Mi van ma?

A napjainkban is tündöklően szép Sophia Loren még a régi korok filmcsillagai közé tartozik, ám csillaga még annyi év elteltével is fényesen ragyog. Két évvel ezelőtt nyilatkozata szerint nem a sebészkésnek köszönheti, hogy idős korában csodásan fest, hanem annak, hogy a férfiak szemében ma is látja a vágyat, ha ránéznek.

Sofia Villani Scicolone néven, törvénytelen gyermekként született Rómában 1934. szeptember 20-án, s csak későbbi férje tanácsára változtatott nevén. Anyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta az állapotos Romildát, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre visszatért hozzájuk. Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. Tizenöt éves korára a gyufaszálnak csúfolt kislányból hosszú lábú, dúskeblű bakfis lett, és egy szépségversenyen "megváltotta" vasútjegyét Róma, a siker és a csillogás felé. 1950-ben az egész család felköltözött a fővárosba. A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittá filmstúdióban.

Itt ismerkedett meg az akkor 40 éves Carlo Pontival, akivel végül kalandos körülmények között keltek egybe. (Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, Cary Grantért, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít Sophiának az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült. A színésznőt kételyek gyötörték: szerette Pontit, hálás volt a férfi támogatásáért, de a producer nős volt. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni. A független Cary megkérte szépséges partnernője kezét. Ponti ekkor gyors cselekvésre szánta el magát: Mexikóban sikerült elválnia, és 1957. szeptember 17-én mexikói törvények szerint nőül vette Sophiát. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó pedig kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen. Cary Grant azonban tökéletes lovagként viselkedett, és élete végéig Sophia egyik legjobb barátja maradt. Mikor Loren és Ponti visszatértek Olaszországba, kénytelenek voltak külön lakásban élni. Házasságukat 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek.)

Sophia első főszerepe az Aida (1953.) volt.

"Az életben minden csoda, csak fel kell ismernünk".

Az Oscar-díjas olasz filmrendező és forgatókönyvíró, Frederico Fellini méltán vált a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakjává. A határtalan képzelőerővel és bájos humorral megáldott művész hamisítatnul olaszos filmjeivel négy Oscar-díjat nyert, és megkapta az Amerikai Filmakadémia életműdíját is.

91 évvel ezelőtt, 1920. január 20-án született az olaszországi Rimini városban. Már kisgyerekként elbűvölte őt a cirkusz varázslatos világa, de még annál is jobban a mozi, és szívesen készített karikatúrákat a vásznon látott filmsztárokról. Otthon bábszínházat játszott, melyhez maga varrta meg a jelmezeket, ő írta a dialógusokat, és játszotta a darab összes szerepét. Mindezek meghatározták későbbi filmes pályafutását.

Élelmiszerkereskedő apja "tisztességes szakmát" szánt neki, azt szerette volna, ha kereskedőnek, ügyvédnek vagy mérnöknek áll. Édesanyja ezzel szemben papnak vagy jogásznak látta volna szívesen. Fellini azonban érettségi után újságíró lett.

Kiváló rajztehetségének köszönhetően előbb egy vicclapnál, majd egy római újságnál kapott állást, és éttermekben, kávéházakban készített portrékat. Képregényeket is rajzolt, dolgozott a rádiónak, és gegman volt a filmgyárban.

1943-ban ismerkedett meg Giuletta Masinával, aki rádiósorozatának egyik címszerepét kapta meg. 1943. október 23-án összeházasodtak, s - a rendező félrelépései ellenére - 50 éven át elválaszthatatlan házas- és alkotótársak maradtak.

Amikor 1944 júniusában az amerikaiak elfoglalták Rómát, nem volt munka a filmiparban, így Fellini néhány barátjával megnyitotta a Vidám Arcok Boltját: az amerikai katonákról rajzoltak képregénybe illő karikatúrákat, melyeket jó pénzért eladtak nekik.

1944-től maga is írt forgatókönyveket, és Roberto Rossellinivel is összebarátkozott, kinek 1944 és 1953 között csaknem minden filmjében közreműködött. A közös munka és barátságuk hatására döntött úgy, hogy ő maga is filmrendező lesz, és ekkor alakult ki a hétköznapi élet és az egyén problémái iránti érdeklődése is.

Első filmjét, A varieté fényeit 1950-ben Alberto Lattuadával együtt rendezte . A már egyedül készített A fehér sejk (1951.) a szórakoztatóipar hamis mítoszát leplezte le, a sok önéletrajzi elemet tartalmazó A bikaborjak (1953.) pedig a vidéki ifjak felszínes életformáját mutatta be, mély együttérzéssel. A film Arany Oroszlán díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.

A nemzetközi elismerést - Oscar-díj - azonban 1954-ben az Országúton című alkotás hozta meg számára.

A varieté fényei forgatásán figyelt fel Fellini egy különös artistapárra, és lejegyezte velük kapcsolatos gondolatait. Carlo Ponti producer vállalta el a film finanszírozását. Giulietta Masina szerepeltetését azonban csak úgy hagyta jóvá, ha a két férfi főszerepet amerikai színészek kapják. Fellini nem tiltakozott, mivel Anthony Quinn és Richard Basehart megfeleltek a figurákról alkotott elképzeléseinek.