Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Harmadik típusú találkozások Oscar-díjas operatőre

Zsigmond Vilmos, minden idők legnagyobb hatású operatőreinek egyike. A Steven Spielberggel, Brian de Palmával és Woody Alennel is dolgozó Oscar-díjas operatőr tehetsége mellett keményfejűségének és munkabírásának köszönheti eredményeit. Kompromisszumot nem ismerő keményfejűsége miatt a híre mindig is megelőzte. Woody Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak volna, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezér alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. Így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet. Woody Allen szerint Zsigmond Vilmos a világ legjobb operatőre.

Zsigmond Vilmos Szegeden született 81 évvel ezelőtt, 1930. június 16-án. A szegedi Piarista Gimnáziumban tanult, ahol az irodalom volt a kedvenc tantárgya. Amikor egy betegség miatt ágyba kényszerült, Dulovits Jenő A művészi fényképezés című könyvét olvasva elhatározta, hogy fotózással fog foglalkozni, s édesapja fényképezőgépével felfedezte a fotózás gyönyörűségét.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítványaként végzett operatőrként 1955-ben. Vizsgafilmje a Föld volt.

0 Tovább

„Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”


A történelem egyik legmeghatározóbb alakja, kiemelkedő képességű államférfi, szónok, Nobel-díjas író, Winston Churchill ma 46 éve halt meg.

A Marlborough hercegi család tagja, Lord Randolph Henry Spencer Churchill brit pénzügyminiszter, és Jennie Jerome, egy befolyásos bankár lánya gyermekeként, 1874. november 30-án az angliai Oxfordshire-ben található Blenheim Kastélyban (Woodstock) született.

Tanulmányait a londoni Harrow Schoolban kezdte, majd a sandhursti Royal Military College-ben fejezte be.

Nem sokkal édesapja halála után (1895.), az Angol királynő negyedik személyes huszárezredébe sorozták be, majd 1899-ig haditudósítóként dolgozott.

1895-ben Kubából tudósított. Ekkor nyert betekintést a kubai szivarok világába, ezt követően élete végéig hódolt ennek a szenvedélyének.

1900-ban parlamenti képviselőnek választották az Oldham választókörzeti Alsóházba. Nem sok időt töltött el a parlamentben mint konzervatív képviselő, mivel pártján belüli nézeteltérései miatt 1903-ban átpártolt a liberálisokhoz - emiatt sokan komolytalannak, "politikai szélkakasnak" tekintették.

Első kormányzati megbízatását 1905-ben kapta: a gyarmatügyi miniszter helyettese lett. 1910-11 között az Asquith-kormány belügyminisztere volt. 1911-15 között haditengerészeti miniszterként az első világháborúra való felkészülésben vállalt jelentős szerepet; eltökélt szándéka volt, hogy fenntartsa Anglia haditengerészeti fölényét. Az I. világháború kitörésekor megszervezte Antwerpen védelmét, majd a Dardanellák, a mai Törökország fővárosát védő tengeri erődítmények sora ellen indított támadást Gallipolinál, azonban mindkét terve kudarcot vallott: közel 60 ezer angol katona vesztette életét az ütközetek során. Lemondott a haditengerészeti posztról, és 1915. november 18-án, önként a frontra indult.

1 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek