Help Sales ÁSZF

A legtragikusabb sorsú magyar énekesnő

Talán ha törődtünk volna vele, ha nem akartuk volna egy számára idegen világ elvárásaihoz formálni, ha elég lett volna a meseszép hangja, kristálytiszta muzikalitása, elsöprő tehetsége...

A '70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a '80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Sosem volt hajlandó "divatzenét" csinálni, még akkor sem, amikor egyedi stílusára nem volt kereslet. Tehetségét nem aprózta el, mindig minőségi dalokkal állt elő, persze ez azzal is járt, hogy pályafutása nehézkesen indult és sok akadályt kellett legyőznie, szakmailag mintha egy hullámvasúton ült volna.

Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1948. június 22-én született Cserháti Zsuzsa Budapesten.

10 évig tanult klasszikus balettet, de nem vették fel a Balettintézetbe. A Divatcsarnokba került mint tanuló, 1965-ben kezdett el énekelni . Egy ideig Szécsi Pállal és Payer Andrással lépett fel. Szécsi beajánlotta a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. Az igazi áttörést az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számára, amikor a Nem volt ő festő című dalt elénekelte. Előadói díjat kapott.

Az igazán ismert számai között mégsem gyakran említik meg ezt a dalt, sokkal inkább a Boldogság, gyere haza (1983.),

14 Tovább

A Nemzet Csótánya 65 éves

Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi és különleges színt képvisel a magyar rock zene történetében, mint a ma 65 éves Nagy Feró, énekes, színész, dalszövegíró, a magyar könnyűzene ikonja, a Nemzet Csótánya.

Nagy Feró (Ferenc) Letenyén született 1946. január 14-én.

A család nem sokkal Feró születése után költözött a fővárosba. "Először egy kocsiszínben laktunk, onnan mentünk át egy pincelakásba, a Verőfény utcába. Apám áldott jó ember volt, nem voltak különösen nagy igényei. Az ötvenes években hőszigetelő-szakmunkás lett, majd később kisiparos. Nem foglalkozott azzal, hogy tanulok vagy sem, amúgy sem sok vizet zavart, hazaadta a pénzt, munka után mindig hazajött, és megitta a sörét. Náluk a mama volt az, aki rendet tartott a családban. Ő volt a parancsnok, rettegtünk is tőle" - emlékszik vissza Feró.

Középiskolai tanulmányait a kőbányai Szent László Gimnáziumban kezdte, de kirúgták. Tanulmányait a Kandó Kálmán Főikolán fejezte be.

1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja.

Csuka Mónikával 1970-ben megalakult a Beatrice zenekar, ami akkor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. 1976-ban a változást Nagy Feró megjelenése hozta, aki feleségül vette Csuka Mónikát, és a zenekar tagja is lett. A kezdetben több stílusban játszó banda hamarosan komoly sikereket ért el. A "Tessék választani! fesztivál" megnyerését (1977.) a "Gyere kislány, gyere ..." című diszkószámnak köszönhették, de játszottak keményebb zenét is, sőt az NDK-ba is eljutottak.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek