Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

77 éves az olasz film egyik legnagyobb csillaga

A napjainkban is tündöklően szép Sophia Loren még a régi korok filmcsillagai közé tartozik, ám csillaga még annyi év elteltével is fényesen ragyog. Két évvel ezelőtt nyilatkozata szerint nem a sebészkésnek köszönheti, hogy idős korában csodásan fest, hanem annak, hogy a férfiak szemében ma is látja a vágyat, ha ránéznek.

Sofia Villani Scicolone néven, törvénytelen gyermekként született Rómában 1934. szeptember 20-án, s csak későbbi férje tanácsára változtatott nevén. Anyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta az állapotos Romildát, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre visszatért hozzájuk. Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. Tizenöt éves korára a gyufaszálnak csúfolt kislányból hosszú lábú, dúskeblű bakfis lett, és egy szépségversenyen "megváltotta" vasútjegyét Róma, a siker és a csillogás felé. 1950-ben az egész család felköltözött a fővárosba. A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittá filmstúdióban.

Itt ismerkedett meg az akkor 40 éves Carlo Pontival, akivel végül kalandos körülmények között keltek egybe. (Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, Cary Grantért, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít Sophiának az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült. A színésznőt kételyek gyötörték: szerette Pontit, hálás volt a férfi támogatásáért, de a producer nős volt. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni. A független Cary megkérte szépséges partnernője kezét. Ponti ekkor gyors cselekvésre szánta el magát: Mexikóban sikerült elválnia, és 1957. szeptember 17-én mexikói törvények szerint nőül vette Sophiát. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó pedig kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen. Cary Grant azonban tökéletes lovagként viselkedett, és élete végéig Sophia egyik legjobb barátja maradt. Mikor Loren és Ponti visszatértek Olaszországba, kénytelenek voltak külön lakásban élni. Házasságukat 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek.)

Sophia első főszerepe az Aida (1953.) volt.

1 Tovább

A világ legszebb asszonya - Gina Lollobrigida

Gina Lollobrigida az 1950-es '60-as évek világviszonylatban is egyik legnépszerűbb filmcsillaga volt.

Eredetileg Luigina Lollobrigida néven látta meg a napvilágot 84 évvel ezelőtt, 1927. július 4-én az olaszországi Subiaco városában. Fiatal évei Mussolini rezsimje és a második világháború idejére estek. A bútorasztalos apa dolgos feleségével négy leányt nevelt fel nélkülözések közepette. Lollobrigida gyerekkorát a festői szülőfalujában töltötte. Amikor kitört a béke, Gina számára is Rómába vezetett az út, miután a tehetséges vidéki lány ösztöndíjat nyert a Képzőművészeti Akadémiára. Festészetet és szobrászatot tanult, valamint énekórákat is vett.

Szépségét versenyeken, illetve modellkedésben vetette be, többek között Salvador Dalival is dolgozott. 1947-ben jelentkezett a Miss Italy szépségversenyre, ahol harmadik helyezést ért el. Ugyanebben az évben elnyerte a Miss Róma címet,

Bár a talpraesett lány több vasat tartott a tűzben, mégis nem várt módon tett szert az ismertségre. Az utcán szólították le, hogy filmes munkát ajánljanak neki. Ekkoriban tűnt fel a vásznon különféle olasz filmekben. A színésznőpalánta húszéves sem volt, amikor megismerkedett első - s eddig egyetlen - férjével. A nála nyolc évvel idősebb, jugoszláv származású orvoshoz, Milko Skofichoz 1949-ben ment feleségül, aki feladta praxisát, hogy menedzselje Gina filmes karrierjét.

Rövid hollywoodi kitérő után az ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit. A René Clair rendezte Királylány a feleségem (1952.) cigánylányaként Gérard Philipe volt partnere. Neki a várva várt nemzetközi elismerést, a divatba pedig ismét a kalandfilmet hozta

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek