A cirkusz a gyermeki áhítat, a csodák világa. A lélegzetelállító légtornászok, az artisták, a hihetetlen mutatványokra képes állatok elbűvölik az apróságokat. Ám ha előadás után megkérdezik tőlük, mi tetszett a legjobban, majd mindegyik a bohócokat említi. Pedig a legkülönbet ők már nem láthatják. A világhírű Eötvös Gábor immár több, mint kilenc esztendeje az égi manézsban húzza elő egyre-másra a hangszereket, és kiált föl utánozhatatlan hangsúllyal: van mááásik!

A jelenlegi Eötvösök ötödik generációja szerepel a porondon. A világszerte ismert zenebohóc, a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja Eötvös Gábor Balatonmagyaródon született 1921. június 28-án. Öt testvére és hét féltestvére szintén a porondot választotta. A cirkuszkocsiban született, akárcsak két fia és a lánya. Saját cirkusza volt, sőt már apjának, nagyapjának  is. Már tízéves kiskölyökként is bohóc akart lenni, de hiába kérlelte cirkuszigazgató apját, az rendre azt felelte: ez még várhat, a nevettetés komoly dolog

Felesége - Piccard Mariska -  szintén artistadinasztia, a Piccard család tagja. Nyolc testvérével egyetemben ő ugyancsak lakókocsiban látta meg a napvilágot. Tizenkilenc évesek voltak, mikor összekerültek, s a szülők először ellenezték a házasságot.  A végén aztán csak összeházasodtak. Eötvös Gábor hatvankét évi házasság után 2002. január 12-én hagyta özvegyen feleségét.

Hét-nyolc éves korától tanult muzsikálni: hegedűn, harmonikán, az összes fúvós hangszeren, mert a papája mindegyiken kitűnően játszott. A trombita volt a kedvence.

Hogy jött létre a "van máááásik" produkció? Özvegye így emlékszik: "Jugoszlávia magyarlakta területén léptünk föl, amikor az egyik hangszer valahogyan beleakadt Gabi kabátjának belső zsebébe. Teltek a másodpercek, és a hangszer csak nem jött elő. Nagyon kínos volt. Amikor valahogy mégis kiszabadította, azt találta mondani, hogy „nyugi gyerekek, van mááásik!” Erre elkezdtek nevetni. Másnap megpróbálta, mi van, ha minden hangszer elővétele előtt bejelenti, hogy van másik. Bejött. A „nyugi gyerekek”-et elhagyta, és megmaradt „van mááásik”. Nagy sikere lett. Ötven-hatvan év alatt húsz-huszonöt nyelven is meg kellett tanulnia, ugyanazzal a hanglejtéssel, ahogy a poén magyarul is kijön. A szállóigévé lett mondatot egyébként levédettük, akárcsak a családnevünket, meg magát a számot is. "

 

 Részlet egy özvegyével készült riportból: "Nézze, nem nagyképűségből mondjuk, de mi annyi elismerést szereztünk ennek az országnak, és annyi pénzt, valutát kerestünk ennek az országnak, hogy azt maga el se tudja képzelni. Amennyit csak nagyon kevesen. Mi a valutát leadtuk, mikor hazajöttünk, és annak csak a töredékét kaptuk meg forintban. Akkor ilyen törvény volt, mégse maradtunk kint sehol. Nekünk is volt saját cirkuszunk, de 50-ben minket is államosítottak. A cirkuszt, az állatokat, a rekvizitumokat, mindent elvettek, pedig mindenért mi dolgoztunk meg, még azt a lánctalpas traktort is elvitték, amivel a kocsikat vontattuk. Ezután az Országos Cirkuszvállalat leszerződtetett, akkor leadtuk a munkakönyvünket, és mikor nyugdíjba mentünk, csak akkor váltottuk ki.2

Közben tizenöt évig én voltam a Fővárosi Nagycirkusz igazgatónője is. Ezekben az években Gabi nélkülem járta a világot, a gyerekek, később az unokák voltak a partnerei. Az öt földrészből négyet keresztül-kasul bejártunk. Afrikába is hívtak, de oda soha nem volt kedvünk elmenni. Amerikában, Ausztráliában, Kubában, Brazíliában, Japánban két-három alkalommal is turnéztunk, mert mindig visszahívtak bennünket."

1964-ben Svájcban egy előadásukat megnézte Charles Chaplin, s ezt mondta Eötvös Gábornak: "Tetszel nekem, mert önmagadat adod, és a lényegről beszélsz, gratulálok neked. Nem használsz parókákat, meg nagy cipőket sem, meg nem is vagy agyonfestve. Én is azon igyekeztem egész életemben, hogy minden figurában önmagamat adjam. Mintha magamat látnám, csak így tovább, fiú."

Eötvös Gábor külföldön is sokat turnézott, társulatával bejárta Ausztráliát, Dél- és Észak-Amerikát, egész Európát és fél Ázsiát, osztatlan elismerést szerezve a magyar cirkuszművészetnek. Feleségével 2000 márciusában tartották búcsúfellépésüket a Fővárosi Nagycirkuszban, a védjegyévé lett számot egyik fiának, a már szintén ősz ifjabb Eötvös Gábornak adta át.

A felesége így emlékezett vissza férjére: "A manézsban nem ismerte a tréfát. Otthon, vagy társaságban nem viccelődött, nem volt szórakoztató, nem volt a középpontban. A családját imádta. Ha valamire véletlenül azt mondtam, hogy szép, titokban elment és megvette. Minden házimunkában segített. Ha ízlett az ebéd, kézcsókkal köszönte meg.

Sohasem felejtem el, amikor a nyolcvanadik születésnapján – valamint abból az alkalomból, hogy hetven esztendőt töltött a cirkuszban – előadás után egy kerámia bohócszoborral köszöntötték –, amit elejtettek. Majd amikor megvolt a kellő hatás, diadalmasan átadták neki az igazit, azzal a felkiáltással, hogy van mááásik! Máig nem tudtam földolgozni, hogy már nincs mellettem. Tudja, mindig úgy kedveskedett nekem, hogy megsimogatott az állam alatt, és azt mondta, nem öregszel, még tokát sem eresztettél. Amikor a szíve miatt kórházba került, vittem neki az ebédet. Megkérdeztem: mi van, már nem is szeretsz? Hiszen nem simogatod meg a tokámat. De, nagyon szeretlek – válaszolta, majd elmosolyodott, lehunyta a szemét – és nem volt többé…

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj (1967.),  a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze (1976.), a Magyar Köztársaság Csillagrendje (1991.), Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2001.)

Nemcsak zeneszerszámai voltak kifogyhatatlanok, hanem emberszeretete, derűje is. Vándorcirkuszosként, a szocialista szórakoztatóipar munkásaként és világjáró művészként is ugyanaz maradt. Cirkuszos dinasztia leszármazottjaként nemzedékek élet- és cirkusztapasztalatát összegezte abban a mondatban, hogy: Van másik!, s leginkább abból is az elnyújtottan, hangsúlyosan ejtett egyetlen szóban: máááásik. S a nagyvilág bármely pontján ugyanazzal az elpusztíthatatlan vidámsággal, huncut mosolylyal ragadta ki magát és nézőit is a könyörtelen törvényszerűségek közegéből, és hitette el magával és velük, hogy ez a világ is lehetne másik.