Mi van ma?

Rajz János a kitűnő jellemszínész póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével és a jellemzés árnyaltságával tűnik ki. Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, egyszerű színész-eszköztár, remek jellemábrázoló képesség. Rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét.

1907. február 13-án, Budapesten született. Színészcsaládból származik, szülei és testvérei is mind-mind színészek voltak. Élete és gyermekkora a Monarchia különböző városaiban telt, szülei vándorlásait követve. Főiskolát nem végzett, eleinte nem is készült színésznek. Artista szeretett volna lenni igazából. 1924-ben, Debrecenben lép fel először színházban, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, A diadalmas asszonyban.

Később játszott Szegeden, az 1927-28-as évadban ismét Debrecenben, majd más vidéki városban is szerepelt.

1929-30-ban a Király Színházhoz szerződött. A sokat áhított Pestre ment, de csalódott, mert a nagyszerű kiugrás elmaradt, ráadásul a következő szezon sem ígért neki való feladatot. Így, gyermekkori álmát beteljesítve, vidéket járó artistának szegődött. Ott vált vérévé igazán a tehetség és a tudás mellett, a tréning tisztelete. Három évig működött mint artista.

1945-öt követően, és szép, termékeny, lelkes szegedi színészévek után első jelentősebb szerepe 1951-52-ben a fővárosi Vígszínház színpadán A peleskei nótárius című színdarab táncoskomikus főszerepe. Utána jött a nagy, és már talán nem nagyon várt fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után - egyetlen szaltóval - a színművészet csúcsaira került, s ettől kezdve 1976-ig, nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó Dollárpapa.

A cirkusz a gyermeki áhítat, a csodák világa. A lélegzetelállító légtornászok, az artisták, a hihetetlen mutatványokra képes állatok elbűvölik az apróságokat. Ám ha előadás után megkérdezik tőlük, mi tetszett a legjobban, majd mindegyik a bohócokat említi. Pedig a legkülönbet ők már nem láthatják. A világhírű Eötvös Gábor immár több, mint kilenc esztendeje az égi manézsban húzza elő egyre-másra a hangszereket, és kiált föl utánozhatatlan hangsúllyal: van mááásik!

A jelenlegi Eötvösök ötödik generációja szerepel a porondon. A világszerte ismert zenebohóc, a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja Eötvös Gábor Balatonmagyaródon született 1921. június 28-án. Öt testvére és hét féltestvére szintén a porondot választotta. A cirkuszkocsiban született, akárcsak két fia és a lánya. Saját cirkusza volt, sőt már apjának, nagyapjának is. Már tízéves kiskölyökként is bohóc akart lenni, de hiába kérlelte cirkuszigazgató apját, az rendre azt felelte: ez még várhat, a nevettetés komoly dolog

Felesége - Piccard Mariska - szintén artistadinasztia, a Piccard család tagja. Nyolc testvérével egyetemben ő ugyancsak lakókocsiban látta meg a napvilágot. Tizenkilenc évesek voltak, mikor összekerültek, s a szülők először ellenezték a házasságot. A végén aztán csak összeházasodtak. Eötvös Gábor hatvankét évi házasság után 2002. január 12-én hagyta özvegyen feleségét.

Hét-nyolc éves korától tanult muzsikálni: hegedűn, harmonikán, az összes fúvós hangszeren, mert a papája mindegyiken kitűnően játszott. A trombita volt a kedvence.

Hogy jött létre a "van máááásik" produkció? Özvegye így emlékszik: "Jugoszlávia magyarlakta területén léptünk föl, amikor az egyik hangszer valahogyan beleakadt Gabi kabátjának belső zsebébe. Teltek a másodpercek, és a hangszer csak nem jött elő. Nagyon kínos volt. Amikor valahogy mégis kiszabadította, azt találta mondani, hogy "nyugi gyerekek, van mááásik!" Erre elkezdtek nevetni. Másnap megpróbálta, mi van, ha minden hangszer elővétele előtt bejelenti, hogy van másik. Bejött. A "nyugi gyerekek"-et elhagyta, és megmaradt "van mááásik". Nagy sikere lett. Ötven-hatvan év alatt húsz-huszonöt nyelven is meg kellett tanulnia, ugyanazzal a hanglejtéssel, ahogy a poén magyarul is kijön. A szállóigévé lett mondatot egyébként levédettük, akárcsak a családnevünket, meg magát a számot is. "