Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A western királya, a legismertebb kemény fickó

Charles Bronson neve egyet jelent a Vadnyugattal. Mindenki emlékszik felejthetetlen alakításaira, a távolba meredő tekintetre, a napbarnított vonásokra, szikár termetére. Főleg western hősöket és kemény legényeket alakított. Ma lenne 90 éves.

Charles Dennis Buchinsky néven 1921. november 3-án jött a világra az Egyesült Államok Pennsylvania államában, litván bevándorlók 11. gyermekeként (összesen 15-en voltak testvérek). Igen sanyarú körülmények között tengették életüket. A középiskolát be sem tudta fejezni, mert a család megélhetése érdekében édesapja mellett kellett dolgoznia szénbányászként. Később is kemény fizikai munkával kereste kenyerét. A II. világháborúban katonai szolgálatra jelentkezett, a légierő lövészeként szolgált.

Miután hazatért, bokszolóként, rakodómunkásként és kazánfűtőként dolgozott, majd egy philadelphiai színházi társulathoz szegődött, hogy díszlettervezői ambícióit kiteljesítse. Néhány kisebb szerepet követően pedig színészként kereste a boldogulást.

Az '50-es években vágott neki Hollywoodnak, ahol kezdetben csak kisebb epizódszerepeket bíztak rá. Közben azonban rátalált a művésznevére, melyet a Paramount Pictures filmstúdió egyik bejáratáról, a Bronson Gate-ről kölcsönzött. Az 1954-es Drum Beat című filmben már Charles Bronson néven bukkan fel a stáblistán.

Mozikarrierjét 1952-ben együtt kezdte a később szintén westernszínészként ismertté vált Lee Marvinnal a Most a flottánál vagy! című filmben. Ezt követően hol indiánként (Az apacs harcos - 1954.), hol szláv bevándorlóként, hol szökött fegyencként tűnt fel, rendszerint kiismerhetetlen és kezelhetetlen vagányok szerepében, A fordulópont 1954-ben jött el Bronson életében, amikor felfigyelt rá Tóth Endre, magyar rendező. A Géppuskás Kelly (1958.) című film meghozta az ismertséget is, és a hatvanas években szinte futószalagon szállította a hatalmas bevételt és sikereket fialó mozikat.

A '60-as években vált igazi sztárrá többek között az 1960-ban készült A hét mesterlövész című alkotással.

1 Tovább

A piszkos 12 legendás őrnagya

Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.

1924. február 19-én született New Yorkban. Tehetős családja rokonságban állt Thomas Jefferson és George Washington elnökökkel. Nehezen kezelhető gyermek volt, ezért számtalan iskolából eltanácsolták.A középiskolát a Szent Leo-i kollégiumban végezte el, de rossz magaviselete miatt nem tanulhatott tovább. Abbahagyta a tanulást és beállt a hadseregbe. Részt vett a második világháború csendes-óceáni harcaiban, súlyosan megsebesült és kitüntetéssel (Bíbor Szív) szerelt le.

Ezután alkalmi munkákból élt. Éppen a vécétartályt szerelte egy kis színházban, amikor egy gyengélkedő színész helyettesítésére kérték. Marvin megtalálta életcélját: színiiskolát végzett, s megindult karrierje.

1950-ben Hollywoodba költözött, ahol több filmszerepet is kapott. Ezek többsége háborús, vagy westernfilm volt. Markáns, erőteljes, sőt erőszakos, olykor brutális figurákat személyesített meg. Nemcsak játszott háborús, gengszter- és westernfilmekben játszott (néha még a rendezőket is segítette, hogy az adott embereknek, hogy kell beállniuk, vagy, hogy milyen típusú ruhát kell felvenniük), de szerepelt vígjátékokban is.

1953-ban Marlon Brando oldalán szerepelt A vad (1954.) című "motoros filmben", s bár a forgatás előtt nem tudott motorozni, néhány hét alatt olyan szintre jutott, hogy neves sivatagi motorversenyeken indult.

2 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek