben és az örökkévalóságban evez tovább, és mégis velünk marad. Elég éjjel az égre nézni. Vagy bármikor a szívünkbe.

(Valló Péter)

A megannyi nagyszerű szerep megtestesítője, remek dalok énekese, a Jászai Mari-díjas színművész, Kaszás Attila 1960. március 16-én született Vágsellyén, az akkori Csehszlovákia, ma Szlovákia területén. Syermekkorát Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei a helyi iskolában tanítottak. A komáromi Selye János Gimnáziumban végzett, majd 1979-ben felkerült Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként.

1984-ben a Vígszínházhoz szerződött, ahol nagyszerű karakterek nagyszerű megszemélyesítője lett. A közönség hamar szívébe zárta a tehetséges, 24 éves fiatalembert. aki szimpatikus, megnyerő stílusát nem csak a színpadnak tartogatta, hanem azon kívül is barátsággal fogadott minden felé irányuló érdeklődést.

A média is fokozatosan fedezte fel magának, miközben egyre több film epizód-mellék- vagy éppen főszerepét kapta meg. Hatalmas sikert aratott a filmvásznon, amikor Gryllus Dorka partnereként szerepelt az Érzékek iskolája (1996.) című filmben, amelynek rendezője Sólyom András volt.