Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meghalt Jancsó Miklós

93 évesen meghalt Jancsó Miklós, cannes-i díjas és kétszeres Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. A Hvg.hu értesülését Jancsó Nyika, a rendező fia erősítette meg.


A 90. születésnapjára készült poszttal emlékezem rá. Nyugodjon békében!


Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját a világhírű kétszeres Kossuth-díjas filmrendező Jancsó Miklós.

1921. szeptember 27-én Vácott született. Rövidesen Székesfehérvárra költöztek. Egy évet román kétnyelvű elemibe járta, mivel családja Erdélyből származott. 1931-től a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult, s az itt uralkodó szabad szellem későbbi pályájának egyik meghatározó élménye lett. Itt ismerkedett meg a népi irodalom képviselőinek munkáival. Érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben.

1944 augusztusában szüleivel visszatért Magyarországra. Bejelentkezett az ügyvédi kamarába, de jogi munkát már nem végzett. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, s Leningrádba, majd Raivolába vitték. A fogságban a tüdeje súlyosan megbetegedett, így rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt.

1950-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. Ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, az ezt követő nyolc évben híradó- és dokumentumfilmeket rendezett.

1949. december 21-én házasságot kötött Wowesznyi Katalin táncsosnővel. A házasságból két gyermek született: 1952-ben Jancsó Nyika (ifj. Jancsó Miklós) és 1955-ben Jancsó Babus (Jancsó Katalin). Wowesznyi Katalintól elvált, majd 1958-ban feleségül vette Mészáros Márta filmrendezőnőt. Jancsó adoptálta Mészáros Márta előző házasságából született fiát, Zoltánt. Együtt nevelték három gyermeküket, de közös gyerekük nem született.

1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamás fényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt. 1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig.

Második játékfilmjében, az Oldás és kötésben (1963.) egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. A film már jelezte, hogy Jancsóval új és eredeti tehetség jelent meg a magyar filmkultúrában

0 Tovább

77 éves az olasz film egyik legnagyobb csillaga

A napjainkban is tündöklően szép Sophia Loren még a régi korok filmcsillagai közé tartozik, ám csillaga még annyi év elteltével is fényesen ragyog. Két évvel ezelőtt nyilatkozata szerint nem a sebészkésnek köszönheti, hogy idős korában csodásan fest, hanem annak, hogy a férfiak szemében ma is látja a vágyat, ha ránéznek.

Sofia Villani Scicolone néven, törvénytelen gyermekként született Rómában 1934. szeptember 20-án, s csak későbbi férje tanácsára változtatott nevén. Anyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta az állapotos Romildát, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre visszatért hozzájuk. Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. Tizenöt éves korára a gyufaszálnak csúfolt kislányból hosszú lábú, dúskeblű bakfis lett, és egy szépségversenyen "megváltotta" vasútjegyét Róma, a siker és a csillogás felé. 1950-ben az egész család felköltözött a fővárosba. A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittá filmstúdióban.

Itt ismerkedett meg az akkor 40 éves Carlo Pontival, akivel végül kalandos körülmények között keltek egybe. (Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, Cary Grantért, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít Sophiának az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült. A színésznőt kételyek gyötörték: szerette Pontit, hálás volt a férfi támogatásáért, de a producer nős volt. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni. A független Cary megkérte szépséges partnernője kezét. Ponti ekkor gyors cselekvésre szánta el magát: Mexikóban sikerült elválnia, és 1957. szeptember 17-én mexikói törvények szerint nőül vette Sophiát. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó pedig kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen. Cary Grant azonban tökéletes lovagként viselkedett, és élete végéig Sophia egyik legjobb barátja maradt. Mikor Loren és Ponti visszatértek Olaszországba, kénytelenek voltak külön lakásban élni. Házasságukat 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek.)

Sophia első főszerepe az Aida (1953.) volt.

1 Tovább

68 éves a nőfaló színészlegenda

Robert De Niro ma is Hollywood egyik legkeresettebb sztárja, nem ritka, hogy évente négy-öt filmben is játszik. Számos kitüntetése között van egyebek között a Becsületrend lovagja cím és az Amerikai Filmintézet életműdíja. Minden szerepében a maximális hitelességre törekszik, a legkülönbözőbb karakterekkel képes tökéletesen eggyé válni.

68 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 17-én született egy New York-i művészcsaládban. Anyja, Virginia Admiral festőművész volt, apja, Robert pedig festő, szobrász és költő egy személyben. New York Little Italy negyedében nőtt fel gyakorlatilag félárvaként, miután édesapja elhagyta a családot.

Tízévesen egy iskolai előadáson lépett először színpadra, a Gyáva Oroszlánt alakította az Óz, a csodák csodájában. Ekkoriban a lányok nem érdekelték, szabad idejében jórészt csak füzetes regényeket olvasgatott. Tizenhat évesen már Csehovot játszik és Stella Adler és Lee Strasberg színiiskolájába kerül. A következő években off-Broadway darabokban és TV-reklámokban játszik. Robert De Niro Scorsese filmjei előtt háromszor állt Brian De Palma kamerája elé. Legelső alakítása a Üdvözletekben volt, amit 1968-ben mutattak be. De Niro szintén De Palmával forgatta a Szia Anyu! című filmet.

0 Tovább

A világ egyik legszexibb nője

Angelina Jolie a világ leginkább közszájon forgó híressége. Gyönyörű, elegáns, szexis, és közismert a szokványostól jócskán elrugaszkodott életviteléről. Modellkedése és színészi szerepei révén évek óta szerepel a magazinok címlapján, kapcsolata Brad Pittel még inkább értékessé tette a média szemében, Hollywood legfelkapottabb álompárjaként tartják őket számon. De ugyanilyen rivaldafény követi akkor is, ha jótékonysági útra indul. Korunk egyik legmeghatározóbb médiaszemélyisége.

A ma 36 éves Angelina Jolie - születési nevén Angelina Jolie Voight - a kaliforniai Los Angelesben született színészházaspár - Jon Voight és Marcheline Bertrand - gyermekeként. 1976-ban szülei elváltak, Angelinát és bátyját (James Haven ) az édesanyjuk nevelte tovább, aki lemondott színészi karrierjéről és New Yorkba költözött. Édesanyja inspirálta későbbi színészi pályáján. 1986-ban visszatértek Los Angelesbe és Jolie beiratkozott a Lee Strasberg Theatre Institute-ban színjátszást tanulni.

14 évesen otthagyta az iskolát (később befejezte), lilára festette a haját, feketét hordott és arról ábrándozott, hogy temetkezési vállalata lesz. Elmondása szerint sok bántás érte a középiskolában. Diáktársai csúfolták jellegzetes arcvonásai, szemüvege, soványsága és fogszabályzója miatt, és elszigetelődött. Ekkor kezdte rituálisan vagdosni magát.

16 évesen már modellként dolgozott Los Angelesben, New Yorkban és Londonban, több videoklipben és reklámfilmben szerepelt.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek