Mi van ma?

A ma 71 éves Bernardo Bertolucci a huszadik század olasz filmgyártásának meghatározó, kiemelkedő alakja. A flesh back technika tökéletesítője, merészségének és egyéni képi látásmódjának köszönhetően maradandót hagyott a filmművészet számára, még ha a köztudat számára elsősorban  Az utolsó tangó Párizsban, valamint Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár rendezőjeként marad meg az emlékezetekben.

Bernardo Bertolucci 1940. március 16-án született Pármában. Apja Attilio Bertolucci neves költő.  A kis Bernardo egy vidéki iskolába járt 11 éves koráig, amikor - 1952-ben - Rómába költöztek. Ott járt gimnáziumba, majd beiratkozott az egyetemre, de abbahagyta, mert akkor már jobban érdekelte szülővárosának szellemi légköre. Apjához hasonlóan elkezd verseket írni, 1962-ben kiadott egy verseskötetet, de ezzel költői pályáját be is fejezte. Apja filmkritikus is volt, fia vele járt moziba, ahol későbbi pályafutásához megfelelő táptalajt kapott.

15 éves korában 16 mm-es kamerával készített egy 10 perces gyerekfilmet A sikló címmel, amelyet továbbiak követtek. Alig 20 évesen együtt dolgozhatott  Pier Paolo Pasolinivel. Ekkor vált fogadott apjává a neves olasz rendező, Pasolini, aki nagy hatással volt későbbi filmes pályájára. A csóró sikere után Antonio Cervi producer megvette Pasolini egy ötletét, és a forgatókönyv megírására megkérte Sergio Cittit és Bertoluccit. Pasolini végül nem vállalta a forgatást és az ő tanácsára az ifjú Bernardo kapta meg a rendezői pálcát. Így született meg első filmje,  A kaszás (1962.).

Mivel  A kaszás (ami 90 ezer dollárba került) nem lett kereskedelmi siker, egyetlen producer sem tülekedett azért, hogy pénzt adjon Bertoluccinak második filmjének elkészítéséhez.

1964-ben készül el következő alkotása a politikai felhangoktól nem mentes Forradalom előtt  (300 ezer dollárba került), amelynek főhőse barátja öngyilkossága hatására szakít menyasszonyával és belép az Olasz Kommunista Pártba, hogy új ideológiákkal ismerkedjen meg. Ezt követően sodródik a politikai forrongások közepette, és teljesen magára marad. A film nem lesz anyagi siker, de Cannes-ban díjat nyer.

A partner   (1968., 250 ezer dolláros költségvetéssel) című filmje Dosztojevszkij A hasonmás című elbeszélésén alapul, és az én megkettőződéséről szól. Mint forgatókönyvírónak volt szerepe Sergio Leone (1968.) Volt egyszer egy vadnyugat  című, ma már klasszikus westernjének világsikerében.

Újabb irodalmi adaptáció: Moravia egyik kitűnő regényét feldolgozó A megalkuvó (1970.)  , Jean-Louis Trintignant-nal a főszerepben. A forgatókönyvért Oscar-díjra jelölik. Ugyanebben az évben mutatták be a Pókstratégia   c. filmjét, mely Jorge Luis Borges egyik novellája alapján készült. s a forradalmiság és a nemzedékek kapcsolatát vizsgálja

1972-ben elkészíti legellentmondásosabb filmjét Az utolsó tangó Párizsbant, Marlon Brando és  Maria Schneider főszereplésével.

A film remekmű és/vagy pornó? - hangzott a kérdés, és még a legzordabb kritikusok is nagyon óvatosan fogalmaztak. Olaszországban bemutatása után néhány nappal betiltották és másfél évtizedig nem vetítették. Már a film első mondata is botrányos: Kurva isten... - üvölti egy férfi. A párizsi metropoliszban egy üres lakásban találkozik a Férfi (Paul) és a Nő (Jeanne). Mindketten ugyanazt a lakást akarják kivenni, és olyan heves vágyat éreznek egymás iránt, hogy elkezdenek vadul szeretkezni. Ezzel Bertolucci megteremti a film alaphangulatát, adott a lakás, ahol a film nagy része játszódik, és a szeretkezések helyszíne. A középkorú amerikainak és a 20 éves francia lánynak is van kapcsolata - előbbinek felesége, utóbbinak barátja - de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a lakásban találkozgassanak és szeretkezzenek. Kapcsolatuk az ösztönök szintéjre korlátozódik, és kizárólag a szexen alapul.

A filmet követően kezdődik Bertolucci hollywoodi korszaka - köszönhetően annak is, hogy Oscar-díjra jelölik a legjobb rendezés kategóriában.

Az utolsó tangó... sikere után Bertoluccinak nem okozott gondot pénzt szerezni filmjeihez, a Huszadik század (1976.)  kapcsán azonban egyéb gondok is adódtak. A fasizmusról szóló mozit eredetileg olasz televízió sorozatnak szánták, de a sok erőszakos és erotikus jelenet miatt erről le kellett tenni. A film hossza 5 óra és 15 perc lett (!), így mutatták be Európában. A producerek vágtak egy 3 órás verziót, de ezt Bertolucci bírói úton nem engedte bemutatni. Amerikában sem volt sikere, de kint a 4 óra 10 perces verzió elsősorban a forgalmazón bukott, mivel a plakáton nem tüntették fel, hogy olyan sztárok szerepelnek a moziban, mint Burt Lancaster, Robert De Niro, Donald Sutherland.

A Hold (1979.), című, a New York Film Festivalon bemutatott film - amelyen éppen az átlagostól eltérő alkotásokat vetítettek - nagy botrányt kavart. Több néző még a film vége előtt sietve távozott, aztán pedig a kritika fogadta elég viharosan. A történet egy fiú életútját követi nyomon, akivel az énekes-primadonna anyja nem különösebben törődik. Az elhidegülés következtében a fiú kábítószerfüggő lesz. Mindezt áthatja az Ödipusz-komplexus, a fiú és anya érzelmi kapcsolata.

Bertolucci sokáig nem heveri ki, a New York-i kritikusok szinte már sértő kritikáit. Szerinte az erősen kísérleti jellegű filmet teljesen félreértelmezték. Megrendült helyzetét fokozza, hogy következő filmje, az  Egy nevetséges ember tragédiája (1981.)  meglehetősen erőltetettre és zavarosra sikerült.  A Huszadik század (amit hossza miatt két részesre szedtek) folytatásának, mintegy harmadik részének szánt műben Olaszország napi valóságát kívánta feltárni. A filmet a vegyes fogadtatás ellenére Arany Pálma-díjra jelölik Cannnes-ban.

Ilyen előzmények után - vagy ennek hatására? - készül el az abszolút hollywoodi film,  Az utolsó császár (1987.), amelyet a Filmakadémia kilenc Oscar-díjjal, köztük a legjobb film, rendező és forgatókönyv díjával tüntetett ki. A film díjat nyer az összes neves díjátadáson: Franciaországban (César), Angliában (BAFTA), de megnyeri az Golden Globe-ot és az Európa filmdíjat is.

Az utolsó császárban Bertolucci egyértelműen a modern, a világpiacot meghódító amerikai filmtípust tekinti példaképének. A film az utolsó kínai császár Pu Ji önéletrajzi regényét dolgozta fel, hatalmas tömegjelenetekkel (19 000 statiszta), és pompás képekkel. Ezt a filmet tekinthetjük úgy, mint Bertolucci kísérletét arra, hogy az európai (olasz) huszadik század után megrajzolja a kelet (Kína) huszadik századának történetét.

Kilencvenes évekbeli munkái szintén hollywoodi recept alapján készültek. Az Oltalmazó ég (1990.)  John Malkovichcsal a főszerepben egy házaspár meglazult kapcsolatából indul ki, melyet egy szaharai úttal akarnak megszilárdítani. A kísérlet sikerülne is, de a férfi meghal és a nő egyedül marad a sivatag közepén. Az ő lelki válságát ábrázolja az alkotás. (Golden Globe-jelölést kap a rendezésért.) 

A kis Buddha (1994.) - akit Keanu Reeves alakít - Sziddhártha történetéről szól; erős (hatásvadász) show-jellege mellett van ismeretterjesztő töltete is, lévén Buddha életútját a körítés ellenére hitelesen meséli el. 1997-ben Velencében életműdíjjal tüntetik ki.

15 év után, 1996-ban Bertolucci ismét Olaszországban forgatott: a Lopott szépség  Toszkána tájain játszódik. Tizenéves hősnője szeretné a szüzességét  elveszíteni, ám  az erre megfelelő személyt nem is olyan egyszerű megtalálnia. Ismét felbukkan az apakeresés motívuma  .

1968 szellemét kísérli meg felidézni a filmes utalásokkal teli Álmodozók (2003.), amely ismét a provokatív Bertolucci alkotása. A rendező saját nyilatkozata szerint azt kívánta bemutatni a mai fiataloknak, hogy milyen fontos álmodozni, főleg fiatal korban.

Bertolucci életművében két motívum visszatérően megfigyelhető: a szexualitás és a művészetek köre. A szexualitás devinás formákban is megmutatkozhat: lélektani mozgatórugó A megalkuvóban, ösztönös Az utolsó tangó Párizsban című filmben, homoszexualitás A Holdban, vérfertőzés a Forradalom előttben, szadizmus a Huszadik században. Az esetek többségében ezek a szexuális anomáliák összekapcsolódnak valamilyen erőszakos cselekménnyel, elsősorban gyilkossággal. Ily módon a szexualitás nem marad meg valamiféle színező motívumnak, hanem a drámai szerkezet részévé válik. Dramaturgiai jelentősége van a művészeteknek, társművészeteknek - színház, zene (opera), tánc -, ami nyilvánvalóan összefügg az olasz kultúra iránti affinitásával. Ez a kötődés megfigyelhető például a Partner, a Forradalom előtt és  A Hold c. filmjeiben.

A két fő motívum mellett megtalálható némi tematikai-gondolati kontinuitás is az életműben, mint például a fasizmus többszöri megjelenése (A megalkuvó, Pókstratégia, Huszadik század), vagy a személyiség megkettőződésének, illetve a skizoiditásának gondolatköre (Partner,  Az utolsó tangó Párizsban).

A 71 éves rendező most  Niccolo Ammaniti olasz író Io e te (Én és te) című regényéből készül háromdimenziós filmet forgatni.