Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette. Fájdalmas, zaklatott művei előrevetítették a terror uralmát, a második világháború rémét, amely elől neki is menekülnie kellett.

Bartók Béla a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Nagyszentmiklóson (ma Sinnicolau Mare, Románia) született 1881. március 25–én. Apja iskolaigazgató volt, a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke, anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Ötévesen, anyjától kezdett zongorázni tanulni, kilencévesen már komponált, két év múlva nyilvános koncerten adta elő egy saját szerzeményét.

Zenei tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte. Első zongoraleckéit azonban édesanyjától, Voit Paulától kapta. 18 évesen a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett, zongora szakon. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rá Richard Strauss művei. Némelyiket partitúrából előadva virtuóz zongorajátékával kápráztatta el pesti közönségét. Európa sok városába hívták koncertezni Bécstől Berlinig. Időközben - mint Liszt követője - megkomponálta Kossuth-szimfóniáját is, melyet 1904-ben mutattak be.

1907-től a Zeneakadémia zongoratanára lett, s feleségül vette Ziegler Mártát, akitől első fia, Béla született.

A század elején zenéjét heves elutasítás fogadta disszonáns hangja, válsághangulata s paraszti színei miatt. 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát elutasították, ezért 1912-ben visszavonult a zenei közélettől.

1917-ben aztán nagy sikerrel az Operaház mutatta be A fából faragott királyfi című táncjátékát, egy évvel később pedig A kékszakállú herceg várát.

Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin hazai bemutatóját (1945.) már nem élte meg.

Érdeklődése a népzenekutatás felé fordult: Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül fonográffal járta az országot, népdalokat gyűjtve. A magyar mellett más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták, román és szlovák népzenét is kutatott. Észak-Afrikában az arab dallamvilág kincseit is gyűjtötte: 1913-ban járt Biskrában, ahol lehetősége nyílt minderre. A következő évben Olaszországba készült, de az időközben kitört háború miatt elmaradt az utazás.

Kodály és Bartók közös szerzői esteken mutatkozott be. Fiatal zenészekkel életre hívták az Új Magyar Zeneegyesületet, melynek célja a magyar zenekari kultúra színvonalának emelése volt. Bartók az 1920-as években koncertkörútjai során beutazta az egész világot, és megkezdte népzenegyujtésének tudományos feldolgozását. 1923-ban írta Táncszvit, 1930-ban a Cantata Profana című műveit.

1923-ban újra nősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el.

Ötvenedik születésnapja alkalmából megkapta a francia Becsületrendet és a magyar Corvin-koszorút. A következő évek eseménydúsan teltek: székfoglalót tartott a Magyar Tudományos Akadémián, újabb tanulmányt is írt Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? címmel, megkomponálta Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét és Törökországban népzenét gyűjtött.

Külföldön egyre nőtt hírneve előadóként és zeneszerzőként is, de hazájában egyfajta belső emigrációban élt. A fasizmus fenyegető árnyékában 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után nem lépett fel többé Németországban. Végakarata is az volt: ne nevezzenek el róla utcát, amíg a náci diktatúra vezetőiről is vannak utcák elnevezve. Nyilvánvalóan és eltökélten náciellenes volt.

A háború kiszélesedése és édesanyja elvesztése megérlelte benne a gondolatot: elhagyja Európát. 1940-ben feleségével, Pásztory Dittával az Egyesült Államokba költözött. A Columbia Egyetemen folytatta népzenei kutatásait, de egészségi állapota egyre romlott, utolsó éveiben a leukémia a tanításban és koncertezésben is akadályozta. A Bostoni Szimfonikusok felkérésére már a tengerentúlon írta meg a Concertót, illetve Yehudi Menuhinnak a Hegedű szólószonátát. Brácsaversenye és III. zongoraversenye már befejezetlen maradt.

1945. szeptember 21-én fokozódó rosszulléte miatt kórházba került, és szeptember 26-án meghalt (New York). Temetésén csak néhány ember vett részt. Posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki 1948-ban, 42 évvel később hamvait Magyarországra hozták, és 1988. július 7-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Bartók két fia, Béla és Péter a zeneszerző és zenetudós hagyatéka megőrzésének szentelte élétét.

Bartók Béla Gyermekeknek és Mikrokozmosz című kötetei a zongorapedagógia alapművei, rengeteg cikket írt a kortárs muzsikáról és a népzenéről. Bartókot a klasszikusok közt tartják számon, emberi és művészi karakter egysége keveseknél valósult meg teljesebben, mint nála.