Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

130 éve született Bartók Béla

Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette. Fájdalmas, zaklatott művei előrevetítették a terror uralmát, a második világháború rémét, amely elől neki is menekülnie kellett.

Bartók Béla a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Nagyszentmiklóson (ma Sinnicolau Mare, Románia) született 1881. március 25-én. Apja iskolaigazgató volt, a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke, anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Ötévesen, anyjától kezdett zongorázni tanulni, kilencévesen már komponált, két év múlva nyilvános koncerten adta elő egy saját szerzeményét.

Zenei tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte. Első zongoraleckéit azonban édesanyjától, Voit Paulától kapta. 18 évesen a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett, zongora szakon. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rá Richard Strauss művei. Némelyiket partitúrából előadva virtuóz zongorajátékával kápráztatta el pesti közönségét. Európa sok városába hívták koncertezni Bécstől Berlinig. Időközben - mint Liszt követője - megkomponálta Kossuth-szimfóniáját is, melyet 1904-ben mutattak be.

0 Tovább

Az utolsó császár rendezője 71 éves

A ma 71 éves Bernardo Bertolucci a huszadik század olasz filmgyártásának meghatározó, kiemelkedő alakja. A flesh back technika tökéletesítője, merészségének és egyéni képi látásmódjának köszönhetően maradandót hagyott a filmművészet számára, még ha a köztudat számára elsősorban Az utolsó tangó Párizsban, valamint Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár rendezőjeként marad meg az emlékezetekben.

Bernardo Bertolucci 1940. március 16-án született Pármában. Apja Attilio Bertolucci neves költő. A kis Bernardo egy vidéki iskolába járt 11 éves koráig, amikor - 1952-ben - Rómába költöztek. Ott járt gimnáziumba, majd beiratkozott az egyetemre, de abbahagyta, mert akkor már jobban érdekelte szülővárosának szellemi légköre. Apjához hasonlóan elkezd verseket írni, 1962-ben kiadott egy verseskötetet, de ezzel költői pályáját be is fejezte. Apja filmkritikus is volt, fia vele járt moziba, ahol későbbi pályafutásához megfelelő táptalajt kapott.

15 éves korában 16 mm-es kamerával készített egy 10 perces gyerekfilmet A sikló címmel, amelyet továbbiak követtek. Alig 20 évesen együtt dolgozhatott Pier Paolo Pasolinivel. Ekkor vált fogadott apjává a neves olasz rendező, Pasolini, aki nagy hatással volt későbbi filmes pályájára. A csóró sikere után Antonio Cervi producer megvette Pasolini egy ötletét, és a forgatókönyv megírására megkérte Sergio Cittit és Bertoluccit. Pasolini végül nem vállalta a forgatást és az ő tanácsára az ifjú Bernardo kapta meg a rendezői pálcát. Így született meg első filmje, A kaszás (1962.).

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek